9.-10. Fejezet

 

KILENC

 

 

Fordította: Calliope

 

Anya abban a pillanatban tudta, hogy valami baj van, amikor bezárta a bárt és megfordulva közvetlenül maga mögött találta Reapert. Felnézett, hálás mosolyt villantott rá, hogy megvárta munka után, még akkor is, ha háromig tartott, amíg feltakarított. Preacher két órával korábban elengedte Heidit és Betinát, és azt mondta nekik, hogy tűnjenek el. Azt már megszokta, hogy az utolsó takarítási órát egyedül dolgozza végig, de nem kettőt. Nem volt értelme, és kényelmetlen érzés fogta el.

Valami nem stimmelt attól a pillanattól kezdve, hogy Reaper eltűnt hátul a szobában Preacherrel és a banda tagjaival. Senki sem jött vissza órákig, majd amint Preacher visszatért, elengedte a pincérnőket, és csak morgott valamit arról, hogy egyedül zár be. Először azt gondolta, hogy teszteli őt, hogy meg tudja-e csinálni, de ennek nem volt értelme, mivel egyedül zárt az elmúlt egy órában, kezelte a kasszát, felmosott, bezárta az ajtókat.

Végül Reaper volt az, aki megerősítette, hogy valami drasztikusan nincs rendben. Mindig is kifejezéstelen és ijesztő kinézetű volt a sebhelyeivel és a hosszú haján végigfutó szürke csíkokkal, amelyek az állkapcsán lévő borostában is ott voltak. De a szeme volt az, ami megváltozott. Azelőtt, amikor rá nézett, még korábban az este is, melegség volt a jég alatt, csak az ő számára. Most, nem volt melegség. Nem volt jég. Egy gyilkos hideg, közönyös szemei voltak. Távolság volt benne. Halál. Most először tényleg félt a férfitól.

Megborzongott, és megdörzsölte a karjait. A férfi elhúzódott, és jelezte, hogy menjen le előtte a lépcsőn. A parkoló sötétjében kiszúrt több Torpedo Ink tagot, mind viselték a színeiket. Furcsa mintázatban helyezkedtek el, mintha az összes kijáratot elzárták volna. A nő tétovázott, Reaper pedig a hátához nyomult, de nem ért hozzá.

– Reaper? – Nem válaszolt, és a nő idegessége növekedett. – Mi folyik itt? – Nem tetszettek neki a gerincén végigsikló jeges ujjak, vagy a karjain hirtelen megjelenő libabőr.

– Mozogj! Csak menjünk haza!

A nő vonakodva lement a lépcsőn, próbálva elnyomni a benne növekvő végzet érzését. Nagyon egészséges adag önfenntartása volt. Abból eredt, hogy menhelyeken és az utcán élt. A figyelmeztető rendszerei harsogva visítoztak.

Reaper átvetette a lábát a Harley-n. A nő elkezdett fellépni, majd újra habozott, körbenézve a némán várakozó férfiakon. – Mondd el, mi folyik itt!

– Szállj fel!

Megrázta a fejét. – Reaper a frászt hozod rám. – A többiek felé mutatott. – Ők a frászt hozzák rám. Nem fogok csak úgy felülni a motorodra, és veled menni valahova anélkül, hogy elmondanád hova megyünk.

– A klubházba. Oda viszlek. Csak szállj fel, Anya!

– Biztonságban leszek?

– Miféle kérdés ez? – követelte. – Van valami rejtegetni valód?

– Mindannyiunknak van valami rejtegetni valója.

– Valami, ami ártana a klubnak? – erősködött.

A nő a homlokát ráncolva nézett a férfira. – Természetesen nem.

– Akkor teljesen biztonságban vagy.

Anya a férfi arcát tanulmányozta. Nem volt rajta melegség. Semmi, csak azok a halott szemek. Felszállt a férfi mögé, és egyenesen ült, nem dőlt hozzá. Reaper csípőjébe kapaszkodott, belemélyesztve az ujjait, amikor a motor bevette a kanyarokat. Árulkodó volt Anya számára, hogy a férfi nem nyúlt hátra és fogta meg a kezét, hogy maga köré fonja. Hitt neki, hogy biztonságban van? A többiek alakzatba rendeződtek körülöttük. Nem nézett rájuk, az agya a lehetőségeket vette végig, hogy mi történhetett.

Neki semmi köze sem volt a klubhoz. Szándékosan kimaradt a klub ügyeiből. Nyilvánvalóan bajban volt, vagy nem a kocsijában élt volna, de ezt ők is tudták, vagy különben nem egyeztek volna bele abba, hogy fű alatt fizetik ki. Nem volt miért aggódnia.

Még azelőtt leszállt a motorról, hogy Reaper leállította volna. A térdei azzal fenyegettek, hogy megbicsaklanak, amikor látta a felsorakozott Harley-k számát. Mindenki. Valami nagy dolognak kellett történnie.

Reaper ujjai a tarkója köré fonódtak, és bekísérte a közös helyiségbe. Anya arra számított, hogy a férfi végigvezeti a folyosón a hálószobákhoz, de ehelyett inkább a bárpult mögé vezette, az ott lévő két ajtó egyikéhez. Az ajtó, amit választott, egy keskeny lépcsőhöz vezetett. Ez egyáltalán nem tetszett neki.

– Reaper? – Megnyugtatásra volt szüksége. A férfi tenyere meleg volt a nyakán, az ujjai a bőrébe nyomódtak.

– Rendben vagy, Anya. A klubnak van néhány kérdése hozzád. Csak válaszolj rájuk őszintén, és minden rendben lesz!

A nő megmerevedett, lassított a tempóján, de a férfi tovább nyomta, lehetetlenné téve, hogy megálljon. A lépcső alján egy újabb szűk folyosó volt. A férfi kilökött egy ajtót, és Anya bement a nagy szobába, mert nem volt más választása. Reaper azonnal becsukta az ajtót mögöttük. Odabent a klub tagjai egy asztal körül ültek. Mindannyian. Még Lana és Alena is. Mindannyian különböző arckifejezésekkel néztek rá.

Lana idegesnek látszott. Alena komornak. Preacher nem nézett a szemébe. A nő Reaperhez fordult, az egyetlen emberhez, akiről azt gondolta, hogy mellette áll. – Mi folyik itt?

– Van néhány kérdésünk – mondta Czar, eléggé kellemes hangon. – Leülnél oda, Anya? – mutatott egy emelvényen álló szék felé. Csak egy lépcsőfok volt felfelé, a felülete elég széles, hogy két szék is elférjen rajta.

Megvonta a vállát, és újra Reaperre nézett, megnyugtatást keresve. A férfi elkapta a tarkóját, és a szemébe nézett. – Őszintén válaszolsz minden kérdésre, hallasz engem!? Ne próbáld meg átverni, csak ess túl rajta és mondj igazat! Minden rendben lesz, ha így teszel.

– Mi folyik itt? Csak mondd el, hogy mi folyik itt!

Reaper nem válaszolt. Megfogta a kezét, és a székhez vezette. Akkor egyedül volt. Egyedül volt egész életében. Képes megcsinálni, bármi is volt ez, és aztán elmegy. Reaper a többiek mellett állt, nem mellette, és ezt világossá tette.

Elhúzta a karját, és szótlanul leült a székbe. Absinthe foglalta el a mellette lévő széket.

– Fognia kell a csuklód, Anya – mondta Czar. – Csak válaszolj a kérdéseire!

Kinyújtotta a csuklóját Absinthe-nak. Azt akarta, hogy vége legyen. A szíve túl gyorsan vert, de félt, és ezt nem tudta kontrollálni. Kikapcsolta azt a részét, amelyet Reaper mérhetetlenül megbántott. Mit is gondolt? Megdugta őt. Keményen. Egyedül hagyta. Ez volt a sorsa, hogy mindig is úgy maradjon. Egyedül.

– Mi az igazi neved, Anya? – kérdezte Absinthe.

A hangja becsúszott a fejébe, és ott dörömbölt. Mintha ököllel ütné az elméjét, bebocsátást követelve. Nem mintha hangos lett volna a hangja, pont az ellenkezője. Halk volt. Sőt, gyengéd. Ez annyira megtévesztő volt. Fájt, és majdnem elhúzta a csuklóját, mert tudta, hogy a férfi a pulzusát méri. De nem csak ez volt, amit csinált. Az igazságot akarta.

 – Anya… – mondta tétovázva. – Megváltoztattam a nevemet, mert nem biztonságos, hogy az igazit használjam. – A szigorú igazságot mondta neki.

– Tudnom kell az igazi nevedet! – erősködött Absinthe.

Anya körbenézett a szobában. Ezek azok az emberek voltak, akiket a családjának gondolt. Összefogtak ellene. Reaper az árnyékban állt, közel, de olyan messze, hogy tudta, örökre elvesztette. Nem látta az arcát, de velük állt. Ellene.

A feje zúgott. Dübörgött. Úgy érezte, mintha öklök hatolnának az agyába. – Hagyd abba! Fájdalmat okozol! – suttogta. – Abba kell hagynod! – Nem tudta, hogy mit csinál, de tudta, hogy Absinthe volt az. A hangja.

– Válaszolj a kérdésre! – A hangnem nem változott, de a dörömbölés fokozódott.

Elrántotta a kezét tőle, majd felállt. – Baszódj meg! Nem fogok itt maradni és hagyni, hogy ezt tedd velem!

Absinthe nem mozdult. Reaper viszont igen. Reaper, aki gyengéden rátette a kezét a hasára, és visszatolta a székbe. Reaper, aki a székhez rögzítette a csuklóját és a bokáját. Anya most először vette észre, hogy a széket a padlóba csavarozták. Nem küzdött Reaper ellen, mert tudta, milyen erős. Tudta, hogy semmi értelme. Nem tudta, hogy ilyen messzire elmegy az árulásában.

Absinthe a következő tíz percet azzal töltötte, hogy a nevét kérdezgette, és Anya csak azért tartott ki, mert annyira fájt. Annyira dühös volt. Nem tudta, hogy miért van szükségük az igazi nevére, de el tudta képzelni, hogy jutalmat ajánlottak fel érte. Amikor már tudta, hogy nincs más választása, a feje már annyira fájt, hogy alig tudott beszélni.

– Anya Mulligan.

Absinthe ujjai gyengédek voltak a csuklóján, mérve a pulzusát. A férfi bólintott. – Miért nem akartad, hogy tudjuk az igazi nevedet?

– Mert valaki holtan akar engem, és nem vagyok annyira hülye, hogy nyomot hagyjak nekik! – Ezt szinte köpte a férfinak. Megtudták a nevét, semmi más nem számított.

– Hogy kerültél a bárunkba dolgozni? Hol hallottál róla?

– Éhes voltam, megálltam Sea Havenben, és bementem az élelmiszerboltba. A hirdetőtáblán volt egy pultost kereső álláshirdetés, és amikor beszéltem a bolt tulajdonosával, akit Ineznek hívnak, azt mondta, hogy ti mind nagyon kedves fiúk vagytok. Pontosan ezt mondta. Menjetek, kérdezzétek meg tőle!

– Hol dolgoztál, mielőtt idejöttél?

– San Franciscóban.

– Hol San Franciscóban? Melyik bárban?

Egek! Utálta ezt. Gyűlölte, hogy minden titkát kierőltetik belőle. A lüktetés nem hagyott alább. Amikor csendben volt, a férfi újra kérdezte, és ezúttal volt egy finom változás a hangjában. Ez megváltoztatta az érzést a fejében. Az öklök ütlegelése mellett úgy érezte, mintha késsel vágnának az agyába, átvágva a gátakon, hogy Absinthe hozzáférhessen a kívánt információhoz.

Felfordult a gyomra. Émelygett. Próbált mélyeket lélegezni. – Van egy klub, úgy hívják, hogy Szellem klub. Az ottani bárban dolgoztam. – Mit számított, ha megtudják, hogy hol dolgozott? Tudták a nevét, most már eladhatták.

– Még mindig nekik dolgozol?

A feje megölte. Alig látott, fehér foltok táncoltak a szeme előtt.

– Abba kell hagynod! – Kigördültek a könnyei, nem számított, mennyire küzdött ellenük. A gyomra görcsölt, tiltakozva a fájdalom ellen. Elfordult, hogy Reaperre nézzen. – Hagyod neki, hogy ezt csinálja velem. Hagyod, hogy kínozzon. Soha nem bocsátom meg! Egyikőtöknek sem!

Ekkor megmozdult a férfi, a térdeire ereszkedett előtte.

– Anya! – A neve. Gyengéden. Azok vajon könnyek az arcán? Nem tudta megmondani, mert patakzott a szeme. – Válaszolj a kérdésekre, bébi, csak válaszolj neki!

Miért gondolta azt, hogy számított a férfinak? Csak a válaszai érdekelték. Valaki zokogott. Úgy hangzott, mint Lena, de lehet, hogy a saját hangja volt. Akkora fájdalmai voltak, hogy nem tudott fókuszálni. Mit kérdezett Absinthe tőle? Csak túl kell lennie rajta. Még ha meg is ölik, jobb lesz, mint ez.

– Mit kérdeztél tőlem?

– Még mindig a Szellem klub tulajainak dolgozol? Ők küldtek ide, hogy információt szerezz rólunk? Czarról?

Ez a hang még egyszer belevágott az agyába, és ettől felemelkedett a gyomra. Végig hányta az ölét, Reapert. A mellényét. Az undorító színeit, amik sokkal többet jelentettek a férfinak, mint egy nő valaha is tudna.

Valaki egy nedves kendőt nyomott a szájához. Az arcára. Mindenki elmosódott előtte, és nem érdekelte, ki volt az. Amint képes volt megszólalni, válaszolt. – Nem. Persze, hogy nem. Elmenekültem előlük. Meg akarnak ölni.

Csend volt. – Az igazat mondja. – mondta Absinthe. – Senki nem tudna hazudni. Nem dolgozik nekik.

– Kiviszem őt – mondta Reaper.

– Fejezd be! – mondta Czar. – Már elég messzire mentünk. Tudnunk kell!

– Miért akarnak téged holtan? – kérdezte Absinthe.

Anya érezte, hogy kezek dolgoznak a bokájánál lévő köteleken. Már túlságosan eltávolodott tőlük, hogy tudja ki volt az. – Építési terveket találtam a földön a boros pincében, alagutakról a klub alatt, és leguggolva néztem őket, mert olyan jók voltak. Két férfi jött be borért nevetve, arról beszéltek, hogy nagyot szakítottak, hogy elrabolták valami nagyágyú feleségét, így megragadva a fickót a golyóinál. Nem gondoltam, hogy láttak engem, de aztán egyikük visszajött, ahogy mentem fel a bárba. Kijutottam. Mire eldöntöttem, hogy az a legjobb, ha lelépek és visszamentem a lakásomba, a szobatársamat holtan találtam. Szörnyű dolgokat tettek vele. Tudtam, hogy azt gondolták, hogy én voltam az, így elfutottam.

A gyomra ismét megmozdult. Úgy érezte, véreznek a szemei. Könnyek folytak végig az arcán. – Azt hittem, találtam egy családot. Azt hittem, van egy pasim. Istenem, hogy lehettem ilyen hülye!? Nem vagytok rendes emberek, egyikőtök sem! Nem vagytok jobbak, mint ők!

– Vége! – Reaper a karjaiba emelve a mellkasára vonta Anyát.

A nő próbálta eltolni a férfit. – Hagyj békén! Istenem, tudni akarod az igazat? Mi van azzal mondjuk, hogy én valóságos voltam, te pedig hamis? Megdugtál, majd otthagytál, te szemétláda, de ez soha nem volt neked igazi! – Meglendítette a kezét. Betalált. Nem volt sok hely, ő pedig gyenge volt, így az ütés csak lepattant a férfi mellkasáról. Még csak meg sem rezdült. Figyelmen kívül hagyta a nő küzdelmét, és elindult kifelé a szobából.

– Sajnálom, Reaper, próbáltam olyan gyengéd lenni, amennyire csak tudtam – mondta Absinthe. – Nehéz irányítani, amikor valaki ellenáll. Azért tartott ki, hogy védje magát, nem azért, hogy utánunk kémkedjen. – Feldúltnak hangzott. Megsemmisültnek.

Anya magát érezte megsemmisültnek. El akarta lökni magától Reapert, de nem hozzá ereje. Látni sem látott rendesen, csak homályos képeket. Hányás borította, de szerencsére a férfit is. Remélte, hogy tönkretette a mellényét. Gyűlölte a látványát.

Reaper felvitte a lépcsőn és be a fürdőszobába. – Csak megtisztítalak, Anya! – mondta.

A nő képtelen volt állni, így Reaper a fürdő padlójára ültette. Azonnal lerántotta magáról a kabátját és a pólóját, a sarokba dobva azokat. Anya pólója követte. A férfi bakancsa és farmerje következett, aztán a nő cipője és farmerje. Anya nem ellenkezett. Alig volt tudatában annak, hogy mit csinál a férfi, de nem is érdekelte. A feje megállás nélkül fájt. Csukva tartotta a szemét, mert zavaró volt kinyitni, amikor ennyire elmosódva látta a dolgokat.

Víz csapódott rá, meleg és tisztító, amikor Reaper a zuhanyzó falának támasztotta. A nőt nem tudták a lábai megtartani, és elkezdett lecsúszni a falon. Kezek nyúltak ki és tartották meg. A víz folyamatosan folyt a testére, lemosva a hányást a bőréről. Ellökte a kezeket, meg akart fordulni. Azt akarta, hogy eltűnjön a férfi a bőréről.

– Szedjétek őt le rólam! – suttogta, kétségbeesetten el akarva távolítani Reapert. – Nem akarom, hogy bármelyik része is hozzám érjen! – A karjait maga köré fonta, és ismét megpróbált összeroskadni.

Reaper a karjába kapta, és kilépett a kabinból. Savage ott volt, egy törölközőt tekert a férfi köré, míg Lana Anya köré csavart egyet. Reaper egyetlen lépést sem tévesztett, még a rájuk borított törölköző ellenére sem; végigsétált a folyosón a hálószobába. A világ összes kedvessége sem fogja ezt helyrehozni, és nem hibáztathatta ezért a nőt. Igaza volt, ahogy őt és a klubot értékelte. Megvédték az övéiket. És a nő nem volt ennek a része, még rajta keresztül sem.

Anya nem bújt a mellkasához. Nem fordította felé az arcát. Elfordult tőle. Nem küzdött ellene, passzívan és összetörten feküdt a karjaiban. A szavai visszhangoztak a fejében. Ez volt az egyetlen dolog, amit hallott a kihallgatás után. Az egyetlen dolog. Szedjétek őt le rólam! Nem akarom, hogy bármelyik része is hozzám érjen!

Anya el fog menni, ő pedig elveszti az egyetlen nőt, aki képes lett volna megmenteni őt. Együtt élni egy sérült, törött férfival. Reaper nem ismert semmi mást, csak a klubot. Egyetlen célja a klubtagok védelme volt. Azt tette, amit mindig is tett, és így végignézte, ahogy megkínoznak egy ártatlan nőt. Nem mintha lenne maradandó károsodása. Migrénje lesz, valószínűleg pár napig, de utána jól lesz. Jól, nélküle.

– Reaper? Add be ezeket neki! – Steele négy kerek pirulát adott a kezébe. Ő volt az elismert orvosuk. Többet tudott az emberi test gyógyításáról, mint a legtöbb orvos. Különleges kiképzésen vett részt, miután felismerték, hogy ritka gyógyító képessége van. Minden nap elvitték, hogy tanuljon az ország négy legkiválóbb sebészétől. Elképesztő sebességgel falta a könyveket és tanulta meg, amit olvasott. Tizenhat éves korára orvossá vált, és inas volt a négy férfi mellett, minden nap elküldtek érte, majd este visszaküldték őt az iskolába.

Reaper elfogadta a pirulákat, és az éjjeliszekrényre tette. Befejezte Anya megszárítását, miközben Lana lehúzta a redőnyöket, hogy még reggel is sötét maradjon a szoba. A férfi az ágyon ült, lábait kinyújtva, a hátát támlának döntve, majd magához húzta a nőt, félig ülő pozícióba erőltetve a testét a lábai között.

– Be kell venned ezeket! – nyomta a pirulákat a szájához.

Anya ellökte a kezét. – Nem akarok tőled semmit! Csak menj el!

– Ez nem fog megtörténni. Vedd be a pirulákat! Segíteni fognak. – A mellkasához vonva, rabul ejtette a nőt a karjai között.

A legkisebb ellenállás útját választva, Anya bekapta a pirulákat, követve a vízzel egy üvegből, amit Reaper az ajkaihoz nyomott. Reaper engedte, hogy a nő lecsússzon az ágyra, de a fejét az ölébe fektette, kezével a sötét haj felhőjét simogatva. A munkában viselt konty szétcsúszott. Ujjait belenyomva a sűrű masszába, megkereste a hajtűket, amiket kihúzott, remélve, hogy ezzel is segíthet a nő fejfájásán.

– Tudom, hogy haragszol rám, Anya, és minden jogod megvan hozzá. Egyszerűen csak fel kellett volna neked tennem a kérdéseket.

A nő csendben maradt, csukott szemekkel, de a légzéséből tudta, hogy nem alszik. Az arcán látszott a fájdalom, és előre-hátra ringatta magát, mintha ez enyhíthetné a fejfájás gyötrelmét.

– Elmondtad volna nekem az igazat, ha csak megkérdezem? – Ez fontos volt a számára, hogy tudja, megelőzhették-e volna azt, hogy Absinthe kérdezze ki, felhasználva rajta az adottságát. Absinthe nem használta volna a borotva technikáját, ha válaszolt volna, megmondva a nevét. Csak gyengéden nyomta volna, ahogy normál esetben teszi, amikor a klubnak szüksége volt valamire.

Anya nem válaszolt azonnal Reapernek. A szempillái megrebbentek, majd végül egy kicsit megrázta a fejét válaszul, öklével a lepedőbe markolva, a szájához húzta azt.

– A Szellem klub tulajdonosai más klubok elnökeinek családját veszik célba. Kémkednek a klubtagok után, hogy fogást találjanak rajtuk. A szerencsejáték tartozásaikat használják fel ellenük.

– Ne beszélj hozzám!

– Anya, elkapják a feleségeiket és a lányaikat. Ha nem fizetnek, megölik a nőket úgy, hogy apró darabokra vágják őket. Úgy gondolom, ezt tehették a szobatársaddal is.

Összerándult, de a lepedőt a szemére húzta. – Nem akarom hallani ezt!

– Azon az éjszakán, amikor visszajöttem, és ki akartalak rúgatni, egy nőt és a lányát mentettem ki. A bérgyilkos osztag már ott volt, de én közbeléptem. Megszúrtak. Most másik nő van náluk. Csak most fejezte be a kemót. Meg kell őket állítani!

– És azt gondoltad, hogy én segítek nekik. Mindannyian ezt gondoltátok rólam! Azt, hogy segítek ezeknek a szörnyű embereknek, akik nőket darabolnak fel! Kérlek, menj el! Reggel már itt sem vagyok! – A hangja fojtott volt, és úgy hangzott, mintha ismét sírna. Reaper érezte a lélegzetvételeit a combján. Érezte a könnyei nedvességét, és ez teljesen kikészítette őt. Ő megérdemelte ezt a fájdalmat, de a nő nem.

– Nem megyek sehova, Anya! Verd ezt ki a fejedből, és ne fáradj energiát ölni abba, hogy ellenem küzdj! – A fejbőrét masszírozta lassan, gyengéden, azt kívánva, hogy ez enyhítsen a fejében lüktető fájdalmán.

A férfi hagyta, hogy a csend tovább nyúljon, remélve, hogy Anya elalszik. De nem tette. Ahogy ő sem. A falat bámulta, ujjai a nő hajában mozogtak. Lehetséges, hogy neki jobban szüksége volt erre az érintésre, mint a nőnek, de csak azt tudta, hogy nem tudja abbahagyni. Szüksége volt rá, hogy átvészelje az éjszakát. Még egy napot. Anya azt mondta, hogy olyan rosszak, mint azok, akik ártatlan nőket vesznek célba. Azok voltak? Ő igen. Tudta, hogy az, egy hidegvérű gyilkossá formálódott, hogy a többieknek legyen élete. Talán egy nap szabadon.

– Amikor gyerekek voltunk Oroszországban, elvittek minket az otthonainkból, a szüleinket megölték, mert szembeszálltak egy férfival, akit úgy hívtak, Sorbacov. Simulékony és elbűvölő volt a feleségével és a gyerekeivel a nyilvánosság előtt, de a magánéletében voltak bizonyos hajlamai. Az étvágya az egészen fiatal fiúkig terjedt. Kínozni és felvenni filmre. Szerette nézni, ahogy lányokat kínoznak. Élvezte nézni, ahogy megölik őket szex közben. Az általa indított négy iskolából az egyikben olyan férfiakkal és nőkkel vette magát körbe, akik hasonlóan gondolkodtak. Beteg szörnyetegekkel, akik élveztek fájdalmat okozni.

Megint elhallgatott, bámulta a falat, nem látott mást, csak Anya arcát, ahogy ül a székben Absinthe mellett. Olyan sápadtan. Állát felemelve. Dacosan. Egyedül. A szíve megbotlott. Megolvadt. A gyomra összeszorult, és hányni akart a nővel együtt. Hagyta, hogy egyedül menjen végig az egészen. A karjaiban kellett volna tartania. Vele kellett volna ülnie, kéz a kézben, összekapcsolódva. Tehetett volna valamit, hogy megértesse a nővel, hogy muszáj tudniuk az igazat, mert nem engedhetik meg, hogy kémkedjenek utánuk a klubon belül. Nem tolerálták volna. Sőt, nem ismertek más utat, mint amiben felnőttek.

– Négyéves voltam, amikor elvittek minket. Savage kettő volt. Volt két nővérünk. Kiváltságos családból származtunk, és látni, ahogy a szüleinket meggyilkolják a szemünk előtt, aztán elvisznek minket egy helyre, ahol vastag falak, pár ablak és egy pincében lévő börtön volt, rémisztő volt. Majdnem háromszáz gyereket vittek abba az iskolába az évek során. Hogy pontos legyek, kétszáznyolcvanhét gyereket. Tizennyolc élte túl.

Anya keze megmoccant a férfi combján. Pillekönnyű érintések, de hallgatta őt. Reaper nem tudta, hogy miért mondja ezt el neki, és soha többé nem fogja elismételni ezt napvilágnál. Démonok uralkodtak rajta, démonok, amiket önmagában talált és tudatosan fejlesztett. Táplálta a sötétséget, a szükséget rá, anélkül hogy olyan fiatalon tudta volna, mik lesznek a következményei.

Reaper felkapta a nő öklét, szétnyitotta az ujjait, hogy egy csókot nyomhasson a tenyerébe.

– Csodálkozol azon, hogy miért nem gondolunk a meztelenségre. Nem engedték, hogy ruhát hordjunk. Nem volt fürdőszoba. Gyakran néznünk kellett, ahogy a másikunkat bántják. Kontrollra tanítottak minket a testünk felett, azzal, hogy szexre erőltettek minket idősebb férfiakkal és nőkkel, majd később fiatalabbakkal is. Ha kudarcot vallottunk az irányításban, brutálisan megvertek minket. Ha a partnerünk nem tudott felizgatni minket, ők lettek brutálisan megverve.

Reaper a szájához emelte a nő ujjait, finoman az ujjbegyéhez nyomva a fogait. – A nővéreimet brutálisan meggyilkolták, mert megpróbálták megállítani Sorbacovot és a barátait, hogy elvigyenek Savage-et és engem a szobába, ahol lefilmezték, ahogyan megkínozták és megerőszakolták a gyerekeket. A testeiket két napig a földön hagyták a pincében. Véresen és traumatizáltan tértünk vissza. Képzelheted, milyen volt ezek után a nővéreinket ott látni holtan. Ha Czar nem lép közbe, mindketten elvesztettük volna az ép eszünket.

Nem volt egészen biztos benne, hogy nem vesztette el az ép eszét azon a napon. Emlékezett még a fájdalomra és a megaláztatásra. Emlékezett a dühre és bűntudatra, mert nem tudta megakadályozni őket abban, hogy bántsák a kisöcsét, és csak négyéves volt. Azt is tudta, hogy ez volt az első alkalom, hogy tudatára ébredt a benne lévő sötétségnek, a helyre, ahova mehet, amikor szüksége van rá, hogy megállítsa az olyan férfiakat, mint Sorbacov.

– Nem tudom, hogy miért mondom most ezt el neked. Soha senkinek sem mondtam el. Nem azért, hogy megértsd, hogy amit tettünk, az a magunk védelmére tettük, inkább azért, mert szükségem van arra, hogy megismerj engem. Azért akartalak kirúgatni, hogy megvédjelek. Soha nem volt normális erekcióm. Egy sem, hacsak nem adtam rá parancsot, hogy elvégezhessem a munkát. Soha nem voltam nővel úgy, mint veled. Elment az eszem. A levegőnél is nagyobb szükségem volt arra, hogy benned legyek! Ez mindig is egy tervezett, számok vezérelte csábítás volt. Amikor visszanyertük a szabadságunkat, egy pár évvel ezelőtt, nem foglalkoztam azzal, hogy a testemnek parancsoljak, hogy akarjon valakit. Még csak megkönnyebbülésért sem.

Elhallgatott, hogy lenézzen a nőre. A szemei nyitva voltak, a hosszú szempillák megrebbentek. Érezte a finom érintésüket a combján. A tekintete a férfiét kereste, mintha azt akarná kideríteni, hogy hazudik-e neki. Ujjaival gyengéden a nő füle mögé simította a sötét haját, miközben ez a tulajdonság nem volt a része.

– Láttalak a bárban dolgozni. Hallottam a nevetésed. Nem tudtam levenni rólad a szemem. Olyan gyönyörű vagy, Anya! Nem csak a tested, de valami más. Próbáltalak megmenteni. Azt akartam, hogy elmenj, amikor rájöttem, hogy nem tudok távol maradni tőled. Amikor ráébredtem, hogy a farkam annyira kiéhezett rád, hogy nem tudom a tombolását megállítani, akárhogy is parancsoltam neki. Akartalak. Soha nem akartam magamnak semmit, amíg meg nem láttalak!

Megakadt. Nem mondhatta el neki a többit. Hogy mennyire szerette a klubot. Hogy ez volt az élete, a legjobb része. Az egyetlen jó része. Most, nem tud a színeire nézni, a színekre, amikre olyan büszke volt. Nem akart a fivéreire és nővéreire nézni. Minden, amit szeretett, minden ember, akit szeretett, elvette tőle az egyetlen embert, aki igazán fontos volt számára. Akire szüksége volt. Hajlandó lett volna megpróbálni egy kapcsolatot vele. Hitt benne, hogy jobb lehetett volna a nő miatt. Meggyőzte magát, hogy talál utat arra, hogy nő maradjon, és elég türelmes lesz ahhoz, hogy hagyja, hogy hibázzon.

– Végül, azonban, nem ők baszták el, hanem én – mormolta hangosan. A klub nem erőltette, hogy bármit is csináljon. Ő választotta, hogy melléjük áll. Választhatta volna, hogy a nő mellé áll. Azt kellett volna. De ott volt Czar. Czar árnyéka volt, a kardja, az első gyilkosság óta, amikor 5 éves volt. – Igazad volt, Anya! Melléd kellett volna állnom! Tudtam, hogy fény benned igazi, de tudniuk kellett, és valahogy, akkor, fontos volt, hogy úgy lássanak téged, ahogyan én látlak.

Simogatta a nő haját, azt akarta, hogy elaludjon. Az ujjai még mindig összekulcsolódtak a nőével, mert nem volt hajlandó elengedni őt. Csak addig volt rá ideje, hogy találjon valamit, ami miatt a nő marad, amíg a talpára nem áll. Az agya nem tudott leállni. Nem beszélt. Nem osztott meg semmit. Most olyan volt, mintha megnyílt volna egy zsilip és meg akarta osztani, hogy ki volt ő. Kétségbeesetten vágyott arra, hogy a nő belé lásson, hogy átlásson a sötétség minden rétegén, és megtalálja azt a részét, amit megérintett. Azt a részt, amelynek szüksége volt rá, hogy megmentse. Azt akarta, hogy meglásson benne valami jót, mert ő maga nem tudta megtalálni, és elveszett volna, ha a nő nem lesz ott, hogy előhozza.

Az ajtó kinyílt, és Lana állt a nyílásban, halkan kopogva, hogy felhívja a figyelmét. – Alszik?

A férfi megrázta a fejét. – Sodródik. A bogyók kezdenek hatni.

Lana bejött és leült az ágyra, egyik kezét a takaróra tette, megkeresve Anya bokáját alatta, mintha neki is szüksége lett volna a vele való kapcsolatra. – Kedvelem őt, Reaper. Nagyon kedvelem. Amikor a szobámba hoztad, olyan feldúlt voltam. Azt hittem, ő is olyan, mint a többi nő, és nem akartam egyiküket sem a saját szobámban. És akkor láttam, hogy jelent neked valamit, így tényleg megnéztem őt, ahogy Blythe-ot is, és rájöttem, hogy ő valaki nagyon különleges.

Reaper bólintott. – Ezzel egyet kell értenem, Lana.

– Jobban ki kellett volna állnom érte, harcolnom érte. Mondtam valamit, de nem erőltettem. Akartam, mert tudtam abban a pillanatban, amikor időt szántam arra, hogy megismerjem, hogy képtelen lenne így elárulni minket. Most, úgy érzem, hogy mindkettőtöket elárultam. Harcoltál érte, de szükséged lett volna valakire, aki mögötted áll, és én nem tettem. Nagyon, nagyon sajnálom!

Reaper felsóhajtott. – A végén, Lana, ez Czarról és Blythe-ról szólt. A Szellemek a klubelnökök feleségeit és lányait célozzák meg. Ez azt jelenti, hogy Blythe után is jöhetnek. Mindenek felett meg kell őket védenünk. Akármennyire is utáltam ezt, és utáltam mindenkit, mert állhatatosak voltak, tudom, hogy meg kellett történnie. Legalább megkérdezhettem volna először személyesen.

– Nem mondta volna el neked, túlságosan meg volt ijedve. – Lana sóhajtott, és megszorította a takarón keresztül Anya bokáját. – Néha gyűlölöm magunkat, Reaper. Utálom, hogy nem tudunk mások lenni, csak amivé Sorbacov változtatott minket.

A férfi bólintott. – Tudom, hogy érted.

– Két dolgot tanítottak nekünk, Reaper. Hogyan szexeljünk, és hogyan gyilkoljunk minden lehetséges módon. Kihagyták a kapcsolatokat. Kihagyták a szeretetet. Kihagyták mindazokat a dolgokat, amikről mindenki más tud. Blythe nem hagyta volna, hogy úgy döntsünk, hogy kivallatjuk Anyát, ahogy tettük. Megállított volna minket.

Reaper megrázta a fejét. – Czar nem hagyta volna, hogy tudjon róla, vagy mérlegeljen. – Átnézett Lanán, és látta, ahogy Czar széles vállai töltik ki az ajtónyílást. Összeszorult a gyomra. A düh hulláma mélyen forrongott. Elfojtotta, ujjait Anya ujjai közé fonta, emlékeztette magát, hogy a nőnek nem volt szüksége emelt hangokra és dühre.

Lana hátranézett a válla felett, és meglátta az elnöküket.

– A közelben maradok ma este és holnap. A biztonság kedvéért, ha szüksége lenne rám. Szólj, ha úgy gondolod, hogy van bármi, amit tehetek! – Felállt, és gyengéden megérintette Anyát. – Azok a dolgok, amiket mondott veled kapcsolatban, nem voltak igazak, Reaper.

Nem válaszolt, csak nézte, ahogy elmegy. Nem ő volt az egyetlen, akit bántott, ami történt, és ez valahogy segített neki.

Czar bejött egészen az ágyig.

Reaper megrázta a fejét. – Nem vagy most a kedvenc emberem, Czar – mondta őszintén. – Menj haza a nődhöz, és hagyj engem az enyémmel!

– Reaper, tudod, hogy Absinthe olyan gyengéd volt, amilyen csak tudott, az adott körülmények között. Ha nem harcolt volna ellene olyan keményen…

– Baromság! Csak magát védte. A nőm összetört, Czar, hogy tudd, a tiéd biztonságban van. Menj haza! Ez nem a megfelelő idő. – Reaper nekitámasztotta a fejét a fejtámlának és becsukta a szemeit, nem akarta látni a férfit, akit szinte egész életében védelmezett. Mérges volt, de leginkább magára. Azokra a döntésekre, amiket meghozott és sosem hagyott fel velük. Azokra a döntésekre, amelyekről tudta, hogy továbbra is meg fogja hozni.

– Beszélek majd vele.

– Hallottad őt! Hallottad, hogy mit gondol mindannyiunkról, különösen rólam. A bőrén viselt engem, úgy, ahogy kértem, és azzal fizettem vissza, hogy hagytam, hogy Absinthe megerőszakolja az elméjét! – Tudta, hogy Czarnak halvány fogalma sincs arról, hogy miről beszélt, de nem számított. Ő tudta. Tudta és szégyenkezett.

– Reaper!

Reaper megrázta a fejét. – Menj, Czar! – Hirtelen fáradt volt. – Nincs semmi, amiről ma este beszélhetnénk. Holnap, talán, de nem ma este. Ma este tartani fogom őt, és biztosítom, hogy ne jöjjenek a démonok érte. Semmi sem fogja bántani őt újra. Meg tudod ezt adni nekem, ugye? Egy kurva éjszakát vele, mielőtt végleg kisétál az életemből!

– Megadom neked a teret. És sajnálom, testvérem! Tölts vele egy kis időt, de beszélnünk kell majd arról az esti három fickóról a bárból. Tényleg nagyon sajnálom, ahogyan ez alakult!

Reaper biztos volt benne, hogy mindannyian sajnálják. Különösen ő, de ez nem változtatta meg, amit Anyával tettek. Várt, hogy újra beszéljen a nővel, amíg Czar el nem hagyta a szobát, becsukva az ajtót maga mögött, bezárva kettejüket a szobába egyedül.

– Ébren vagy? – Mert a nő légzése nem volt egyenletes.

Bólintott. A haja keresztülcsúszott a férfi combjain. A farka köré gabalyodott. Helyesnek tűnt, csak ülni ott vele az ágyban, úgy hogy a feje az ölében van. Nem úgy tűnt, mintha irányítani akarná őt. Vagy elcsábítani. Kényelmesnek érződött. Békésnek. Úgy képzelte, hogy ez olyasvalami, amit egy férfi és egy nő tettek a nap végén, csak belélegezték egymást, amikor mindketten pokolian össze voltak törve.

– Jobb a fejfájás?

– Erős pirulák. – A gyengéd mormogást a csupasz combjára mondta. Az ajkai simogatásként suttogtak a bőrén. A férfi lehunyta a szemét, hogy kiélvezze az érzést, hagyta, hogy még jobban megnyugtassa.

A pirulák erősek voltak. Steele gondoskodott róla, hogy olyanokat adjon neki, amelyek a lehető legjobban elnyomják a fájdalmat. Az árulást és a fájdalmat nem veszik el, de remélhetőleg a feje jobban lesz tőle.

– Kedveltem őket. Preachert. Lanát. Kedveltem őket.

Reaper szíve összeszorult. Anya hangjában könnyek voltak.

– Bébi, ők is kedveltek téged. Senki sem akart bántani téged, legkevésbé én.

– Azt gondoltam, hogy a barátaimmá válnak. Talán még a családommá is.

– Azok is voltak. Azok is. A család harcol, Anya. A család túljut nehéz dolgokon. – Reményt akart. Egy kurva csodát akart. Túl nagy kérés volt ez a nőtől? Ennyire kibaszottul utálta őt az univerzum, hogy nem engedte neki, hogy egyetlen jó dolog legyen az életében, ami csak az övé?

– Nem tudhatom – suttogta. – Soha nem volt családom.

Ez majdnem megölte őt. Újra hátra söpörte a nő haját az arcából. Anya mozdulatlan maradt, óvatosan tartotta a fejét, hátha a mozgás visszahozza a lüktető fájdalmat. A férfi ugyanolyan mozdulatlanul tartotta magát, hátha csak a lába mozdítása is fájdalmat okozhat neki.

– Ő valamiféle emberi hazugságvizsgáló?

Soha nem beszélték meg egymás pszichotikus képességét kívülállókkal. A nő kívülálló volt? Neki nem, de belé ivódott a többiek védelme.

– Olyasmi. – Szándékosan fogalmazott homályosan. Amúgy sem lehetett megmagyarázni Absinthe tehetségét. Több száz órát gyakorolt, dolgozott azon, hogy használhassa a hangját, hogy elérje mások agyát. A pince padlóján ült véresen és összeverve, könnyek folytak az arcán és gyakorolt, hogy legközelebb talán meg tudja állítani azt, amit vele és a többiekkel tettek azok a pedofilok, akik az iskolát vezették.

– Megjavították az autóm?

– Az egy szar autó, bébi! Már mondtam neked. A fiúk jók, de nem csodatevők. – A szívverése felgyorsult. Azért akarja az autót, hogy eltűnhessen az életéből.

– Be tudták indítani?

Örült, hogy az igazat mondhatja. – Még nem. Próbálkoznak. Valószínűleg a görkorcsolya is biztonságosabb. – Egy rövid mosolyt remélt, még ha csak egy aprót is, de nem jött. Az egyetlen jele annak, hogy a nő nem zárkózott el teljesen, a keze volt, amit a férfi még mindig tartott. Vagy túlságosan kimerült volt, hogy észrevegye, vagy mint ő, nem tudta feladni, amit elkezdtek.

– Nem tudom, hogyan kell görkorcsolyázni.

– Soha nem tanultad?

– Nem. Ez nem olyan volt, amire sok időnk lett volna. Reggel elhagytuk a menhelyet, és ételt keresve mentünk az utcára. – A feje ekkor megmozdult, és úgy dörgölőzött hozzá, mint egy macska. Kicsi volt, apró, finom mozdulat, de Reaper simogatásnak vette, ahogy az ajkai suttogását is rajta. – Nos, anya drogot keresett, én pedig ennivalót – javította ki magát. – Csak tizenhat volt, amikor megszülettem. A szülei kirúgták, és az utcán maradt. Vele maradtam.

– Istenem, bébi – suttogta. Az ujjai a nő hajába fúródtak.

– Nem volt olyan rossz, mint neked. Az anyám beleszólt a dolgokba. Nem értettem meg, hogy ez volt, amit csinált, de hogy távol tartsa őket tőlem, ő ment el velük – suttogta a vallomását a férfinak a sötétben, pont, ahogy ő a nőnek. – Azt kívánom, bárcsak tudtam volna, mit áldozott fel értem, amikor még élt.

– Nem akarta, hogy tudd. – Ő sem akarta, hogy Savage tudjon a brutális dolgokról, amiket neki kellett elviselnie, hogy a legrosszabb elkövetőket távol tartsa az öccsétől. A probléma az volt, hogy Savage azt hitte, hogy ő ugyanazokat az elkövetőket tartja távol Reapertől.

– Nem akartam, hogy vége legyen – suttogta a nő, és akkor Reaper combja könnyektől lett nedves. Nem volt biztos benne, hogy mire érti, az anyja halálára, vagy kettejükre.

– Én sem akarom, hogy vége legyen – válaszolta, és lehet, hogy neki is könnyek voltak a szemében. Ő tudta, hogy kettejükre érti.

TÍZ

 

Fordította: Calliope

 

Anya sikolyokra ébredt, a fejében lévő dörömbölésre, és árnyékszerű férfiak és nők látomására, amelyekben kicsi fiúkat vesznek körül, utánuk nyúlnak, és ő képtelen volt megállítani őket. Próbált küzdeni velük. Próbált könyörögni. Azt tette, amit az édesanyja is tett, és felajánlotta magát helyettük. Semmi sem állította meg azokat a szörnyetegeket abban, hogy megragadják a rémült gyerekeket.

– Minden rendben, szépségem! Itt vagyok. Nem megyek sehova. Tartalak. – Ez a hang olyan volt, mint a bársony, végigsimított a bőrén, és megnyugtatta a fejében lévő dübörgést. – Ez az, Anya, gyere vissza hozzám! Nyisd ki a szemed!

Egy pillanatba telt, mire tudatosultak benne az őt álölelő karok, valamint a homlokára simított nedves ruha. Rengetegszer volt már rémálma az életében. Nem emlékezett rá, hogy egyszer is valakinek a karjaiban ébredt volna, egy hangra, ami azt mondta volna neki, hogy minden rendben lesz. Az anyja nem olyan nő volt, aki megengedte volna neki, hogy hozzábújjon éjszaka. Más dolga volt, amit csinálnia kellett.

Vett egy mély lélegzetet és belélegezte Reapert a tüdejébe. Még mindig vele volt, közel tartotta magához. Reszketett, tudatában a hozzá makacsul ragaszkodó rémálom utolsó maradványainak, de a férfi testének melege körbevette őt és a karjai erősnek érződtek. A szívverése közeli és egyenletes volt.

– Kicsim – suttogta gyengéden, a szája a halántékánál volt, apró puszikat hintve rá. – Ébredj fel a kedvemért! Újabb rémálmod volt. – A férfi keze félresimította a haját az arcából, ujjai eltávolították a selymes pókhálószerű szálakat. – Nem kellett volna mesélnem neked arról az iskoláról! Már vége. Bezárt. A tanárok halottak.

Anyának erőfeszítésébe került, hogy felemelje a szempilláit, és a bukott angyala arcába nézzen. Egek! Gyönyörű volt. Egy gyönyörű, nehéz sorsú férfi, akit a pokol tüze kovácsolt, akit a szörnyek pusztítottak. Megérintett egy sebhelyet Reaper arcán. Már az első pillanatban meg akarta ezt tenni, amikor látta, de Reaper nem az a fajta férfi, akit megérintenek. Arra számított tőle, hogy meg fogja állítani, de nem tette. A szemei rá villantak, és ahol Anya korábban távolságtartást és hideget látott, most valami más volt. Valami, ami megrémítette, mert túl későn volt ott.

– Nem tudhatod.

– Mit nem tudhatok, szépségem? – Elfordította a fejét, és elkapta a szájával a nő ujjait.

Anya gyomra lassan, remegve fordult egyet. A férfi szája forró volt. Perzselő. A nyelve végigcsúszott az ujjain. Gyenge volt, hogy hagyta neki, hogy ezt tegye. Tartsa őt. Suttogjon neki. Közel legyen, amikor olyan sebezhető volt. Mégsem húzódott el, mert ő volt minden, amire szüksége volt, és ahogy a szexnél is tette, elvette, amit tudott, mielőtt erőt vesz magán, és elhagyja őt.

– Nem tudhatod, hogy azok a szörnyű emberek meghaltak. Csak kisfiú voltál.

Reaper szemei megváltoztak. Sötétek lettek. Kifejezéstelenek. Hagyta, hogy Anya ujjai kicsússzanak.

– Megöltem őket. Egyesével. Átkúsztam az iskola szellőzőnyílásain, vagy vártam, amíg a szart is kiverték belőlem majd leszedték rólam a láncaim. Aztán megtettem. – Megdörzsölte a csuklóját és felfelé az alkarját.

Anya tekintete az ott lévő sebhelyekre vetődött, a bizonyítékokra, hogy az igazat mondja. – Kisfiú voltál. Hogy bírtál el a felnőtt férfiakkal?

– És nőkkel – tette hozzá. – Néhány nő volt a legrosszabb.

Érezte a férfi testén végigfutó remegést. Tartani akarta őt. Vigasztalni. Elvenni a nagyon is valóságos rémálmokat, amiket átélt.

Reaper keze a nő hajába túrt. – Megöltem őket, Anya, az elsőt akkor, amikor ötéves voltam. Kínozta Savage-et. Véresen, alig felismerhetően hozta vissza a pincébe, és Czarral együtt úgy döntöttünk, hogy elég, ami elég. Meg kellett találnunk a módját, hogy küzdjünk ellenük, vagy minket is meg fognak ölni. Ezzel a személlyel vagy együtt! Ez az a pasas, akit olyan nagyon próbáltam távol tartani tőled, hogy ne kelljen egy ágyban lenned vele, de ő a legnagyobb részem.

Egyenesen a szemébe nézve mondta ezt. Anya látta, hogy elítélésre számít. Nem csoda, hogy az angyala elbukott. Nem tudta elképzelni az a kisfiút, amin keresztül kellett mennie, és amit tennie kellett, hogy kijuthasson abból a pokolból. Tényleg a pokol tüzében edződött. Mi van a többiekkel? Nem akart szimpátiát érezni feléjük, de mit tehettek velük? Mit tett velük a börtön, ami iskolának tettette magát, tele pedofilokkal, akik az oktatók voltak? Egyértelmű volt: túlélték, mert összedolgoztak.

– Az első alkalommal, amikor megláttalak, Reaper, azt gondoltam, hogy te vagy a leggyönyörűbb férfi a földön. Egy bukott angyal. Még mindig így gondolom. Szerintem a legcsodálatosabb férfi vagy azért, amiket tenned kellett az életedben. Túljutni azon a poklon, csak hogy működj.

Most először a férfi teljes arca ellágyult, azok a kemény vonások, minden vonal és sebhely. – Mindig a pokolban leszek, bébi. – mondta. – Nekem nincs más hely.

Könnyek égették a szemét, mert ez az angyal nem látta őt. Nem nézett rá, a nőre, aki a poklot is megjárta volna vele.

– Tudom! – Korábban miért nem beszélt vele így? Talán lett volna hozzá bátorsága, hogy maradjon, és megpróbáljon harcolni a kapcsolatért vele. Miért nem tartotta őt, miután szexeltek? Talán elég erőssé tette volna, hogy felülmúlja az árulást.

– Fáj a fejem. Nagyon fáj, és nem tudok gondolkodni.

– Gondolkodsz. Túl sokat. Csak mi vagyunk most, Anya. A világ mehet tovább körülöttünk, de most, itt a sötétben, csak mi ketten vagyunk.

– Próbálsz meggyőzni, hogy maradjak?

– Igen.

A válasza éles volt és nyers. Ahogy az arckifejezése is. A nő megrázta a fejét, és a mozdulat csak fokozta a fájdalmat.

– Nem tehetem. Olyan férfira van szükségem, akinek a lojalitása elsősorban hozzám tartozik. Azt akarom, hogy hevesen védjen engem és a gyerekeinket! Neked mindig első a klub, és én megértem. Tényleg. Csak nem élhetek így. Egy családot akarok, Reaper! Neked van egy. Vannak fivéreid és nővéreid, akik szeretnek téged, és olyan módon lojálisak hozzád, ahogy soha nem lennének felém. Örülök, hogy neked ez megvan, tényleg, de nekem is szükségem van erre!

– El fognak fogadni téged, és ugyanolyan lojálisak lesznek hozzád is! Kicsim, meg kell értened, hogy milyenek vagyunk! Czar a ragasztó, aki összetart minket. Ő volt az agy, aki kijuttatott minket. Ő volt a húzóerő, aki miatt keményebben dolgoztunk, gyakoroltunk a képességeinkkel, hogy mindannyian hozzájáruljunk a harcunkhoz, hogy életben maradjunk. Abszolút lojálisak vagyunk egymáshoz, ez igaz, de hozzád is ugyanúgy lojálisak lesznek, miután már hozzánk tartozol. Tényleg.

De ő nem. Reaper a klubot választotta helyette.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon lojálisak lesznek velem, amíg nem számítok fenyegetésnek. – Talán meg tudna neki bocsátani, de nem nekik, nem a többieknek. Soha nem hinné el, hogy el tudják fogadni őt, azok után, amit tettek vele, ő sem fogadná el őket. Ki kell várnia az idejét, kedvesnek kell maradnia, és kontroll alatt tartani az indulatait, amíg már nem lesz ilyen sebezhető.

– Kicsim, tudom, hogy nehéz minket megérteni. Csak azt az egyet ismerjük, hogy megvédjük egymást. Ahogy kezeltük ezt, az nem volt helyes, de ez az a mód, amit ismerünk. A mód, ahogy túléltünk.

– Fáj a fejem! Tényleg, Reaper. Egyre rosszabb. – Nem akarta hallani, hogy a családja majd elfogadja őt, és lojális lesz hozzá. Ő jobban tudta, mint a férfi. Olyan kapcsolat van köztük, ami megtörhetetlen, és ezt megértette. Tényleg. Együtt nőttek fel, együtt szenvedtek, tudják egymás legrosszabb titkát, persze hogy lojálisak egymáshoz. Egy exkluzív klub volt, és soha senkit nem fognak igazából befogadni.

– Tudom, hogy fáj a fejed, kicsim! Üzentem Steele-nek. Hamarosan itt lesz a tablettákkal. Alhatsz még egyet, miután ettél valamit. Nem veheted be azt a szart üres gyomorra.

– Hány óra van?

– Reggel tíz körül van. Alena üzent, hogy reggelit készít nekünk. Ki kell menned a fürdőszobába?

– Kétségbeesetten. – Nem volt biztos benne, hogy bírni fogja a fényt, ami kint lesz a folyosón. A feje olyan volt, mintha valaki egy baseball ütővel csapdosta volna, de belülről. Vagy felszelte volna, így hiányoznának darabjai, az éles késsel lecsupaszított védőburka.

Reaper azonnal eltolta őt, kicsúszott a takaró alól, majd érte nyúlt. Anya szeretett a karjai között lenni. Extrém erős volt, és a védelem illúzióját nyújtotta. Tudta, hogy az volt – tiszta illúzió.

– Emlékszel, hogy Lana bejött az éjszaka? Vagy túlságosan álmos voltál?

Reaper kinyitotta az ajtót és a fény lecsapott Anyára. Úgy fúródott a koponyájába, mint egy rakéta. Felkiáltott, fejét a férfi mellkasába fordította, a szemét olyan szorosan lehunyva, amennyire csak tudta.

– Emlékszel? – erősködött.

Nem akart emlékezni Lanára, vagy a hangjára. A szomorúságra. A megbánásra. Tudta, hogy valódi volt. Lana azt mondta, hogy kedveli. Hogy jobban ki kellett volna állnia mellette. Azt mondta, hogy Reaper kiállt érte, és hogy jobban kellett volna támogatnia. Anya tudta, hogy ki kell tartania amellett a tény mellett, hogy akiket a barátainak tartott, ellene fordultak. Reaper nem segített neki. Nem állt elébe, hogy megvédje. Czart és Blythe-ot választotta, nem őt.

A fény visszaverődött a halvány szobafalról, foltokat vetítve a szemei elé. Reaper talpra állította, ő pedig belekapaszkodott a mosdóba, hogy ne essen el.

– Egyedül kell lennem, Reaper! Nem tudom elvégezni a szükséges dolgaim, ha itt vagy velem!

– Itt leszek, ha elesnél, Anya – figyelmeztette. – Ne zárd be az ajtót!

Tudta, hogy azzal az idejét vesztegetné, szóval miért szenvedne vele? A férfi vonakodva bár, de kiment, így Anya képes volt egy mély lélegzetet venni. Nem is vette észre, hogy felszínesen lélegzett, próbálva távol tartani a férfit a tüdejéből, a vérkeringéséből.

Miután elvégezte a dolgát, magára meredt a tükörben. Rosszabbul nézett ki, mint gondolta. Sokkal rosszabbul. Sötét karikák voltak a szemei alatt. A haja kócos volt. Sűrű haja volt, és a nap folyamán hajlamos volt nagyobbra nőni, ami azt jelentette, hogy az éjszaka folyamán gigantikus méretűvé nőtt. A keféje ott volt a pulton, de képtelen volt magában a szükséges erőt megtalálni, hogy használja.

A mosdókagylónál állt magát bámulva, azon tűnődve, hogy hogyan tudott ilyen gyorsan, ilyen nagyot esni. Hogy fogja túlélni, hogy hátra hagyja az álmait. Egész életében küzdött, hogy feljebb jusson, de az élet mindig ledöntötte a lábáról, próbálva azt mondani neki, hogy nem hagyhatja el az utcát, hogy oda tartozik. Az a szemét volt, akit mások kidobtak.

– Anya? – Reaper benyomta az ajtót. – Mi a pokol? – A helyiség másik felében termett, és átölelte. – Kicsim! Sírsz!

Sírt? Nem is vette észre, csak hogy a képmása elmosódott a tükörben, de nem is tudta igazából látni magát. A valóság elhomályosult, és azt gondolta, hogy ez volt az oka. Nem válaszolt neki. Csak az izmos mellkasa felé fordította a fejét és sírt.

– Reaper, vidd az ágyba!

Steele hangja áthatolt a zokogásának visszhangján. Erősebben szorította Reaper nyakát. Az őrületbe kergette, ahogy ezek az emberek a meztelenséghez viszonyultak. Reaper nem szakította meg a lépteit, de visszavitte a sötét szobába. Egyik lábával az ágyra térdelt, majd letette őt. Anya gyorsan megfogta a takarót és magára húzta.

– Ülj fel, bébi! Csak egy percre. Be kell venned ezeket a pirulákat. Segítenek a fejfájásodon. Emlékszel a múlt éjszakára? Elveszik a fájdalmat.

Ellenállás nélkül, lesütött szemmel bevette őket, de még így is látta, hogy Steele az ajtóban áll, és tudta, hogy őt nézi. A fejére akarta húzni a takarót. Eszébe jutott, ahogy ránézett a férfira múlt éjjel. Mindannyiukra, remélve, hogy talál egy kis szimpátiát. Az arcuk ugyanolyan üres volt, mint Reaperé, kivéve talán Lanáét.

– Reaper! Lesz egy megbeszélésünk egy óra múlva.

– Beszéljétek meg nélkülem. Anyával maradok.

Ettől Anya szíve gyorsabban kezdett kalapálni. Remény járta át, de könyörtelenül elnyomta. A nők vajon miért fogadták el az őket megbántó férfiakat, miután azok dobnak nekik egy csontot? A férfiak összetörték a szíveket, elárulták a nőket, szörnyű dolgokat tettek, de egyetlen kedves gesztus, és a nők azonnal megbocsátottak. Remélni, hogy ez az egy apró kijelentés azt jelenti, hogy Reaper törődött vele – hogy mégis jelentett neki valamit. Talán így volt, de már nem volt elég. Nem lehetett harcolni érte a klubjával szemben.

– Ez fontos!

– Tisztában vagyok vele, hogy meg kell terveznünk, Hammer nőjének visszaszerzését. Te és Czar megtervezitek. Amikor mennem kell, megyek, de most Anyáé az elsőbbség.

– Ahogy a miénk is, Reaper – mondta Steele. – Helyzet van.

Anya szíve megrándult a mellkasában. Steele róla beszélt. Ő volt a helyzet. A megbeszélés vele lesz kapcsolatos. Ujjai megtalálták a lepedő szélét, és centiről centire a tenyerébe húzta, hogy az öklébe szorítsa. Rémület árasztotta el. Képtelen újra végigmenni azon a vallatáson. Most már azt akarta, hogy Reaper elmenjen, hogy megszökhessen.

– Rab vagyok? – Tudnia kellett.

Reaper megpördült. – Persze, hogy nem! Őszintén megdöbbentnek tűnt.

– Akkor el akarok menni! Most. Hol vannak a ruháim?

Reaper pillantást váltott Steele-lel.

– Bébi, nyugodj meg! Nem vagy olyan állapotban, hogy elmenj, és nincs hova menned. Lana és Blythe a házban dolgoznak így elvihetlek oda, amint elmúlt a fejfájásod.

Anya tekintete Steele-re tévedt. – Nem vagyok hülye! Valami van, amihez nekem is közöm van. Nem megyek megint keresztül rajta! Nem engedem, hogy bármelyikőtök is keresztülvigyen rajta! – Gyengének hangzott, még a saját fülének is, gyengének és remegőnek, de remélte, hogy az elszántsága átjött. Minden egyes centiméteren harcolni fog velük. Egy része azt visította neki, hogy fogja be, tegyen úgy, mintha rendben lenne, sodródjon az árral, és amikor már hamis biztonságérzetbe ringatta őket, szökjön meg, de növekedett benne a rémület, és nem tudta megállni, hogy ne adja ki magából az elhatározását.

– Anya! Nézz rám! – Reaper odament hozzá, egyik lábával az ágyra térdelt, úgy hajolva fölé, hogy a nő kénytelen legyen a szemébe nézni. – Előtted állok. Ezt ünnepélyesen kijelentem! Kérdezz meg bárkit! Soha nem vonom vissza. Senki sem fog megérinteni újra. Egyetlen fivérem sem. Sem a nővéreim, sem egy kívülálló. A védelmem alatt állsz. Ezt megígérem neked! Értetted? Megértetted?

Anya a férfi szemeit kutatta. Az arcát. Azokat a gyönyörű vonásokat, amelyeket számtalan heg vágott keresztül. Olyan gyönyörű férfi. Olyan törött és sérült. Hihetett neki? Tényleg meg tudja neki adni azt, amit mondott? Őszinteséget látott. Hallotta a hangjában.

Gyengévé tette az, hogy meg akart bocsátani valami ennyire megbocsáthatatlant? Miféle nő volt képes ilyesmire? És milyen élete lenne, ha valóban képes lenne megbocsátani neki? Egy a klubbal? Hinni akart Reapernek, és talán még kezdett is, de tudta, hogy nem illene be. Csak ki kellett várnia az idejét. Megerősödni. Ruhákat szerezni… Nagyon lassan bólintott.

– Akkor rendezve. Ez egy megbeszélés. Kiderítem, hogy mi a probléma, majd visszajövök és elmondom, hogy hogyan akarjuk megoldani, ha ezt akarod. De légy óvatos a kérdezéssel! Néha az igazság nem könnyű – figyelmeztette.

Anya rájött, hogy újra tud lélegezni. Bólintott, majd elnézve Reaper mellet, Steele-re nézett. A fickó fiatal volt egy klub alelnökének. Fiatalabb Reapernél. Volt egy megérzése, hogy tudja, Reapert miért hívták Reapernek, de Steele? Mi volt a jelentése?

– Anya! – fordult hozzá Steele. – Remélem már jobban érzed magad!

Elfordította a tekintetét a férfiról. Ott volt. Mindannyian ott voltak. Most ő is, ahogy Reaper is, szeretné, hogy vége legyen. Talán múlóban volt a fájdalom, de a tényen, hogy megtörtént és kollektíven tették, mindannyian álltak és nézték, soha nem lesz túl.

– Úgy éreztem magam, mint egy lapra szegezett rovar, amit mindannyian néztetek, ahogy kínoznak. Azt éreztem, hogy nem számított volna, ha meghalok közben. Mindannyian csak ültetek volna ott, és néztétek volna a műsort. Szóval nem, nem érzem jobban magam. – Tudott ribanc lenni, és önfenntartásból engedte ezt a részét előjönni.

– El tudom képzelni, hogy ilyen érzés lehetett neked – mondta Steele. – Sajnálom, hogy fájdalmaid vannak. Nem volt egyetlen ember sem abban a szobában, aki jól érezte magát azzal kapcsolatban, ami ott történt. Mindannyian meg akartuk állítani, és mindannyian azt kívántuk, hogy bár soha meg se történt volna. Tudom, hogy ez nem sokat segít abban, hogy jobban érezd magad, de ez az igazság.

Eltűnt az ajtóból, és Reaper a nő mellé ereszkedett az ágyban. – Tényleg ilyen érzés volt?

– Igen! – Nem fogja leengedni a horogról. Meg tudta állapítani a többszörös tetoválások által elfedett sebhelyeiről, hogy őt is megkínozták. Talán a klubtagoknak, amin Absinthe miatt keresztülment, nem jelentett kínzást, csak egy eszköz volt a célhoz, de ez elég volt ahhoz, hogy megmutassa neki, ezek az emberek nem sorolták őt a körükbe.

– Azt akarom, hogy emlékezz arra, amit mondtam, Reaper! Minden szót komolyan gondoltam! Te és a többiek soha többé nem fogjátok ezt tenni velem! Találok valami módot arra, hogy megállítsalak titeket!

– Hallak, Anya! – A nő hajához nyúlt, végigfuttatta az ujjait a fürtökön, mintha lenyűgözte volna a sötét massza. – Emlékezz arra, amit én mondtam, és rendben leszünk!

Nem voltak rendben, soha többé nem lesznek. A tabletták már gyengítették a fejfájást, ő pedig el akart futni, amíg lehet, de Reapernek igaza volt, amikor azt mondta, hogy nincs hova mennie. Az autója már látott jobb napokat is, és végül úgy döntött, hogy beadja a kulcsot. Szellemek. Megborzongott, és megdörzsölte a karját. Azok az emberek más módon voltak félelmetesek, mint a klubtagok.

– Tényleg van most egy nő a Szellem klub embereinél?

Reaper szemei éberré váltak. Furcsa volt, hogy milyen gyorsan változott viselkedése kedvesből professzionálissá. – Miért kérdezed?

– Az autómra gondoltam, és ez emlékeztetett a klubra, ahol dolgoztam, és hogy mit tettek azok a férfiak a szobatársammal. Nem ölték meg azonnal, Reaper! Amennyire csak tudták bántották őt, mielőtt hagyták volna meghalni. Valamikor rá kellett jönniük, hogy ő nem én vagyok, de akkor is folytatták tovább.

– Ha nekik dolgoztál, akkor nem ismertek volna fel?

Megrázta a fejét. – Ezek a férfiak soha nem voltak a klubban. Soha nem láttam őket ezelőtt.

– Várj! – Reaper megdörzsölte az állát. – Összezavarodtam. Láttad azokat az embereket, de soha nem voltak a bárban, ahol dolgoztál.

Megrázta a fejét. – Nem, amennyire tudom, soha nem voltak a klubban, de láttam őket, amikor hazafelé tartottam. A lakóépületem liftjéből jöttek kifelé. Tudtam, hogy a klub tagjai. Mandzsetta gombokat viselnek. Kicsi arany szellemeket. Amikor először láttam a klub vezetőjének a mandzsettáját, azt gondoltam, hogy milyen menő. Emlékszem még mondtam is neki valamit róluk.

Reaper bosszúsan ingatta a fejét. Ez elkerülte a figyelmét. A két férfi, aki megpróbálta szétszedni a Mayhem elnökének feleségét és lányát, öltönyt viselt. Eszébe sem jutott ellenőrizni a mandzsettagombokat. Ez egy jó megfigyelés volt. – Gondolod, hogy van egy bérgyilkos csapatuk? – Ez nem csak lehetséges volt, hanem valószínű is. Olyan férfiakról van szó, akik nem szokták meg, hogy farmert és pólót viseljenek egy bárban. A szíve lassan elkezdett gyorsulni. – Múlt éjjel, az a három férfi, akikkel Alena ült egy rövid ideig. Láttad őket korábban?

Anya felült, a szemei kitágultak. Ez volt az ő nője. Okos. Gyorsan kapcsolt. – Azok a férfiak… A megbeszélés, amire Steele akarja, hogy menj. Lehet, hogy miattam voltak itt.

– Még ha rád is találtak, soha nem jutnak el hozzád! Biztonságban vagy. Minden férfi küzdeni fog érted. Lana és Alena szintén. Az egész klub.

– És ki fog biztonságban tartani tőlük?

A nő hangja összetörte Reaper szívét. – Én foglak. Mindig. Bízhatsz ebben.

A lepedő lecsúszott Anya puha bőréről, és összegyűlt a dereka körül. Teltek voltak a mellei. Még nem volt lehetősége megérinteni őket, hogy gyönyörködhessen bennük. Kidobta az ablakon ezeket az esélyeket. Ott ülve, és a nőt nézve, nem tudott ellenállni a kísértésnek, nem akkor, amikor az agya azon a csúnya lehetőségen járt, hogy azok az emberek Anyáért jöttek, nem pedig Czarért és Blythe-ért.

Meg kellett találnia a módját, hogy rávegye a nőt, maradjon. Nem volt jó a szavakban. Nem tudta, hogy a férfiaknak hogyan kellene működnie egy kapcsolatban. De tudta, hogy a teste akarta az övét. Látta a vágyat a szemében, érezte a rajta átsuhanó finom remegésben.

A tenyerébe vette a nő mellének puha súlyát, a hüvelykujjával pihekönnyen végigsimított a mellbimbóján. – Néha, Anya nem tudok lélegezni, amikor rád nézek. – Igazat mondott, amikor normál esetben zárva tartotta volna a száját.

Anya lélegzete elakadt. Meg kellett volna állítania, de nem tette. A szemei kitágultak, és beleharapott az alsó ajkába, de nem tiltakozott.

Reaper egyik karját a nő háta köré fonta, és lehajtotta a fejét. Nem siette el a dolgot. Minden lehetőséget megadott a nőnek, hogy nemet mondjon, de ő csendben maradt. A szája a nő cicijének felső részére tévedt. Olyan puha. Érezte a szívverését a farkában. Kiszolgáltatottá vált. Nem akarta, hogy a nő rátegye a kezét, még nem, nem addig, amíg nem tudta, hogy Anya biztonságban lesz, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megkóstolja.

Beleharapott a nő bőrébe, érezte, ahogy a teste megremeg a karjaiban. A nyelvével végigsimított a mellbimbóján. Anya lélegzete elakadt. Reaper a nő mellére tapasztotta a száját, és erősen szopogatta. A mellbimbóját a szájpadlásához nyomta. Táncoltatta, csipkedte, szopogatta, aztán a fogait is bevonta a játékba. Anya kezei Reaper feje köré fonódtak, magához vonta, ujjaival a hajába túrt, miközben a teste ívbe feszült, felajánlva neki azt, amit akart. Egy apró nyüszítés tört ki belőle.

Érzékeny volt. Fogékony. Imádta ezt. A nő teste tényleg hozzá tartozott. Nem volt egyedül ezzel. Az övé is a nőé volt. Mindig az lesz. Soha nem reagált még nőre úgy, ahogy rá. A szája elhagyta Anya mellét és felcsókolt egy ösvényt a nyakán, a nyelve a pulzusán örvénylett, mielőtt a tüzet elvitte volna az ajkáig.

Mindenével csókolta, amije csak volt. Férfi. Szörny. Gyilkos. Motoros. A nőé. A teste minden sejtje a nőhöz tartozott. Megbélyegezte őt, és a színekkel együtt, amit a hátán visel, a szívén akarta a bélyegét. A nevét fölé tetováltatni. Tűz futott végig a gerincén. Lángok lobbantak a hasában, ott morajlottak. Égő lándzsák szúrták a bőrét, és tűzvihar csapott a farkára és a golyóira. Ezt a csókjai tették vele. Éppen hogy elkezdte, és a nő máris olyan poklot indított, amely felülmúlta mindazt, amit valaha is érzett.

A felhangzó kopogásra felemelte a fejét, és dühös pillantást vetett a testvérére. – Pillanatnyilag kicsit elfoglalt vagyok! – csattant fel, miközben a hüvelykujja előre hátra siklott Anya mellbimbóján. A gondolatai a nő buja testén jártak és a fantasztikus mellein, amelyek vetekedtek a fantasztikus seggével. A feje zúgott, a farka pedig tombolt. Nem volt ideje az öccse szarságaira.

Savage komolyan bólintott. – Látom. Mindazonáltal, Alena küldött maga elé. Tudni szeretné, hogy Anya kávét vagy teát kér. Csak a hírvivő vagyok, ne ölj meg!

 

Reaper dühösen bámult rá. Anya ujjai lassan kicsúsztak a férfi hajából, mintha azon dolgozna, hogy senki se lássa. Megfogta a lepedő szélét, és felhúzta a melleire. Reaper utálta eltakarva látni őket, és azt kívánta, bárcsak lenne egy kés nála, hogy szétválassza a testvére haját. A nő hirtelen megfeszült, és Reaper lenézett rá. Teljesen befedte magát. Tudta, hogy Anya nem úgy viszonyul a meztelenséghez, mint ők. Az őt átjáró feszültségnek semmi köze nem volt a meztelenséghez, inkább ahhoz, hogy Savage a szobában volt. Úgy nézett ki, mintha nagyon érdekesnek találná a lepedő szélét, nem volt hajlandó ránézni a fivérére.

– Rossz időzítés! – mondta durván.

Savage megrántotta a vállát. – Nem gondolnám, hogy sokat számít, amikor körülötte vagy. Tea vagy kávé, Anya?

– Kávé. Feketén. – Egy kicsit elmozdította a testét, hogy Reaper kettejük közé kerüljön.

Reapernek tetszett ez. Tetszett neki, hogy védelemre használta, de az nem tetszett, hogy azt gondolta, hogy védelemre szorul, csak azért, mert Savage bejött a szobába. A hangja udvarias volt. Kellemes. Egy puszta suttogó hang.

– Ideadnád a flanel inget? Valahova ide tettem.

Reapernek tetszett, hogy a nő az ő ingét akarta, hogy valami tőle fogja körülvenni. Engedelmesen megkereste, majd átadta neki. Anya elengedte a lepedőt, és bele bújtatta a kezét az ingbe. Reaper megfogta a kezét.

– Ne gombold be, bébi! Csak húzd össze a széleit. – Bebújt a lepedő alá a nő mellé. Közel, a lábaik összeértek. Ahogy a vállaik is.

Anya hezitált, aztán leengedte a kezét. – Reaper, nem lesz köztünk semmi!

Lesz köztük valami. Csak ki kell találnia a legjobb utat ahhoz, hogy ez megtörténjen. – Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, ezt hogy érted, kicsim. Nem fogunk küzdeni, ha erre gondoltál. Úgy tervezem, hogy mindent megadok neked, amit valaha is akartál, szóval nincs szükség harcra.

Becsúsztatta a kezét a nyitott ingen, és megsimogatta a nő melleit. – Nem tudom eldönteni, hogy mit szeretek jobban. A melleid, vagy a feneked. Olyan kurva gyönyörű vagy, hogy nincs rá mód, hogy válasszak.

A nő megrázta a fejét, elkezdett vörösödni a nyakán, fel egészen az arcáig. A férfi kezéhez simult, aki az ujjait és a hüvelykujját használva végigsimított a mellbimbóján. Gyengéden. Éppen hogy csak. Az érintése pillekönnyű volt. Andalító. A nő arcát nézve közben. Egek, akarta őt. Nem pillanatnyilag. Nem csak a testét – benne akart felébredni. Vele akart aludni. Egész nap akarta hallgatni a nevetését.

– Úgy értettem, hogy megmondom Czarnak, hogy fogja a munkát és dugja fel magának!

– Rendben van, ha nem akarsz dolgozni. Van pénzem. Elég mindkettőnknek. A háznál szükség van némi munkára. – Szándékosan félreértette a nőt. – Szükség van az érintésedre.

Az ujjai és a hüvelykujja simogatta, aztán meghúzgálta. Anya felzihált, mire Reaper egy kicsit jobban megrántotta. Megcsípte. Anya teste remegett a szükségtől. A férfi ujjai visszatértek a simogatáshoz. – Rád akarom tenni a számat! Hogy így aludjunk el. Úgy ébresztelek, hogy felfallak. Semmi sincs olyan finom, Anya. Mint a cukor.

– Reaper, nem maradhatok itt! Nem azok után, ami történt. Értem, hogy mind úgy gondoltátok, hogy ez szükséges, még csak nem is ez. A klub az. A tény, hogy én mindig második leszek mindenki számára. Nem gondolod, hogy veled akarok maradni? Akarok. Legalább annyira akarom, ha nem jobban, mint te. De bármennyire is akarod a testemet, te nem érzel úgy, mint én. Nem a kapcsolatunkkal kapcsolatban. Azt mondtam magamnak, hogy elég lesz egy éjszaka, és elsétálok. Talán akkor megtehettem volna, de becsaptam magam. Félig már beléd szerettem, és te még mélyebbre húzol.

Reaper soha életében nem volt még ilyen boldog a hallottaktól. – Miért gondolod, hogy én nem vagyok elkötelezett? Tudod mi történt tegnap éjjel, szóval ettől eltekintve…

– Hm, tényleg? – Letolta a férfi kezét a melléről, és elfordult az ágyban, hogy rá nézzen.

Nem vette észre, hogy a mozdulattól az ing jobban szétnyílt, felfedve egyik mellét. Az, a körülötte örvénylő vad haja, a szája közelsége, és szikrázó zöld szemei egy újabb hőhullámot küldtek a farkába. Ő anélkül is képes volt felkorbácsolni a vágyát, hogy egyáltalán próbálkozott volna.

– Világosíts fel! – Mielőtt ráugrott volna. A beszéd nem volt az erőssége. Az akció igen, és ő akciót akart.

– Otthagytál, emlékszel? Csak kisétáltál, egyetlen szó nélkül. Úgy gondoltad, hogy ettől úgy érzem, hogy érdekellek? És utána megcsináltad második alkalommal is. A fürdőbe kísértél, és aztán eltűntél. Aztán megint elmentél, miután kiverted rám.

– Van rá magyarázat.

– Világosíts fel! – A saját szavait használta a férfi ellen.

Reaper félre nézett. – Anya, néha, egy férfinak van története. Dolgok a múltjában, amiről nem akarja, hogy a nő, akivel törődik, tudjon róla. Ez is egy azok közül. Dolgozom rajta. Dolgozom azon, hogy egy nap elmondjam neked, de türelmesnek kell lenned velem. Soha nem gondoltam volna, hogy elmondom neked a dolgokat, amiket elmondtam múlt éjjel.

– Rosszabb, mint amit elmondtál múlt éjjel?

A hangja gyengéd volt. Beleolvadt a férfiba. Megnyugtatva őt. Nem erőltette. Nem követelte. Csak egyik kezét a férfi csupasz combjára ejtette, és gyengéden megdözsölte, vigasztalva őt.

– Rosszabb. Számomra sokkal rosszabb.

– Rendben édesem, dobjuk a témát egyelőre.

– Elmondod, hogy viseltél-e egész nap a bőrödön?

– Nem. – Hátrahajtotta a fejét a fejtámlának.

– Nem? – Ki akarta szedni belőle. Csak nem most. – Itt van Alena. – Az étel illata jelezte az érkezését. – A valaha volt legjobb szakács! – Mivel tudta, hogy Anyának számít, összezárta az inget a mellein, megfosztva magát a látványtól, de nyert vele egy hálás pillantást a szempillái alól.

Alena lépett be a szobába, egy nagy tálcát cipelve. Savage követte őt két teli kávésbögrével. – A szemed elviseli a tompított fényt, Anya? – kérdezte a férfi, miközben Alena letette a tálcát.

Anya bólintott. – Gondolom. A fejfájás sokkal jobb ma reggel, és épp most vettem be még fájdalomcsillapítót.

A fájdalom továbbra is ott volt a hangjában, de a düh eltűnt. Reaper jobban örült volna, ha fordított a helyzet. Sőt, kerülte a tekinteteket megint, nem nézve sem Savage-re, sem Alenára. A teste megint megfeszült. Kis remegések futottak végig rajta. Reaper egyik kezét a nő combjára tette, próbálva elűzni az idegességet, de Anya kissé elhúzódott tőle.

Alena felszolgálta a híres Benedict tojásait és pirítósát, mindannyiuknak egy kisebb tálcán adva. Leült velük szemben, az ajtóhoz legközelebbi helyre.

– Anya, ki kellett volna állnom tegnap éjszaka Reaper mellé, és ellenkezhettem volna. Tudom, hogy fontos volt, nem mondom, hogy nem. Nem veszíthetjük el Czart vagy Blythe-ot. Nincs róla fogalmad, hogy mit tett értünk Czar, hányszor mentett meg minket és mitől, de akkor is támogatnom kellett volna Reapert. Blythe próbálja megtanítani nekünk, hogyan legyünk jobb emberek. – Tétovázott. – Nem tanultuk meg, hogy hogyan kedveljünk más embereket, hogy hogyan… – újra megállt, frusztráltan.

– Köszönöm – mondta Anya halkan. Nagyon udvariasan. – Értékelem, amit mondani próbálsz.

Reaper összevonta a szemöldökét. Nem tetszett neki, hogy a nő még mindig megtalálta a módját, hogy ne nézzen Alenára, de nem tudott tenni ellene semmit anélkül, hogy fel ne hívná rá a figyelmet.

– Csak annyi, hogy nem akarjuk, hogy elmenj! Egyikünk sem. Egyetlen személy sem itt a klubban. Fontos vagy Reapernek, és ez családdá tesz téged számunkra. Csak szólni akartam, hogy Blythe úton van ide. Reaper, lehet, hogy gyorsan akarsz enni, felöltözni és elmenni a megbeszélésre. Blythe itt fog maradni Anyával.

– Blythe? – Reaper szíve megdobban a boldogságtól. Blythe varázslat volt. Blythe talán helyre tudja hozni a dolgokat, amikor nekik fogalmuk sem volt róla hogyan. És szükség van rá. A férfi összes próbálkozása ellenére Anya még mindig, az udvariasságának ellenére sem nézett egyikükre sem.

– Igen – mondta Alena megkönnyebbülve. – Blythe.

– Ezek a tojások kurva jók, Alena.

– Én is pontosan így gondolom – visszhangozta Anya ugyanezt, ugyanazon az udvarias hangon. – És a kávé is ugyanúgy kiváló.

– A kávé nem igazán a specialitásom. Mondtam Czarnak, hogy szükségünk vagy egy kicsi kávézóra, vagy egy autós kiszolgálásra. Valami nagyon kicsire. Az idősebb lányuk, Darby dolgozhatna benne. Mondta, hogy dolgozni akar. Blythe és Czar közel akarják őt. Ha itt dolgozna, mindannyian rajta tarthatnánk a szemünket, és biztonságban lenne – mondta Alena.

– Még nem volt rá lehetőségem, hogy találkozzam vele – mondta Anya.

– Nagyszerű gyerek – mondta Alena.

– Vad, mint a pokol – kommentálta Savage. – Mindig kihozzuk a bulikból, és hazavisszük a seggét.

– Gyerek – védte Alena –, kell, hogy bulizzon.

Savage nem mondott semmit, mert mindannyian hallották a női nevetés hangját. Reaper csaknem az ágyra dobta a tányérját a majdnem elfogyasztott tojásával, és felugrott, felkapta a farmerját és beleugrott. Anya követte a példáját, és begombolta az inget. Amikor Reaper az ajtó felé fordult, rálátást biztosított Anyának a hátán lévő tetoválásra. Ugyanaz volt, mint a kabátján. Fa, varjak és koponyák. Egy nap el fogja mondani a jelentését a nőnek. Nem most volt itt az ideje. Látta, ahogy a nő kerülte, hogy ránézzen Savage-re, és a viselt színeire.

Czar egyenesen a szobába kísérte Blythe-ot.

– Elhoztam a nőmet, hogy megnézze a tiédet, Reaper – mondta. – Anyával marad, amíg mi beszélünk. Fontos, különben nem vinném el, Anya! – Czar az ágyhoz lépett. – Hogy vagy ma reggel?

Amint Czar közelebb jött, Anya finoman elhúzódott. A teljes teste megdermedt és feszültségtől vibrált. Reaper kinyúlt a kezéért, és a combjához húzta, így a testét az ágy széléhez pozícionálta, egy kissé a nő elé. Tudta, hogy Czar soha nem bántaná Anyát, de nem tudta elengedni a neheztelését felé. Anya erős negatív reakciója tovább táplálta a saját keserűségét. Czar mindent jelentett neki. Apa, testvér, mentor, legjobb barát, és ez volt az első alkalom, hogy valamin harcoltak, ami nem Czar biztonsága volt. Czarnak még mindig megvolt a nője. Nem nézte végig, ahogy szétszedik a saját fivérei és nővérei.

– Jobban, köszönöm – mondta Anya a legudvariasabb hangján. A hangja feszes volt. Kerülte, hogy ránézzen Czarra, vagy a mellényre, amit viselt.

Igen, a nője tényleg nem szerette a klubját, vagy a színeit. Az utolsó alkalom, amikor a saját kabátját látta – a színei, ami mindent jelentett neki – a fürdőszobában volt a földön, és hányás borította. A francba! Anya kezét a szájához húzta, és megpuszilta az ujjperceit. – Nem leszek távol sokáig. Jó szórakozást Blythe-tal, vagy pihenj! Ne húzd fel még a redőnyt, Blythe! – tette hozzá figyelmeztetőn, és egyúttal elmondva ezzel Czarnak és Blythe-nak, hogy Anyának még mindig voltak fájdalmai.

Alena felállt és begyűjtötte a tálcákat, a kávéscsészéket ott hagyva. Elmosolyodott, amikor Anya megköszönte neki udvariasan, de a mosolya feszült volt. Anya nem fordult feléjük, és Reaper tudta, Alena azért csinálta a reggelit, hogy megtörje a jeget.

Megdöbbenésére Savage átadta neki a kabátját. Tisztán. Még az illata is jó. Savage nem nézett rá, csak ment tovább. Soha nem mondott volna egy szót sem arról, hogy kitisztította a testvére kabátját, de megcsinálta, és Reaper hálás volt érte. A klub összes tagja azon dolgozott, hogy helyrehozzák, amit elcsesztek. Blythe becsukta az ajtót, és beljebb ment a szobában. Rámosolygott Anyára. – Hogy érzed magad valójában?

Anya óvatosan figyelte. Ez egy csapda volt, ha valaha is látott egyet. – A fájdalom már sokkal kisebb. Az volt a benyomásom, hogy te nem… – Megállt, nem tudva, hogy mit mondjon. Nem azt mondta Reaper, hogy Czar soha nem mondaná el Blythe-nak? Mennyit tudhat?

– Czar zaklatottan jött haza tegnap éjjel. Nagyon zaklatottan. Van egy szabály az otthonunkban. Elmondja az igazságot, ha kérdezem. A legtöbbször nem akarok tudni a klub ügyeiről, de ha kérdezek, tudnom kell, hogy tudom kezelni az igazságot. Nagyon szeretem a férjemet, így óvatos vagyok a dolgokkal kapcsolatban, amikről úgy döntök, hogy rákérdezek. Ez egy védelem is számomra. Nem kényszeríthetnek azzal, hogy elveszik a gyerekeimet.

– És te rendben vagy a dolgokkal, amiket a klub választ, hogy csinál.

– Megígérte nekem, hogy nincsenek drogok. Ez egy elsődleges dolog volt számomra. Tudom, hogy hozzá nem érnének emberkereskedelemhez, mert azok után mennek, akik ezt csinálják. Kell, hogy csináljanak dolgokat, néha, hogy információt szerezzenek, amikre szükségük van. Megértem ezt. De ha kérdezek, ő elmondja nekem. Ilyen egyszerű. Múlt éjjel kérdeztem. – Sóhajtott és leült az ágy szélére. – Elmondta, hogy amit tett, az szakadékot hozott létre közted és Reaper között. Sőt Reaper és ő közte is.

Anya hallott egy kicsit abból, ami Czar és Reaper között történt az előző éjjel. A kapcsolatuk egy kicsit feszült volt.

– Meg kell, hogy értsd, hogy ők nem harcolnak. Mindig szinkronban vannak. Megbíznak egymásban és fedezik egymást. Czar már hosszú ideje aggódott Reaper miatt. Az egész klub aggódott érte. Czar azonnal tudta, amikor Reaper vonzódni kezdett hozzád. Nem tudod, hogy milyen nagy dolog ez. Reaper mindenkitől távol marad.

Anyától is távol tartotta magát. Aztán elkezdett jönni a bárba, és ő nem tudta kiverni az eszéből a férfit.

– Abban a pillanatban, amikor ki akart rúgatni téged, ami teljesen idegen volt egy olyan természetű férfitől, mint Reaper, Czar tudta, hogy te vagy az. Olyan izgatottan jött haza. Elkezdett kérdezgetni engem, hogy biztos legyen abban, hogy Reaper nem rontja el és veszít el téged. Aztán megtörtént a tegnap éjjel, és Czar annyira aggódott miattam, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy Absinthe kikérdezzen téged. Reaper tiltakozott. Mérges volt rá. Azt mondta, hogy néhányan a többiek közül szintén ezt tették. Ice, Storm. Preacher. És persze Savage. Lana és Alena. De tudta, hogy nem fognak ellene beszélni, mert nem szoktak.

Úgy tűnik, Lana mégis. Egyre inkább úgy tűnt, hogy Reaper legalább tiltakozott. Ez is valami volt. Anya ragaszkodott ehhez. A tablettáktól álmos lett, de szerette volna meghallgatni, amit Blythe mondani akart. Mindennek ellenére elkezdett reménykedni, hogy van egy halvány esély. Csak nem tudta, hogy meg tud-e bocsátani mindannyiuknak, és nem akart második lenni a klubban.

– Amit veled tettek, az rossz volt. Gyerekként szülők nélkül nőttek fel, vagy társadalom nélkül, amely tanította volna őket. Czar volt nekik. Ő tíz volt, amikor elkezdte megmenteni mindannyiukat. Egy kisfiú még kisebb gyerekekkel, akiket brutálisan bántalmaztak, akár csak őt. Megalkották a saját szabályaikat és kódexüket, és azóta is aszerint élnek.

Anya teljes mértékben tisztában volt ezzel. Ő ennek a kódexnek a rossz oldalán volt.

– Reaper világossá tette, hogy te vagy az első számára. Mindenki a klubban elfogadott téged. Szeretném, ha tudnád, hogy amikor Czar öt év kommunikáció nélküli távollét után visszajött hozzám, nem akartam kezdeni vele semmit sem. Terhes voltam, amikor elment. Nem tudta, de aztán… – Blythe szavai elakadtak, és a szemei megteltek könnyel. – Megvertek egy baseball ütővel, amikor nyolc hónapos terhes voltam. A kislány két napot élt. Soha többé nem lehet gyerekem, és ő nem volt ott.

– Ó, Blythe! – Anya egyenesen felült, kétségbeesetten meg akarta vigasztalni a másik nőt.

– Nem gondoltam, hogy valaha is meg tudok bocsátani neki. Végül meggyőzött, hogy próbáljam meg, és olyan hálás vagyok, hogy megtettem. Boldog vagyok. Nagyon, nagyon boldog, Anya, és úgy gondolom, hogyha megtalálod a módját a szívedben, hogy megbocsáss Reapernek és a többieknek, azt fogod találni, hogy van egy nagy családod, nők és férfiak, akik szeretnek téged és vigyáznak rád. Nem mondom, hogy könnyű lesz, Reaper egy sérült férfi. Mindannyian sérültek. De ő megéri.

– Nem akarok második lenni a klub mögött, és ha más nem is, ami történt megmutatta, hogy az lennék.

– Ami veled történt, az szörnyű volt. Czart nagyon megviselte az egész dolog, jobban, mint bármi más, és ez azt mondja nekem, hogy rettenetesnek kellett lennie számodra. Sajnálom. Tudom, hogy borzalmasnak tűnnek számodra, ijesztő embereknek, akiknek nincsenek érzelmeik, de ez nem igaz.

Anya nem reagált, csak ült és rázta a fejét, könnyek csillogtak a szemében.

– Bárcsak tehetnék valamit, ami segítene, hogy jobban érezd magad, de csak megpróbálhatlak biztosítani, hogy ők jó emberek a saját kódexükkel, és amint velük vagy, minden védelmüket kiterjesztik rád és a családodra. – Blythe megrázta a fejét. – Én is azt gondoltam, hogy második leszek a klub mögött, de ez nem így van. Mindannyian befogadtak a családjukba. Tudom, hogy egy vagyok közülük. A gyerekek szintén a családba tartoznak számukra. Neked is meglenne ez.

– És ha elhagynád Czart? Ha szakítasz vele? Akkor is ott lennének neked?

– Úgy gondolom. Szerintem mindig vigyáznának rám és a gyerekekre. Biztosan ezt tennék, ha valami történne vele.

Anya egy pillanatig hallgatott, aztán ismét megrázta a fejét. – Reapernek és nekem nincs múltunk. Nem is vagyunk igazából kapcsolatban. Az idő felében nem tudom, hogy mit akar tőlem, és nem tudom, hogy meg tudja-e adni nekem a dolgokat, amikre szükségem van, mert nem lehetek második.

– Czar első helyre helyez engem. Szereti a klubot, de tudom, hogy én vagyok az első. Reaper felzárkózik, hogy megtanulja, hogyan kell kapcsolatban lenni. Hibát követ el, és tanul belőle. Nem hiszem, hogy valaha is leszel még második, nem Reaperrel, nem, ha adsz neki még egy esélyt.

Anya beletúrt az arcába hulló sötét hajába. – Nem tudom, hogy elég erős vagyok-e.

– Erős vagy! Adj neki időt, hogy megmutassa neked. Ígérem neked, Anya, nem fogod megbánni! Itt leszek, hogy segítsek neked. Ahogy Alena, és Lana is. A férfiak is segíteni fognak neked. Csak annyit kell tenned, hogy elmondod, mire van szükséged.

Anya jobban becsúszott a lepedő alá. – Sajnálom, nem tudok fent maradni. Nagyon erős fájdalomcsillapítókat adtak.

– Menj aludni, édes – mondta Blythe. – Később még beszélünk. Csak gondolkodj el azon, amit mondtam.

Nem volt rá mód, hogy Anya bármi mást is csináljon, amikor lecsukta a szemeit – csak Reapert látta.