1.-2. Fejezet

 

EGY

 

Fordította: Szilvi

 

A tenger felől fújt a szél, miközben a három Harley a kígyózó kanyarok utolsó részén keresztül haladt, és elérte az óceánnal párhuzamosan futó 1-es főút egyenes szakaszát. Az éjszaka már javában tartott, amivel Savva „Reaper” Pajari is teljesen tisztában volt. Abban a pillanatban jelentést kellett tennie klubja elnökének, Czarnak, amint visszaérkeztek Casparba, de nem számított az idő. Még ha Czar a Sea Haven-i otthonában is volt, szorosan a felesége mellé bújva, Reaper pusztán csak dühös lenne, és bemászna a hálószobaablakon. Többször is megtette már.

Két dolognak élt, a szabad motorozásnak és a harcnak. Szüksége volt arra, hogy szilárd izmot érezzen az ujjai alatt. Éreznie kellett, ahogy az öklök a testébe csapódnak, belecsapódva abba a jégkútba, amely minden érzelmet elborított. Az erőszak és az édes fájdalom gyors robbanása, ahogy az öklök összecsattannak volt az élete, és ez volt az élete már ötéves kora óta. Most valahogy ébernek kellett maradnia, ebben az új, szaros irányban, amerre a klub indult.

Végighajtott az országúton, tudatában a többieknek mindkét oldalán. Testvérek, némelyikük több mint harminc éve. Emberek, akikre számított. Akiket családtagnak nevezett. Mégis, távol állt tőlük, és ezt tudta is, még ha ők nem is tudták. Az óceán felé fordította a fejét. A hullámok felcsaptak a levegőbe, átzúgtak a sziklákon, és a szirtekhez csapódtak. Néha úgy érezte, hogy ezek a megvert sziklák ő maga, az idő apránként őt is elkoptatja.

A lelke már olyan régen eltűnt, hogy nem is emlékezett rá, hogy volt neki. Most a szíve is eltűnt lassan. Nem volt olyan hely a testén, ahol ne lett volna sebhely. Volt még egy, amit hozzá kellett adnia ehhez a legutóbbi útról. Inknek is fel kellene tetoválnia a hátára még három koponyát, hogy kiegészítse a hátán lévő fa gyökereinél pihenő koponyák gyűjteményét.

Viktor Prakenskii, a Czar néven ismert férfi volt a legjobb ember, akit ismert. Reaper feladata az volt, hogy Czar előtt álljon, ez volt az önjelölt feladata kisfiú kora óta. Már olyan régóta csinálta ezt, hogy nem ismert más életformát. Ott állt minden testvére előtt – a Torpedó Ink, a klubja előtt. Büszkén viselte a klub színeit. Meghalna azokért a színekért, és még mindig utált minden teljesítendő küldetést, ha le kellett vennie őket.

Lekanyarodtak a főútról a Caspar Roadra, amely Caspar városába vezetett, ahol letelepedtek. A Caspar fakitermelő vállalat régi bérigazgatói épülete köré tervezték az épületüket. Az első hónapokat azzal töltötték, hogy átalakították az épületet klubházzá. Több hálószoba, egy bár, a kápolnának nevezett tárgyalóterem, és egy konyha is helyet kapott benne. Közös fürdőszobát használtak, amelyik a legközelebb volt a kijelölt hálószobájukhoz. Czar ragaszkodott hozzá, hogy mindegyikük vegyen egy házat a közelben. Azt akarta, hogy mélyen gyökeret eresszenek.

Reapert nem érdekelte, hol alszanak mindannyian. Amíg meg tudta védeni a klubját és az elnöküket, addig nem volt gond. A klubban volt egy ágya, és most éppen szüksége volt rá. Negyvennyolc órája nem aludt. A sebet az oldalán saját maga varrta össze, ráadásul pocsék munkát végzett, de csak egy kis whisky volt a fertőtlenítéshez, és az pokolian égetett. Még mindig égett.

Behajtottak a telepre, Storm és Keys leparkolták a motorjaikat, míg ő átvizsgálta a parkolót. Czar vagy otthon volt, vagy a bárban. Reaper eléggé biztos volt benne, hogy a bárban várja a jelentést. Nem szerette zavarni a feleségét, Blythe-ot, vagy a négy örökbefogadott gyermeküket. Reaper nem állította le a motorját, és megvárta, hogy a többiek felé forduljanak.

– Megyek, megkeresem a Czart – mondta feleslegesen, de úgy néztek rá, mintha mondania kellene valamit. Nem szerette a hülyeségeket, a formaságokat, amelyek másoknak olyan fontosnak tűntek. Nem érdekelte, hogy az emberek kedvelik-e, sőt, jobban szerette, a fenébe is, ha távol maradnak tőle, kivéve a testvéreit, akik megértették őt, és világossá tették, hogy elvárják tőle, hogy legalább néha beszéljen.

– Jelenthetek én is – ajánlotta fel Keys. – Pihenhetnél.

Reaper megrázta a fejét. – Nem fogok tudni azonnal elaludni. Úgyis meg kell néznem, hogy mi van vele. Tudod, milyen vagyok.

– Akarsz társaságot? – kérdezte Storm.

A férfi megrázta a fejét. – Nem szükséges. Savage is vele lesz, valószínűleg még néhányan. Aludj egy kicsit! Mindannyian kiérdemeltük. – Savin „Savage” Pajari a vér szerinti testvére volt. Reaperhez hasonlóan ő is végrehajtóként tevékenykedett, és mindig Czart védte. Ők ketten együtt éjjel-nappal fedezték az elnököt, akár tetszett neki, akár nem. – Már akkor üzentem Czarnak, hogy érkezünk, amikor egy órányira voltunk.

Biztos volt benne, hogy ha ezt teszi, Czar inkább a bárba megy, mintsem hogy Reaper elmenjen hozzá – Reaper pontosan ezt akarta. Az új csapos miatt. Reaper nem szerette a szokatlan dolgokat. Nem bízott benne. A nő határozottan valami szokatlan volt. Code bárkiről képes volt mocskot találni, de a nőről sehol sem talált semmi nyomot. Készpénzért dolgozott, feketén. Divatos farmert viselt, de egy kopott autót vezetett, amely már a végét járta, a rozsda átütött a festékrétegen. Az a kibaszott ócskavas minden egyes alkalommal füstölt, amikor beindította a motort.

A Torpedo Inknek volt egy működő garázsa. Vajon elvitte oda a nő a kocsiját, hogy megjavíttassa? A pokolba is, dehogy. Minden este elhajtott, mert azt hitte, senki sem tudja, hová megy. Ez volt a pokol. Visszahajtott Fort Bragg felé, a 20-as főútra hajtott, és lekanyarodott az Egg Taking Stationnél, egy kempingnél a Jackson Demonstration Forestben. Mi a faszért pultoskodna egy előkelő nő egy motoros bárban, vezetne egy nála is öregebb, ütött-kopott Honda Civicet, és kempingezne? Ennek semmi értelme sem volt. Reaper nem szerette a rejtvényeket, és Anya Rafferty nemcsak rejtély volt, hanem egy nagy fejfájás is.

Reaper már több mint egy hónapja figyelte őt. Öt hete és három napja, ha pontos akart lenni. Megtudta, hogy a lány keményen dolgozott. Meghallgatta az embereket, megjegyezte a nevüket és azt, hogy mit szeretnek inni. Épp csak annyit flörtölt, hogy jó borravalót kapjon, de ne okozzon verekedést. Nagylelkű volt a pincérnőkkel, megosztotta a borravalót, amit nem kellett volna megosztania. Óvatos volt és tartózkodó, mégis azt az illúziót keltette, hogy nyitott. Kedves volt a kevésbé szerencsésekkel.

Látta, ahogy odaadta a kocsijában hordott takarót egy hajléktalan férfinak, és kétszer is hozott neki kávét és ételt. Kétszer költött pénzt, amiről a férfi biztos volt benne, hogy nem volt neki, hogy ételt vagy cipőt vegyen valakinek, aki az utcán él. Úgy tűnt, hogy a nőnek affinitása van a hajléktalanokhoz, és a férfi biztos volt benne, hogy mindegyiket név szerint ismeri. Szombat délelőttönként önkénteskedett az ingyenkonyhán, pedig alig aludhatott pár óránál többet.

Meg sem rezzent a motorosok közelében, de nyilvánvaló volt, hogy nem az ő világukból való, és fogalma sem volt arról, hogyan illeszkedjen be. A lány követte Czar utasításait, és néha kérdezett is tőle. Reapert soha nem kérdezte, de villantott rá néhány szégyenlős mosolyt, amit a férfi nem viszonozott. Az alatt az öt hét alatt, mióta a lány ott volt, Reaper több időt töltött a bárban, mint amennyit életében valaha is egy kocsmában.

Reaper elfordította tekintetét a birtokról, fel a bár felé. Látta, ahogy az ablakok fényei beragyogják a sötétet. A szíve felgyorsult. A farka keményen megrándult a farmerjában. Ez elfogadhatatlan volt, és ezért kellett a nőnek mennie.

Az ő klubjában mindenkit arra tanítottak, hogy mindig teljes mértékben uralja a testét. Megverték, éheztették, kínozták őket, és kimondhatatlan dolgokat tettek velük, hogy fegyelmezett gyilkológépekké formálják őket. Nagyon kevés érzelmet érzett, és főleg nem fizikai vonzalmat. A keményen bulizó, bárkivel és mindenkivel hancúrozó ribancok semmit sem váltottak ki belőle. Egyetlenegy dolgot sem. Gyakran sétált át egy félmeztelen vagy meztelen nőkkel teli szobán, és a teste még csak meg sem rezzent.

Egyetlen pillantás Anya Raffertyre. A hangjának hallgatása. A kibaszott nevetése. Ahogy a haja sötét felhőként omlott az arca köré. Mint egy vízesés. Több haja volt, mint két nőnek együttvéve, és a férfi rájött, hogy sokat gondol arra a hajra, miközben az elnök életben tartására kellene gondolnia. Vagy a saját magáéra. Visszautasította, hogy a farka vezesse. Az anatómiájának ez a része soha nem vezetné őt. Nem bízott senkiben, főleg nem egy olyan nőben, akitől addig fájt a teste, amíg a fogai is megfájdultak.

Felsóhajtott, és a Harley-val a bár felé vette az irányt. Megmondta Czarnak, hogy Anyának mennie kell. Problémát jelentett. Semmi sem stimmelt vele kapcsolatban. Semmi. Czar védelme volt az első számú prioritása, és ha a lány nem lenne együttműködő, akkor el kell mennie. Ezt a szarságot mondta magának, de tudta, hogy nem ez az igazság. Utálta a baromságokat. Gyűlölte. Különösen, ha saját magát próbálta átverni. A világ összes kifogását felhozhatta volna, de az igazság az volt, hogy a csapos nyugtalanította. Próbálkozás nélkül is a bőre alá férkőzött.

A parkolóba érve Reaper átvetette a lábát a motorján, és kényszerítette magát, hogy egyenesen álljon, két lába szilárd talajon állt. Olyan régóta ült már a motoron, hogy nem volt biztos a talpa a talajon. Sisakját a motorra helyezve lazán végigfürkészte a parkolót. Abban az egyetlen pillanatban minden részletét rögzítette az ott parkoló autóknak, és a motorkerékpárok sorának. Több motort is felismert. Két jelölt a közelben heverészett, szemmel tartva a motorokat. Nem vett tudomásul róluk, de minden részletet látott. Kivette a kis bőrtáskát a motorjában elrejtett rekeszek egyikéből, és a parkolón át a bár felé vette az irányt, még mindig minden elképzelhető parkolóhelyet szemügyre véve.

Amit nem látott, az a csapos öreg rozsdás ócskavasa volt. Egy pillanatra megállt a lépcső aljánál, mélyeket lélegzett, nem tudta, hogy ez boldoggá teszi-e, vagy a gondolatai kalandoztak el valahová, amit nem volt hajlandó elismerni. A nő eltűnt. Czar megtette, amit kért, és megszűnt a nő jelenléte. Ennek boldoggá kellett volna tennie. Nos, ő sosem volt boldog. Nem tudta, hogyan legyen az. Elfelejtette. Megkönnyebbülés talán – csakhogy most el kell mennie a kempingbe, és meg kell győződnie róla, hogy a lány jól van. A fenébe is! Káromkodott az orra alatt, és fellépkedett a bárhoz vezető lépcsőn. A gyomra minden egyes lépésnél pokolian égett, de közel sem volt olyan rossz, mint a mellkasában érzett fájdalom.

Az épületből zene áradt, hangos, éles ritmus. Ez csak fokozta a fejében lévő dübörgést. Figyelmen kívül hagyta, és felrántotta az ajtót. Emelt hangok és nevetés keveredett a poharak csörömpölésével. Vicces, most, hogy ez egy ismert motorosbár volt, szinte minden este zsúfolt volt a hely.

Az ajtó mellé lépett, és hosszasan körülnézett, megjegyezve minden színes kabátot vagy mellényt. Többnyire kisebb klubok, vagy hétvégi motorosok. Egy-két törvényes országúti harcos. Három nehézfiúnak kinézni akaró fickó, akik iszogattak, nőket kerestek, és valószínűleg verekedni akartak. Öten ültek a sarokban, rosszarcúak, akik Démon-jelvényeket viseltek. Már akkor észrevették, amikor belépett. Mind az öten fegyvert viseltek, és nem ittak, legalábbis nem annyit, hogy azt mondhassák, szórakozni jöttek. Reaper gyorsan felmérte a testét. Képes volt gyorsan mozogni, ha kellett. Soha nem bánta a jó kis verekedést, és valószínűleg bármelyik percben üdvözölhetett egyet. Hagyta, hogy a Démonok lássák, ahogy a tekintete elidőzik rajtuk, mielőtt megengedte magának, hogy végigpásztázzon a pulton.

A derekánál egy fegyvert volt dugva a derékszíjába. Egy másik lent volt a bakancsában, egy késsel együtt. Egy harmadik fegyver a kabátjában volt, könnyen hozzáférhető, csak szét kell nyitnia a kabátját, és máris hozzáfért. Az igazság az volt, hogy ritkán használt pisztolyt vagy kést, amikor gyilkolt. Jobban szerette a csendet, de a fegyverek időnként jól jöttek, és mindegyik használatában jártas volt.

Tudta, hogy a csapost keresi. Anya. Kurvára szerette ezt a nevet. Jól illett a nő arcához. A hangjához. Lehetséges volt, hogy lerobbant az ócska autója, és stoppolt valakivel. Nem látta sehol, és felbosszantotta, hogy egyáltalán megnézte. Ami még rosszabb, a mellkasában egyre nőtt a nyomás.

Preacher, a ma esti csapos zaklatottnak tűnt. Felpillantott a tengernyi vendég közül, és üdvözlő vigyort vetett Reaperre, a tekintete sebeket keresve, egy pillanatra megállt a Reaper ingén lévő véren, majd visszaugrott az arcára. Reaper biccentett neki, jelezve, hogy jól van, és Preacher viszonozta a biccentést. Megrántotta az állát a bárpult mögötti folyosó felé. A pult bal oldalán volt egy ajtónyílás, de Reaper átvágott a helyiségen, és felpattintotta a csuklós falapot, amely lehetővé tette, hogy a nyíláson keresztül a pult mögé jusson. Végigment a hosszú folyosón, egyenesen az iroda felé.

A hátsó iroda ajtaja csukva volt, ami valamiféle megbeszélést jelzett. Ha az ajtó csukva volt, minden pincérnő vagy nem klubtag kívül maradt. Kigombolva a kabátját, Reaper egyenesen bement, és remélte, hogy Savage nem ereszt golyót belé, miközben belép az ajtón. Savage néha kiszámíthatatlan volt. A testvére gyorsan végigmérte a testét, Preacherhez hasonlóan. Czar felállt, hogy szembenézzen vele, és ugyanezt tette. A homlokát ráncolta, amikor meglátta a vért. A francba, megfeledkezett róla, hogy a pólója tiszta mocsok. Nem is mind az övé volt. Savage tekintete visszaugrott az arcára.

– Jól vagyok – mondta, hogy megállítsa a kérdéseket.

Code a könyvek fölött magyarázott Czarnak, ami nevetséges volt. Czar utálta a számokkal való baszakodást, és csak az idő felében tett úgy, mintha figyelt volna Code-ra. Czar és Code mellett még két másik klubtag ült az asztalnál, Absinthe és Ice, Storm ikertestvére. Mindannyian őt és a véres pólóját figyelték. Valami nem stimmelt, hogy ilyen késő este ilyen sokan összegyűltek.

– Mi történt? – mordult fel Czar, mielőtt bárki más bármit is mondhatott volna.

Reaper az asztalra dobta a bőrtáskát.

– A seggfejek kicsit későn hívtak minket. Ki a faszom megy el bujkálni, otthagyva a feleségét és a gyerekét a biztos halálnak, mert nem akarja kifizetni a szerencsejáték adósságát? Állítólag egy klub nagymenő elnöke, és egy sötét lyukban bujkál a testvéreivel körülvéve, kiszolgáltatva hagyva az asszonyt és a gyereket. – Rengeteg undort öntött a hangjába, mert tényleg? Ki tette ezt? Ki tudott együtt élni magával? Hogy nézhettek fel rá a testvérei? – El akartam vágni a torkát. – Dühösen Czarra meredt. – Ne küldj még egyszer ilyen küldetésre! Legközelebb nem leszek ilyen visszafogott.

Czar Reaper arcát tanulmányozta. Reaper kifejezéstelenül tartotta az arcát. Czar megrázta a fejét.

– Először is, mondd el, hogyan lett véres a pólód! Az a tiéd? Vagy valaki másé? Kérlek, mondd, hogy nem az ügyfélé!

Reaper megvonta a vállát, mert, a fenébe is, egy része annak a köcsög ügyfélnek a vére volt. Pontosan azt kapta, amit megérdemelt. A klubot Mayhemnek[1] hívták. Nevetséges. Igazán nevetséges. Reaper véleménye szerint a szarházi elnök megérdemelte volna a halált, szóval igen, visszafogottan viselkedett.

– Talán nem fejeztem ki magam elég világosan. A menyét szerencsejáték-adósságot halmozott fel, aztán ahelyett, hogy kifizette volna, amikor a verőlegények megjelentek, hogy behajtsák, az embereivel biztonságba helyeztette magát. Átment két államon, és csak ezután jutott eszébe, hogy van felesége és lánya.

– És kapcsolatba lépett velünk, hogy biztonságba helyezzük őket – emlékeztetett Czar szelíden.

– Miután megbizonyosodott róla, hogy a saját hátsója biztonságban van. Két nappal később, Czar! Két kibaszott nappal! Még csak nem is figyelmeztette a nőt. Mire mi odaértünk, már a behajtásra küldött idióták is ott voltak. Holttestek vagy pénz. – Megérintette az oldalát. Még mindig friss volt az égető érzés, amit a belé hatoló penge okozott. – Úgy döntöttek, hogy egy kicsit szórakoznak velük, mielőtt feldarabolják őket. A lány tizennégy éves.

– A lány és a kés közé léptél – mondta Czar.

Reaper nem válaszolt. Mit is kellett volna mondania? Tényleg hagyta volna, hogy egy szánalmas emberi lény megöljön egy tizennégy éves lányt és az anyját? Nem történhetett meg.

– Hány öltés? – kérdezte Code.

– Mi a fenét számít ez?

– Valakinek rossz kedve van – jegyezte meg Code. – Öt? Több?

– Hat. Nincs szükségem a dokira! Magam gondoskodtam róla.

Egy halk, gúnyos horkantás hallatszott. Reaper lepattintotta őket.

– Ezt látnom kell! – mondta Ice. – Ha ez is olyan, mint a legutóbbi, amit magad varrtál össze, akkor pillanatok alatt úgy fogsz kinézni, mint Frankenstein.

– Már most is az – mondta Code. – Csak egy kicsit.

Reaper Savage-re pillantott. Nem mosolyodott el, és a szemében volt egy enyhe aggodalom árnyéka, de nem szólt semmit.

– Szedsz antibiotikumot? – kérdezte Czar.

– Igen. Majd a dokitól megkapom őket.

– Mondd el, mi történt valójában, mert különben azt fogom hinni, hogy lelassultál. Másodpercek alatt megölhetted volna ezeket az idiótákat, Reaper! Mi a fenét csináltál, hogy olyan sérülést kaptál, ami hat öltésedbe került?

– Végeztünk a beszélgetéssel! – jelentette ki Reaper.

– Végeztünk, amikor azt mondom, hogy végeztünk! – Czar hangja egy oktávot esett, elég mélyre ahhoz, hogy a szoba elcsendesedjen. Elég mélyre ahhoz, hogy figyelmeztesse Reapert, hogy az elnöke nem kérdezi.

Reaper megrázta a fejét. Amikor Czar így beszélt, válaszokat várt.

– Nem akartam, hogy a kölyök lássa, ahogy megölöm. Oda céloztam, ahol tudtam, hogy nem okoz nagy kárt. A kislány Down-szindrómás volt, és rettegett. Az apja cserben hagyta őket. Felbosszantott. Nem akartam, hogy a gyerek még jobban szenvedjen, mint amennyire már szenvedett.

Czar felsóhajtott. – Reaper, ő egy motoros klub elnökének a lánya. A Mayhem klub talán nem olyan nagy, mint a Diamondbacks[2], de erőszakosak. A lány biztosan látott már dolgokat.

– Meg volt rémülve – ismételte meg Reaper. – Az én döntésem volt. Rávettem, hogy hunyja be a szemét, és fordítsa el a fejét, aztán megöltem a szemetet. Mielőtt ránézhetett volna, eltakartam a szemét, és elvittem a pokolba onnan.

– Nem kockáztathatod az életed! – sziszegte Czar, és tenyerével az asztalra csapott.

Reaper felé hajolt. A szemébe nézett.

– Ötéves korom óta kockáztatom az életemet. Ilyen régóta gyilkolok. Tudom, hogyan kell pengét ragadni, ha kell.

– A lényeg az, hogy nem volt rá szükséged! – csattant fel Czar.

– Az én döntésem. Én voltam ott, nekem kellett meghoznom a döntést. Örülni fogsz, ha megtudod, nem öltem meg az apját, amikor biztonságban átadtuk neki őket, bár szükség volt önuralomra. Hajlandó volt nekünk kifizetni az általunk kért díjat, de a szerencsejáték-adósságát nem? Veszélybe sodorta a feleségét és a lányát, Czar! Miféle ember tesz ilyet?

– A klub fizette a díjat, hogy visszaszerezzük és biztonságban elhozzuk neki őket. A szerencsejáték adósság személyes ügy.

– Tudod, ha utolérik, egy szempillantás alatt felad minket. Már eleve ezt tervezte. Megöltem a két bérgyilkost. Bárki is küldte őket, bosszút akar majd állni.

– Mindannyian maszkot és kesztyűt viseltetek – mondta Czar. – Soha nem látta az arcotokat.

– Nem, de Mr. Mayhem Elnök nyomkövetőt tett a pénz mellé – mondta Reaper. – Azt tervezte, hogy elad minket, hogy megszabaduljon az adósságától. Online adja fel a linket, ez minden, amije van. – Elvigyorodott. – Megöltem a minket követő klubtagot, és a nyomkövetőjét a kibaszott szájába tettem.

– Code szerint írtál neki sms-t, hogy állítsa le az online műveletünket, és ő megtette. Majd később újra feltesszük.

– Csak hogy tudd, teljes nyilvánosságra hozatal meg minden, a szart is kivertem abból a szaros elnökből, Czar! Nem tudom, hogy túlélte-e vagy sem, de ha igen, már nem lesz ugyanaz az ember. Fel akart adni minket, és az a nyomkövető volt az utolsó csepp a pohárban. Már a torkán akartam lenyomni a kést.

Czar a fejét ingatta, és a pénzzel teli zsákot átdobta az asztal túloldalára Code-nak. – Ezt add hozzá a többihez! Jól állunk. A legtöbb üzletet beindítottuk. Néhány házon még dolgozunk. Reaper, te tényleg beköltözöl a tiédbe?

Reaper megvonta a vállát. Fogalma sem volt, mi a fenét kezdjen egy házzal. Czar ragaszkodott hozzá, hogy mindannyiuknak legyen egy igazi otthona. Az övé a sziklák szélén volt, egy lépcső vezetett le az öbölbe, és két út kanyargott Caspar körül, így hozzáférhetett a régi fakitermelő utakhoz. Szerette tudni, hogy bármi elől könnyen el tud menekülni.

– Hamarosan. – Csak egy ágyra volt szüksége. Volt neki egy a klubban. Nem volt szüksége házra, ahová minden este mehetett volna. Üres. Visszhangzott minden alkalommal, amikor átment rajta, mert a lehető legkevesebb bútort rakta bele. Egy ágyat. Nagyjából ennyi volt. Talán, ha szerencséje lenne, az egész épület az óceánba zuhanna, és akkor végezne vele.

Témát váltott. – Van néhány rosszfiú, akik egy asztalnál ülnek. Várnak, Czar. Találkozót kérnek tőled?

Czar lassan bólintott. – Megvártam, hogy ideérj. Code megtudott róluk néhány dolgot. Északról jöttek. Démonok, kisebb klub, de már hírhedtek. Arról akarnak beszélni, hogy kiterjesztenék a hatókörüket, és ehhez minket használnának fel.

– Valószínűleg drogok – szólalt meg Ice. – Mi már nem csináljuk ezt a szart. Rehabilitáltak vagyunk.

A többiek felnevettek. – Igen. Mi nem terjesztjük a drogokat, de embereket ölünk, ha kell – mondta Absinthe.

– Van odakint néhány keményfejű is, akik a viselkedésükből ítélve azt hiszik, hogy nagyon kemények – folytatta Reaper. – Bajkeverőknek néznek ki, és sokat isznak. Hangosan beszélnek. Észre sem vették, amikor beléptem az ajtón, de a többiek igen. A Démonok. Nem egy ismert klub vagyunk. Alig alakultunk meg. Még csak nem is mi vagyunk a legnevesebb klub a környéken. Miért hozzánk jöttek?

Czar megvonta a vállát. – Nem tudni, amíg nem beszélnek velünk.

– Jelezték, hogy online találtak ránk Code honlapján keresztül?

Czar megrázta a fejét. – Nem hiszem. Szerintem azért választottak minket, mert itt vagyunk, a parton. – Reaper arcát tanulmányozta. – Nem találkoznék így valakivel, aki azt akarja, hogy elkapjunk valakit – biztosította.

Reaper eltávolodott az ajtótól a szoba hátsó része felé, ahová a lámpa fénye nem egészen ért el. Fáradt volt. Kimerült. Még ha le is feküdne, érezte, hogy nem tudna aludni, vagy ha mégis, rémálma lesz. Mostanában gyakran voltak ilyenjei, amit óvakodott megosztani a többiekkel – még Savage-dzsel sem.

– Készen állsz erre? – kérdezte Czar. – Megmondhatjuk nekik, hogy jöjjenek vissza máskor.

– Mondtam, Czar, valaki másnak kellene foglalkoznia a kérdezősködéssel, megbizonyosodni arról, hogy törvényesek. Mindannyiunknak sok ellenségünk van, de neked a legtöbb. Nem szeretem, amikor így elöl állsz – mondta Reaper. Hátát a falnak vetette, meggyőződve róla, hogy szabad rálátása van az ajtóra. Savage a szoba másik oldalán állt. Bekerítették az öt Démont.

– Ha tehetnétek, falat építenétek körém – mutatott rá Czar.

– Ott van Blythe és a gyerekek – mondta Reaper. – Eltekintve attól, hogy te vagy mindannyiunk agya, neked ott vannak ők.

Czar arca megenyhült. – Mindannyian itt vagytok nekem. Nem aggódom, mert itt vannak a testvéreim! – Még mindig Reapert nézve folytatta. – Ice, menj értük, és kísérd ide őket! Egyenként jöjjenek be az ajtón. Te maradj mögöttük! Absinthe, te kutasd át őket! Mondd meg nekik, hogy adják át a fegyvereiket!

Reaper örült, hogy Czar nem kockáztat. Absinthe képes volt a hangjával hatni. Udvarias és sármos volt, és abban a pillanatban, ahogy a Démonok fejébe juttatja a javaslatot, azok habozás nélkül átadják majd a fegyvereiket. Ha tűzharcra kerülne sor, az nem a Torpedo Ink által választott hazai pályán történne.

– Mindig maradjatok a helyiség bal oldalán – mondta Reaper, teljesen professzionálisan. – Savage és én kereszttűzbe fogjuk őket venni. Egyikőtök sem akar belekeveredni. Megjelöljük azokat, akiket célba veszünk közöttünk. Ti többiek kényelmesnek és barátságosnak néztek ki. – Jól meg tudta tervezni a halált. Több százszor csinálta már. Czar ugyanolyan ügyes volt, valószínűleg a tanára, mivel Czar volt az idősebb. Ő volt az, aki mindannyiukat élve kihozta abból a pokolból.

Czar biccentett, és Ice eltűnt, nyitva hagyva az ajtót. Reaper megnyugodva dőlt a falnak. Ez volt az ő világa, amit jól ismert, és egy olyan nő, mint Anya Rafferty a hosszú, sötét hajával és az átkozott szívével nem tartozott a környezetébe. Sóhajtott, ráébredve, hogy a nő visszasompolygott a gondolatai közé.

Egészen a kempingig kellett volna követnie őt. Jó messze voltak a bejárattól, ha jól emlékezett. A klubjának volt ott egy tűzharca. Egy vérfürdő. Olyan hely volt, ahol elbújhattak a törvényen kívüliek, és ez azt jelentette, hogy Anya nem volt olyan biztonságban, mint amilyennek ő szerette volna. Félbeszakította ezt a gondolatmenetet. Nem akarta, hogy egy nő egyedül táborozzon ott.

Hirtelen kiegyenesedett. Mi van, ha nem egyedül táborozott? Lehet, hogy egy férfi is van odakint. Lehet, hogy a nő valami semmirekellő lúzert támogat, aki nem akar dolgozni, vagy nem akar gondoskodni a nőjéről. Egészen be kellett volna mennie. A fenébe is! Most fel akart robbanni a feje, és nem ott volt a játékban, ahol lennie kellett volna, ahogyan tudta is, hogy ez fog történni. A nő pusztítást végzett, és átkozottul jó, hogy Czar az útjára küldte. Mégis meg kell majd néznie, hogy biztonságban van-e – ahogyan bármelyik nő esetében tenné.

A szarságmérője felvisított, de figyelmen kívül hagyta, amikor belépett az első férfi az ajtón. Ő lesz a legfőbb végrehajtójuk. Az öt keményfiú közül. Tanulmányozta a férfi arcát, miközben Absinthe elvette a fegyvereit. Igen, ő igazi volt. Mit keresett egy piti klubban? A Démonoknak többnek kellett lennie, mint amit eddig kiderítettek. A végrehajtó zokszó nélkül adta át a fegyvereit, a tekintete végigpásztázta a szobát, szemügyre vette a berendezést, és rájött, hogy sem Reapert, sem Savage-et nem látja tisztán.

Mindkét férfi képes volt elhomályosítani a képüket. Ez hasznos volt, amikor másokra vadásztak. Az évek során fejlesztették ki ezt a képességet, még kisgyerekkorukban kezdték, és Czar gyakoroltatta velük. Leginkább azt tanulták meg, hogyan válasszák meg a megfelelő helyet, ahová álljanak. Az árnyékok elfedték őket. A mozdulatlanság, amire szükség volt, hogy az emberi szemet ne vonzza arrafelé.

A Démonok egyenként jöttek be, ahogy Czar utasítása szólt. Ice követte őket, becsukva maga mögött az ajtót. Reaper ügyelt rá, hogy mindegyiket megfigyelje, miközben bejönnek, megjegyezve, melyikük lesz a legvalószínűbb, hogy bajt csinál – az Tether lesz, a legfiatalabb, a legbuzgóbb, aki bizonyítani akar. Az első, akit Razornak hívtak, volt az, akiről Reaper megállapította, hogy a leghalálosabb. Őt jelölte meg, mint akit elsőként kell elintézni.

– Hammer vagyok – mondta az egyik. – A Démonok elnöke. – A jelvénye megerősítette ezt.

– Czar. – Az elnökük a kezét kinyújtva üdvözölte. Az ovális asztalt körülvevő székekre mutatott.

Csak Razor tétovázott. Megértette, hogy ülve kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, különösen fegyverek nélkül. Absinthe minden férfit átkutatott, még azután is, hogy engedelmeskedtek a halkan elsuttogott parancsának, hogy adják át a fegyvereiket és a késeiket. Alaposan átkutatta őket, tudván, hogy Czar a szobában van. Mindannyian védelmezték az elnöküket. Czarnak ez nem mindig tetszett, de ez nem számított. Mindig is ő volt számukra az első számú prioritás. Ebben az esetben, ha a dolgok elfajulnának, Code feladata lenne, hogy elkapja Czart, és a saját testével védje őt, míg Reaper, Savage, Ice és Absinthe megölné az összes Démont.

Halk női nevetés szűrődött be a folyosóról, és Reaper majdnem megdermedt. Majdnem. Káromkodott az orra alatt, de valahogy sikerült elég fegyelmezettnek maradnia ahhoz, hogy ne mozduljon. Ez nagyon úgy hangzott, mint a csapos. A fejét a játékban kellett tartania, nem pedig valami nő miatt aggódnia, akit valószínűleg azért küldtek, hogy megölje Czart. Na jó, oké, ezt egy pillanatig sem hitte el. Majd később elgondolkodik a nőn, meg azon, hogy az a három seggfej nőt keresett. Most csak az járt a fejében, hogy lépésről lépésre lejátssza, hogyan fogja megölni a Démonokat és megvédeni az elnökét.

Razort kell legelőször; Reaper célba vette volna, és fejbe lőtte volna. Két golyó, hogy biztosra menjen, bár nem hibázott. Az elnök a második, bár Code és Absinthe is rá menne. Savage az elnökük két oldalán ülő kettőt szedné le, azokat, akiket a védelmére rendeltek, ahogy Code-ot is Czarra. Azt a kettőt Weednek és Shaftnak hívták. A mellényükön ugyanúgy ott volt az útinevük, mint a hivataluk. Szokatlan volt, hogy egy elnök, egy végrehajtó, egy titkár és egy kapitány egyszerre jöjjön egy találkozóra. Valami nagy dolog történt.

– Miben segíthetek? – kérdezte Czar.

Rövid csend támadt, miközben Hammer végigmérte őt. Razornak láthatóan kellemetlen volt a felállás, de befogta a száját. A tekintete nyugtalanul járt körbe a helyiségben, folyamatosan keresve valamit, ami veszélyt jelenthet a főnökére.

– Rögtön a lényegre térek – mondta Hammer. – Jó dolgokat hallottam a klubotokról. Kicsik vagytok, de jól csináljátok a dolgokat. Van egy kis gondunk. Mi is kicsik vagyunk. Három telephely. Jó terület. Olyan tisztán tartjuk, amennyire csak lehet. Nincs gondunk a helyiekkel. Úgy hallottam, ti is jól elvagytok itt.

Czar megvonta a vállát, de nem válaszolt, tekintete mereven a Démonok elnökének arcára szegeződött.

Reaper már ezerszer látta tőle ezt a tekintetet. Az iskolában tanulta, ahol megrögzött bűnözők uralkodtak, és ha életben akartál maradni, nem követtél el olyan hibákat, mint például rosszkor megrándulni.

– Van egy útvonal, amely ide vezet a területünkről. Megszakad, aztán Santa Barbara ezen oldalán folytatódik.

Czar megrázta a fejét. – Ez a Diamondbacks területe. Ha azt akarod, hogy valami átmenjen a területükön, felveszed velük a kapcsolatot, kifizeted a díjat, és ők átviszik.

Hammer sietve megrázta a fejét. – Minden szállítási útvonalat lenyúlnak, a saját céljaikra használják, és egy olyan klubot, mint a miénk, bábuként használnak. Részesedést akarnak abból, amit mi csinálunk, és ez a rész több lenne, mint amit most megengedhetnénk magunknak.

– Ha elkapnak, hadat üzennek, és kiirtanak benneteket. Több tagozatuk van, mint szinte bármelyik másik klubnak a világon. Hűségesek a testvéreikhez, és tiszteletből vigyázunk, hogy ne tegyünk semmi olyat, amivel a lábujjukra lépnénk, például nem hozunk létre szállítási útvonalat anélkül, hogy részesedést ne adnánk nekik.

Hammer és a titkára, Shaft pillantásokat cseréltek. Reaper számára kissé kétségbeesettnek tűntek.

– Mi is pontosan a termék? – kérdezte Czar.

– Hamis pénz.

Már az a tény, hogy Hammer egyenesen megmondta nekik, újabb jele volt annak, hogy kétségbe voltak esve.

Czar a férfi felé hajolt. – Nem szeretem a baromságokat! Két másodpercre vagyok attól, hogy pisztolyt nyomjak a fejedhez, és meghúzzam a kibaszott ravaszt. Mit keresel itt? Vár rám a nőm, és nem szeretem megvárakoztatni. Soha. Szóval ne vesztegesd az időmet!

Hammer ahelyett, hogy aggódónak vagy akár ijedtnek látszott volna Czar szavaira, úgy nézett ki, mintha megkönnyebbült volna. Vett egy mély lélegzetet, és elmondta az igazat. – Ettől a klubom gyengének fog tűnni, pedig nem vagyunk azok. Összeálltunk egy olyan klubbal, amelyik szerencsejátékot üzemeltet. Segítünk tisztára mosni a pénzt. Nemrég rájöttek a hamisítási akcióra, amit mi irányítottunk. Lassan haladunk. Semmi nagy dolog, csak néhány bankjegyet adunk át itt-ott egy keleti útvonalon. Nagyban akarják csinálni.

– Hogyan jöttek rá a műveletetekre? – kérdezte Czar, mindig azonnal a leglényegesebb tényre törekedve.

– Az egyik jelöltünk úgy döntött, hogy kipróbálja magát a szerencsejátékban, és túl nagy fába vágta a fejszéjét. Ahelyett, hogy eljött volna a klubba, elcserélte az adósságát információra. – Hammer hangja szigorúan semleges volt.

– Hol van most? – esett Czar hangja egy oktávot.

Már ez a hang is felborzolta a kedélyeket a teremben. Reaper már annyiszor látta, de minden alkalommal lenyűgözte, amikor ez történt.

– Nem élte túl – mondta Hammer.

– Van még valaki beszédes a klubotokban? – kérdezte Czar.

– A teremben olyan emberek vannak, akikben feltétel nélkül megbízom. Akik a telephelyemen vannak, azokkal is ugyanez a helyzet. A többi telephely a mi színeinket viseli, és én értük és velük együtt harcolok, de nem ismerem őket olyan jól, mint a saját testvéreimet.

Ez egy őszinte válasz volt. Senki sem ismerhet minden embert egy klub minden telephelyén.

– Mindannyian benne vannak a pénzhamisításban?

A férfi bólintott. – A terjesztésben. Nálunk vannak a lemezek. Jó lemezek. Van egy jó emberem, aki tudja, mit csinál. Ha biztosra megyünk, és nem leszünk mohók, akkor sikerülhet, és nem lehet visszakövetni hozzánk. Ez a másik klub kapzsi akar lenni.

– Mekkorák? – kérdezte Czar.

– Ez a lényeg. Ezek szellemek. Szellemeknek hívják magukat.

Reaper ekkor megmozdult, amit eddig soha nem tett. Ezzel felhívta magára a figyelmet, és a Démonok végrehajtója majdnem felállt a helyéről. Reaper nem foglalkozott vele. – Egy szóra, Czar.

Ilyet sem tett soha senki, főleg nem Czar egyik embere. Mindig hagyták, hogy Czar tegye a dolgát. Utána megbeszélték a dolgot.

Czar nem árult el semmit, amikor felállt, és állával a szoba egyetlen másik ajtaja felé intett. Reaper hagyta, hogy az elnök átjöjjön a szobán, majd úgy lépett mögé, hogy a teste Czar és a Démonok közé kerüljön.

Czar becsukta az ajtót, és felvont szemöldökkel, aggódó arckifejezéssel fordult felé.

– A Mayhem elnökének feleségére és gyermekére vadászó szemetek, akit megmentettünk; Szellemek voltak a nyomukban. Nem viseltek színeket, de úgy hivatkoztak magukra, mint „szellemek”, mintha nem látnám, mert a barátai szellemek. Ezek voltak utolsó szavak a kibaszott szájából.

– Szerinted a Démonok csapdát állítanak nekünk? – kérdezte Czar.

Reaper szerette a testvérét. Czar hitt benne, abban, hogy képes megvédeni nemcsak őt, hanem a családját és a többieket is. Hitt Reaper ösztöneiben, a megérzéseiben. A zsigerei most éppen azt súgták neki, hogy a Démonok bajban vannak ezzel az új „szellem” klubbal.

Reaper megrázta a fejét. – Rossz érzésem van odabent. Nem akarnak, de félnek. Valami többről van szó, mint amit elmondanak nekünk.

Czar megveregette Reaper vállát. – Egy percig se hidd, hogy nincs rád szükségem, Reaper! Mindig is csak te és én voltunk. A pokolban éltünk. Most már nem vagyunk ott, mi hozzuk a döntéseket! Ne hagyd, hogy az újdonság, a másság elbassza a fejed!

Reaper tudta, hogy kockáztatta az életét. Czar is tudta. Most, hogy a testvére a szemébe nézett, kurtán bólintott, nem akart erről beszélni. Az az átkozott nő volt az. A csaposnő. Az a haj. Az a nevetés. A kibaszott bőre. Olyan puhának tűnt, hogy kísértést érzett, hogy megérintse. Nem ért senkihez, hacsak nem akarta megölni – akkor már halottak voltak. Senki sem nyúlt hozzá, hacsak nem akartak meghalni – és akkor meghaltak. Hacsak nem az egyik testvére volt – ezt meg kellett tanulnia elviselni.

– Hadd menjek én előre, Czar – figyelmeztette. – Maradj mögöttem! Elkísérlek a helyedre, aztán visszacsúszok a helyemre. Azután tedd fel a kérdéseid, miután én is ott vagyok, ahol kell!

Czar nem vitatkozott, mint ahogy gyakran hajlamos volt rá, ha a biztonságát érintő kérdésekről volt szó. Utálta, hogy a többiek az életüket kockáztatják érte, de ami a Reapert illeti, ez volt az egyetlen dolog, amibe Czarnak nem volt beleszólása.

Reaper feltűnés nélkül visszakísérte őt az asztalhoz. Lazán közelített az asztalhoz, és lehajolt, hogy felkapjon néhány mogyorót, amelyek egy konzervdobozban ültek a közepe táján. Ha Czar otthonában lettek volna, a neje, Blythe egy tálba tette volna azokat a mogyorókat. Visszasétált a falhoz.

Czar megvárta, amíg csak egy homályos folt maradt belőle, ahogy kérte.

– Ez a klub, amit „Szellemek”-nek nevezel, az egy valódi klub? Motoroznak? Vannak színeik?

A Démonok elnöke bólintott.

– Tisztelettel jöttek hozzánk. Fogalmunk sincs a létszámukról. Fent vannak az oregoni határnál. Nem sok információnk van róluk. – Megdörzsölte az állát. – Az én hibám! Jobban utánuk kellett volna néznem, de akkoriban a nőm... – Megrázta a fejét. – Nincs mentség! Azt tettük, amit tettünk. Képesnek kell lennem arra, hogy a termékemet végigfuttassam ezen a területen. Szükségem van rád, hogy megtedd!

– Nem mondtad, hogy miért. Hogyan vettek rá, hogy hozzánk gyere? Pontosan ránk hivatkoztak?

Hammer ismét megrázta a fejét. – Nem, nem tudom, hogy egyáltalán rajta vagytok-e a radarjukon. Szerintem a Diamondbacks klubba akarnak belekötni. Egy ekkora klubban biztos vannak szerencsejátékosok. Mindketten tudjuk, hogy ha háborút kezdenek velük, a Diamondbacks elnyel minket.

– Mindezek után, miért nem mondod meg nekik, hogy menjenek a picsába? Nem ismered a méretüket. Nincs hírnevük. Miért nem ölöd meg őket? – Czar hangja szelíd volt.

– Náluk van a feleségem. – Hammer a szoba közepébe vágta az igazságot, és a feszültség ezer százalékkal nőtt. Hirtelen nem volt levegő.

Czar felemelte a tekintetét, hogy Reaper szemébe nézzen. Ki a fene vívott háborút nők és gyerekek ellen? Kinek volt mersze elrabolni a Démonok elnökének asszonyát, és addig fogva tartani, amíg a klub nem teszi, amit mondanak neki?

– Mióta van náluk? – kérdezte Czar, hirtelen teljesen professzionálisan. Az enyhe érdeklődésből teljes koncentrációba váltott.

Reaper szerette a férfit, ahogy az agya magas fokozatra kapcsolt, és minden részletre felfigyelt, magába szívta, ötleteket gyártott, és addig válogatta az előnyöket és hátrányokat, amíg pontosan nem tudta, mit kell tennie.

– Két nappal ezelőtt vitték el. Egy hetet adtak, hogy véghez vigyem. Először hozzád fordultam. Az egészsége... – Megrázta a fejét. – Rákos volt. Most fejezte be az utolsó kezelését. Az immunrendszere összeomlott. Még csak huszonhat éves. Fiatal. A fenébe is, nem tudom, hol van, de jó asszony. Össze fogja szedni magát, és tudni fogja, hogy jövök érte. Csak időt kell nyernem, hogy megtaláljam.

– Ezek a fickók nem játszanak szépen – mondta Czar. – Nem ez az első eset, hogy egy ember családját használják fel ellene. Abban az esetben azért voltak ott, hogy megöljék a pasas feleségét és lányát. Nem hiszem, hogy sok időd van.

– Hajlandók vagytok segíteni?

---

[1] Káosz

[2] Csörgőkígyók

KETTŐ

 

Fordította: Szilvi

 

Czar körülnézett a szobában. Ice volt az első, lágy ritmusban kopogott az asztalon. Savage volt a következő, a falon kopogtatva egy-két rövid koppanással. A többiek követték, már csak Reaper maradt. Czar türelmes volt. Reaper mérlegelte a következményeket. Mindegy, hogy mi lesz, ő a Szellemek után menne, megkeresné őket, visszavenné a nőt, és megölné őket, de ha ezt megteszik, társulva a Démonokkal, az még jobban felfedi a klubot és Czart. A hírnevük egyre nőtt a törvényen kívüliek világában. Erre nem volt szükségük.

Reaper időt szánt arra, hogy mérlegelje az előnyöket és hátrányokat, ahogy minden más helyzetben is tette. Végül, némi vonakodással, egy rövid, egy-kettő-három koppanással beleegyezését adta. Czar bólintott.

– Nem érdekel a szállítási útvonalad – mondta –, de az asszonyod más tészta. A családunkkal senki sem baszakodhat! Szükségem van minden információra, amivel a Szellemekről rendelkeztek. Az emberünk ma este elkezd kutatni utánuk. Ha ők egy hivatalos klub, azonnal tudni fogjuk, és akkor minden információnk meglesz a felderítéshez. Ami az időhúzást illeti, hogy azt higgyék, dolgozol az ügyön, mondd nekik, ha kérdezik, hogy találkozol az elnökkel, hogy megbeszéljétek a hamis pénzzel való együttműködés ötletét. Azt fogják hinni, hogy a Diamondbacks elnökéről van szó. Majd én intézem a Diamondbackset, ha gond adódna. Tartoznak nekem egy-két szívességgel.

Tekintettel arra, hogy Reaper két legnagyobb ellenségüket is kiiktatta, hogy békét teremtsen a két klub között, Reaper úgy érezte, hogy egy-két szívességnél azért kicsit több. A Torpedo Ink hírneve gyorsabban nőtt, mint szerették volna, ami magával hozta a Diamondbacks néhány látogatását is. A dolgok feszültek voltak, de mint mindig, Czar megoldotta a helyzetet. Nem tettek semmit, ami konkurenciája lett volna a Diamondbacksnek, ami – a klub tudta nélkül – tökéletesen megfelelt a Torpedo Inknek.

Halk nevetés szűrődött be a helyiségbe a szellőzőnyílásokon keresztül. Az ajtó alatt. A hang körülvette őt. Körülnézett a szobában, de úgy tűnt, senki más nem vette észre. Czar tucatnyi kérdést tett fel. Kezet rázott Hammerrel, az ajtóban pedig Absinthe visszaadott minden fegyvert, pontosan emlékezve, hogy kinek mi volt a fegyvere.

– Vissza fogjuk szerezni – biztosította Czar.

Hammer komor arccal bólintott.

– Ezek a fickók a végsőkig játszanak.

Czar elmosolyodott. Nem volt semmi humor ebben a mosolyban. Úgy nézett ki, mint egy ragadozó, aki volt is, eltűnt belőle minden könnyed báj. – Ahogy mi is – mondta.

Abban a pillanatban, hogy a Démonok eltűntek a bárból, Czar visszafordult a testvéreihez.

– Code, állj rá ma este! Tudom, hogy mindenki fáradt, de hamar kifutunk az időből. Reaper, aludj egy kicsit, még ha be is kell drogoznod magad! Pokolian nézel ki, és szükségem lesz rád ebben. Esetleg rád és Savage-re is.

Reaper megrázta a fejét. – Egyikünk melletted marad!

– Ennek a klubnak minden tagját bérgyilkosnak képezték ki, Reaper. Tudják, hogyan védjenek meg!

– Mi történik, ha ezek a Szellemek hírt szereznek rólad és a családodról? Blythe-ról? A lányokról? Ők már megjárták a poklot. Kenny? Ő is. Nem akarom vállalni a kockázatot. A családod a miénk. A védelmünk alatt állnak. Mi nem...

– Rendben! Csak aludj egy kicsit! Tűnj el innen!

Reaper több mint boldog volt, hogy eltűnhet onnan. Dolga volt, például elmenni a kempingbe, hogy megnézze, Anya még mindig ott van-e. Azt mondta magának, hogy az egész nevetés csak valami másik nő volt, és csak hasonlóan hangzott. Mégis, miközben végigment a folyosón, a tekintete már a nőt kereste. Megállt a folyosó közepén, a bárpult mögött.

A szíve megrándult. Ott volt a nő. Mi a fasz? Majdnem megölette magát a klubért. Egy dolgot kért. Egyetlen dolgot. A nő elfordította a fejét, hogy átnézzen a válla fölött, és mosolyt villantott a férfira. Reaper szíve bukfencet vetett. Megőrült. Nem törődött a nővel. Nem engedte magának, hogy észrevegye, milyen kibaszott sok haja van. Vagy hogy még hátrahúzva és hosszú lófarokba kötve is majdnem a feneke domborulatáig ért.

Nem volt hajlandó észrevenni, hogy a mellei tökéletesek. A szűk póló alatt kirajzolódtak a bőséges halmok, teltek és puhák. A betűrt póló csak még jobban hangsúlyozta, hogy a nő a motorosok álma mellekkel és csípővel van megajándékozva. Reaper nem szándékozott észrevenni, hogy a kopott kék farmer milyen szeretettel ölelte a nő fenekét. Vagy ahogy az a fenék ringatózott, amikor a lány sétált. A tényt, hogy mennyi mocskos fantáziája volt a fenekéről, a melleiről és a hajáról. Ha bármelyik másik általa ismert férfi gondolta volna ugyanezeket a dolgokat a nőről, megölte volna őket.

Megfordult, és visszasétált a folyosón, hogy hirtelen felrántsa a tárgyalóterem ajtaját.

– Mi. A. Fasz!? – köpte ki a szavakat Czarnak. – Mi a faszt keres még mindig itt a nő? – követelte Reaper. – Mondtam, hogy szabadulj meg attól a ribanctól! Nem tartozik ide, és ezt te is tudod! Valószínűleg egy zsaru, aki le akar buktatni minket. Vagy pedig egy gazdag lotyó, aki lepukkant környéken lóg, és egy motorossal akar dugni! Akárhogy is, csak bajt hoz ránk.

Kétségbeesetten próbált nem érezni. Hogy ne legyen olyan kemény a farka, mint egy kibaszott kőszikla, vagy az elméje káoszban, vagy a szíve úgy dadogjon, mintha bármelyik percben megállhatna. Ez nem történhet meg vele. Nem. Soha. Mindezt elvesztette, amikor tinédzser volt, és több nője volt, mint amennyit valaha is akart. Tovább folytatódott ez a húszas évei alatt, amikor megbízásokat kellett teljesítenie annak a férfinak, aki bezárva tartotta, majd célpontok után küldte, olyan férfiak és nők után, akiket meg kellett ölnie, hogy a testvérei életben maradjanak. Annyi szex. Egyik sem volt jó. Arra képezte ki magát, hogy uralja a testét. Nem volt szíve. Nem volt lelke. Nem volt szüksége egy nőre, aki utat talál a bőre alá. Már majdnem pánikba esett, és a pánikban lévő Reaper nem volt jó. A körülötte lévő emberek meghalnának.

Czar tekintete elsuhant mellette, és a Torpedo Ink elnöke lassan felállt. A nő által okozott káosz fokmérője volt, hogy Reaper nem tudta, hogy a lány közvetlenül mögötte van. Mindig tudta. Czar élete függött attól, hogy tudja. Szembefordult a nővel.

A szépségétől elállt a lélegzete. Nem csak a szépségétől. Egy kibaszott szexcica volt, azzal a sötét, hullámos hajjal. Annyira sok volt belőle. Egy férfi ölni tudna az érzésért, ahogy az a sok haj végigcsúszik a testén, hogy lássa a párnáján, ahogy végigsimít a farkán és a combján, mielőtt a száját a farka köré fonná.

A szemei nagyok voltak és mély, smaragdzöldek. Reaper túl sokat fantáziált arról, hogy ezek a szemek bámulnak rá, miközben a nő szétesik a karjaiban. Ebben a pillanatban tiszta dühtől lobogó iker drágakövekként meredtek rá. A férfi nem szólalt meg. Ritkán beszélt a klubon kívüliekkel, nőkkel pláne nem. Különösen ezzel nem. A nő minden volt, ami ő nem. Elegáns. Előkelő szexcica, de mégis úgy nézett ki, mintha valami lakosztályban lenne a helye, nem egy motorosbárban.

– Egyetlen rossz dolgot sem tettem veled! – sziszegte a nő. – Egyet sem. Keményen dolgoztam, és szükségem van erre a munkára! – Amikor a férfi nem válaszolt, a nő szemében felerősödött a düh, és a puszta kétségbeeséstől hajtva közelebb lépett hozzá. Ez a szemében is látszott. – Válaszolj! Csak ülsz ott és bámulsz rám estéről estére, mintha valami undorító rovar lennék, amit el akarsz taposni, és most megpróbálod elvenni az állásomat!

Nem válaszolt. Czar tudta, hogy mi a faszt akar. Megmondta a magáét, és komolyan gondolta.

A nő meglökte a férfit. Mindkét kezét a mellkasára tette, és keményen meglökte. Reaper nem mozdult, de az ujjai satuként záródtak a lány csuklójára, és a mellkasához szorították a nő tenyerét. Minden testvére felállt, tudva, hogy senki nem tehette rá a kezét és maradt életben. Senki. Reaper azonban hagyta a nőnek. Megállíthatta volna. Olyan gyors volt. Ezt a testvérei is tudták.

Könnyek csillogtak a lány szemében, és valami megtört Reaper mellkasában. Azt hitte, ha hagyja, hogy a lány megérintse, akkor az véget vet ennek az őrült megszállottságnak, amit iránta érzett. Nem volt más szó arra, amit érzett, hogy több mint egy hónapig ült a bárban, nem szólva egy szót sem, csak nézve a nőt. Csak próbálta kordában tartani a szeszélyes farkát. Szánalmasan elbukott.

Szörnyű hiba volt hagyni, hogy a nő rátegye a kezét. Most már érezte a lány tenyerét, az általa keltett hőt. Olyan érzés volt, mintha a pólóján keresztül egészen a bőréig égette volna magát. Aztán a bőrén keresztül a csontjaiig. Olyan mélyen. Egyszerűen átolvadt rajta. Érezte az illatát. Könnyű volt, grapefruit és mandarin? Bármi is volt, beborította, és beszivárgott a pórusain keresztül. Afrodiziákum volt, és a teste reagált rá, olyan átkozottul megkeményedett a farka, hogy a vágyakozásból puszta fájdalom lett. A nőnek boszorkánynak kellett lennie, vagy olyan nőnek, aki hozzá hasonló kiképzéssel rendelkezett, hogy behálózza az ellenkező nemet, aztán végezzen vele.

El kellett volna löknie a nőt. Nem kellene szorosan a testéhez szorítania, hogy megérezze az acélos hosszát a farmerjában. A nő szemébe bámult. Azokba a csillogó zöld drágakövekbe. A düh lassan visszahúzódott, mígnem már ijedten nézett rá. Félnie is kellett. Fogalma sem volt róla, mit tegyen vele. Tudta, hogy senki sem állítaná meg, ha berángatná a nőt a szomszéd szobába, és beledugná a farkát. Igényt tartva rá. Mi a fene baj volt vele, hogy egyáltalán ilyesmire gondolt? Talán megállítanák, ha megölné. Talán.

A testvérei tudták, hogy senki sem nyúlhat hozzá. Azt is tudták, hogy már jóval azelőtt megállíthatta volna a lány kezét, hogy az elérte volna a mellkasát. Nem tette, és most mind ott álltak, figyelték őt, azon tűnődve, mi a fenét csinál. Ő maga is ezt kérdezte.

– Nem teszed a kezed egy férfi motorjára, Anya! – mondta halkan. – És halálbiztos, hogy soha nem akarod felkérés nélkül egy olyan férfira tenni, mint én, megértetted?

A nő nyelve hegye a felső ajkához ért, majd a fogai ráharaptak a buja alsó ajkára. A lány bólintott. Reapernek vissza kellett harapnia a szükség egy sóhaját. Amikor lenézett a lány arcára, csupa selymes bőr, nagy szemek, olyanok, amikbe egy férfi egész életében képes lenne bámulni, tudta, hogy soha nem kellett volna megszólítania. Soha nem lett volna szabad kimondania a nevét, nem a többiek előtt. Túl jól ismerték őt, és mindaz, amit eddig tett, egyáltalán nem illett hozzá.

Nem akarta elengedni a lányt, de az, hogy magához szorította, az agyát a ’gyilkolj vagy megölnek’ őrületbe kergette. Nem volt biztonságos. A nő nem volt biztonságban vele. Hirtelen elengedte, észrevéve közben, hogy nem kellett volna ilyen szorosan fognia a csuklóját. Zúzódások lesznek rajta. Ő nem okozott zúzódásokat a nőknek. Annyira el volt cseszve. Távol kell tartania magát Anya Raffertytől.

A nő nagyot nyelt, és még mindig a férfi szemébe nézve, az elnökhöz intézte a kérdését.

– Van még munkám, Czar?

Reaper meg tudta mondani, hogy a nő visszatartja a lélegzetét. Ahogy ő is. Nem tudta, milyen választ szeretne hallani.

Czar Reaperre nézett. – Rajtad múlik, testvér. Ha azt akarod, hogy eltűnjön, akkor eltűnik.

A francba! A fenébe! Bassza meg! Csak állt ott, és nézte a férfit, a szeme és a szempillái nedvesek voltak. Reaper vett egy nagy levegőt. Nem volt mentség számára. Semmi.

– Szarok rá! – hazudta.

– Menj vissza dolgozni, Anya! – parancsolta Czar. Reaperre nézett, nem a csaposra.

Megkönnyebbülés árasztotta el a nő szemét. Az arcát. A testét. Egy pillanatra lehajtotta a fejét, csak mélyeket lélegzett, aztán kiegyenesedett a válla, felemelte az állát, és szúrós pillantást vetett Reaperre.

– Köszönöm, Czar, és azért jöttem ide, hogy emlékeztesselek, még mindig hiányzik az a rendelés. Ma nem érkezett semmi. Mindenhol megnéztem. Vagy elvitte valaki, vagy hazudtak, és nem küldték el.

– Ki írta alá?

– Azt hiszem, Preacher volt. Tegnap és ma este is ő volt itt. Amikor ellenőrizte a rendelést, hiányunk volt. Újra ellenőriztem, ahogy kérte, és igaza volt.

– Majd mi elintézzük – mondta Czar, és a válla fölött Ice-ra pillantott. Ice megértően bólintott. Senki sem rövidíthette meg őket. Senki. Ha a cég nem hozza rendbe a dolgot, nagyon meg fogják bánni.

Anya megfordult, és visszasétált a folyosón a bár felé. Reaper végig figyelte, ahogy megy. A tekintete a lány fenekére tapadt. Olyan volt a ringása, hogy összefutott a nyál a szájában.

Czar megbökte őt. – Menj haza!

– Nem rúgtad ki! – Nem hagyta abba a lány nézését. Az a hosszú, sűrű lófarok hívogatta. Azt az egész selymet az ökle köré tekerné, azzal vezetve a nő fejét, amerre akarta. Olyan átkozottul kemény volt, hogy egy lépést sem tudott megtenni.

– Több okom van arra, hogy itt tartsam, mint arra, hogy elengedjem.

– Soha nem kértem tőled egyetlen kibaszott dolgot sem, Czar! Egyet sem. Soha. Ezt nem adtad meg nekem. Miért? – Mert tudnia kellett.

– Megvolt az esélyed, hogy megszabadulj tőle. Nem éltél vele.

– Kurvára jól tudod, hogy azt akartam, hogy tűnjön el! Miért van még mindig itt?

– Több mint egy hónapig minden este abban a bárban ültél, Reaper. Minden este hazáig követted őt. Azt akarod, hogy eltűnjön. Mondd el, miért zavar téged ennyire!

– Nem ez a lényeg! – A nő most a bárpultnál állt, és egyik vendég felé hajolt. Torokhangon nevetett. Az egyik önjelölt keményfiúnak adta. Végignézett az inge elején. Kíváncsian. A hajolás miatt kissé előredőlt. Épp eléggé ahhoz, hogy Reaper feje felrobbanjon. – Ő nem az, akinek el akarja hitetni magát! Ez veszélyt jelenthet rád nézve. – Már miközben kimondta, tudta, hogy ez baromság. Tudta, hogy nem ez az igazság.

– Szerintem inkább rád jelent fenyegetést – mondta Czar.

Reaper elszakította tekintetét Anyáról, és a férfira nézett, akit nem egészen ötéves kora óta tisztelt. Czar vigyorgott. Reaper megrázta a fejét. – Eszedbe jutott már, hogy én jelentek veszélyt rá? Hiszen ismersz engem. Tudod, hogy mit csinálok. A pokolba is, te voltál az, aki kiküldött az első gyilkosságra! Embereket ölök!

– Embereket, akik másokat bántanak, Reaper. Ez nem ugyanaz. Nem ölsz válogatás nélkül. Már nem vagyunk bérgyilkosok. Erre képeztek ki minket. Ez volt a munkánk. Azt tettük, amit tennünk kellett a túlélésért. Mi mindannyian miattad éltük túl. Tizennyolc gyerek a közel háromszázból. Az a tizennyolc azért él, amit te tettél értünk. Nem az vagy, aminek gondolod magad.

– De igen. Te vagy az, aki ezt nem látja, mert úgy érzi, tartozik nekem.

– Ezt gondolod? Hogy úgy érzem, tartozom neked? Elengedtem volna, ha ez lenne az egyetlen ok. Derítsd ki, Reaper! Most pedig aludj egy kicsit! És kérd meg Lanát vagy Alenát, hogy nézze meg azt a mocskot a bordáidon, mielőtt lefekszel. Aztán holnap menj el a dokihoz!

Reaper anélkül, hogy nyugtázta volna, végigsétált a folyosón. Kizárt dolog, hogy most lefeküdjön. Három idióta sandított a csaposra, és ő nem fogja hagyni, hogy bármilyen módon bántsák a lányt. Az biztos, hogy egyikükkel sem fog hazamenni – nem mintha valaha is tett volna ilyet. A két pincérnő gyakran tette ezt, de Anya soha. De ő zárt. Ez azt jelentette, hogy egyedül maradt a bárban, és bárki várhatott rá a sötétben.

Talált egy asztalt a bár hátsó részében. Sötét volt, a zene pedig hangos, ami pokolian idegesítette. Leült, háttal a falnak, ahonnan jól rálátott a bárpultra. A lány gyönyörű volt. A fejét a falnak döntötte, és bámulta a nőt, nem törődve azzal, hogy bárki észreveszi-e. Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy érdekelje. A lány megbabonázta. Ahogyan mozgott. Ahogyan a vendégekkel beszélt. Olyan könnyedén. Neki nem volt ilyen tehetsége, és soha nem is lesz.

Betina, az egyik pincérnő jelent meg előtte.

– Reaper, hát visszajöttél. Olyan jó látni téged! – Előrehajolt, amíg a mellei már majdnem kibuggyantak a trikójából. Két számmal kisebb méretet viselt, és kilátszott a piros csipke melltartója a fekete anyag alól.

– Kávét! – Egyetlen szó. Még ezt is utálta megadni neki. A pultosra szegezte a tekintetét. Anyára. Aki észrevette a pincérnőt az asztalánál, és már töltötte is neki a kávéját. Mégis, valamiért egy kis fintor ült ki az arcára, amikor nézte, hogy Betina gyakorlatilag az arcába tolja a melleit. Szerette volna ellökni magától a nőt, de ahhoz hozzá kellett volna érnie.

– Tehetek valamit érted ma este? Csak szólj, és szívesen eleget teszek a kérésednek! – A nő ismét elmosolyodott. Egészen ragadozó módon.

Anya hirtelen ott termett. Letette a bögre gőzölgő, forró kávét az asztalára. – Betina, tele vagyunk ma este! Tudod, mi Reaper parancsa, úgyhogy indulj!

Betina döbbenten nézett. Azonnal felegyenesedett, dühös pillantást villantott Anyára, majd elrobogott. Anya is elfordult. Nem nézve a férfira. Egy szót sem szólva hozzá. Reapernek fogalma sem volt, mit fog tenni a teste, mielőtt az agya beindul. Elkapta a lány csuklóját, megakadályozva a menekülését.

A nő elfordulva állt tőle, és mély levegőt vett. A férfi várt. A lány végül felé fordult, az ajkába harapott, és aggódónak látszott. A férfi nagyon óvatosan megfordította Anya csuklóját, hüvelykujjának párnájával végigsimítva a puha bőrön. Már megjelentek rajta a nyomok. Foltok. Az ő ujjlenyomatai. A nő bőrén. A férfi egy része. Ettől kibaszott pöcsnek kellett volna éreznie magát, szégyenkeznie, hogy ilyen erőszakot alkalmazott. Erős volt. Minden egyes nap háborúra készítette fel a testét. Tudta, hogy nem szabad egy nőt bántalmazni.

Szerette azokat az ujjlenyomatokat a nő csuklóján. Megfogta mindkét kezét, hüvelykujjával végigsimított rajtuk, és azt kívánta, bárcsak rá lennének az ujjlenyomatai tetoválva a nőre.

– Ha bajod van azokkal az idiótákkal a bárban, nézz felém. Megértetted!? – Ez parancs volt. Nem kérdezte. Azok hárman egyre részegebbek voltak, és keresték a bajt. És Anyát is akarták. A lány bólintott, és a férfi hagyta, hogy elhúzza a kezét. Visszasétált a bárpulthoz.

Betina a pultba hajolt, összeszedve az italokat az egyik asztalhoz. Szándékosan úgy döntött, hogy a három bajkeverő közé csúszik. Az egyik megmarkolta a fenekét, megszorította, és obszcén hangokat adott ki, a nyelvét kinyújtva szimulálta, hogy mit tehetne vele. A lány hátravetette a fejét és felnevetett, visszanyomva a fenekével a férfit. Amikor megfordult a tálcával, ügyelt rá, hogy a mellei megérintsék a férfi karját.

A bárban volt egy kidobó, akit alkalmaztak, Fatei, az egyik potenciális jelölt. Az egyik oroszországi iskolában volt Czar testvérével, Gavriival. Jó embernek tűnt. Soha nem avatkozott közbe, hacsak egy pincérnő nem adott neki jelet. Most sem tette. Reaper felvette a bögrét, és kortyolt egyet a kávéból. Friss és forró volt. Szüksége volt rá. Kinyújtotta maga előtt a lábát, hogy enyhítse az oldalán lévő sebet. Hogy enyhítse a fájdalmat a farmerjában.

Nem kellett volna beszélnie Anyával. Nem kellett volna hagynia, hogy a nő rátegye a kezét. Még mindig érezte a tenyerét, mintha átolvadt volna a pólóján, közvetlenül a színei alatt, és csontig bélyegezték volna. A kibaszott csontokig. Ezt tette a nő. Megérintette a mellkasát. Nem lett volna szabad kigombolnia a kabátját, mielőtt belépett a bárba, de mindig elöntötte a forróság, amikor bejött a motorozásból, ezért azt tette, amit mindig is tett. Most a nő bélyegjét viselte.

Akarta őt. Erre gondolt. Hagyta, hogy leülepedjen a fejében. Nem parancs volt, hogy elcsábítson egy nőt, nem a pedofilok és beteg, elmebeteg bűnözők által működtetett iskola kényszerítette őt minden elképzelhető szexuális aktusra. Ez nem valami mesterkélt dolog volt. Életében először a teste döntött. Ő döntött. A nőt választotta. Anya Raffertyt.

El kellett volna mennie, amíg megtehette. Czarnak ki kellett volna vinnie őt a veszélyből. Megpróbálta megmenteni. Mondhatni. Most már túl késő volt, mert a nő megszállottja lett. Azt kívánta, bárcsak Betina lett volna. Használhatta volna Betinát, és aztán eldobhatta volna. Ilyen életmódot akart, de Anya távolságtartóan viselkedett. Megfoghatatlan volt. Ott volt, de nem igazán. Elérhetetlen. Nem bátorította, és nem is akarta, hogy a vendégek rátegyék a kezüket.

Újabb kortyot ivott a kávéból. Az volt a jó, hogy olyan későn érkezett, hogy a bár hamarosan be fog zárni. Fáradt volt, és aludni akart. Meggyőződik róla, hogy Anya biztonságban van, aztán lefekszik, és alszik, ameddig a teste engedi.

Sodródott, hagyta, hogy az elméje elkalandozzon, de mint mindig, amikor ezt tette, nem jó helyre ment. Nem sok jó helyet látott. Amikor négyéves volt, a szüleit meggyilkolták, és őt a kisebbik testvérével és két idősebb nővérével együtt elvitték otthonról egy „iskolába”, hogy rehabilitálják őket, és hasznos eszközöket csináljanak belőlük a kormány számára. Kiderült, hogy Sorbacov, a gyilkosságok mögött álló ember, saját, elborult szórakozására használta fel az iskolájuk diákjait.

Felriadt, nem volt hajlandó odamenni. Oroszország messze volt. Sorbacov meghalt, és már nem kényszeríthette őket arra, hogy gyilkoljanak. A túlélők összefogtak, megalakították a klubjukat, eljöttek az Egyesült Államokba, Caspar kisvárosába, ahol állandó otthont teremtettek maguknak. Ez Czar ötlete volt. Az asszonya a parton élt, és ő eljött, hogy követelje a nőt. Őt és minden segítségre szoruló gyereket mérföldeken belül. Ahová Czar ment, a többiek követték.

– Édesem, kell még egy ital! Gyere ide! Elhanyagoltnak érzem magam.

Reaper összehúzta a szemét, amikor a három férfi közül az egyik hangosan kiáltott Anyának. A nő éppen egy másik vendéget szolgált ki a bárpult végénél. Preacher már eltette magát éjszakára, és a nőre hagyta a zárást. A motorosok többsége már elment, csak néhányan lógtak zárásig. Reapernak nem tetszett, hogy a három seggfej még mindig ott volt. Vagy arra vártak, hogy bezárjon a bár, és hazamehessenek a pincérnőkkel, vagy arra, hogy Anya egyedül maradjon.

Halvány mosolyt villantott a motorosra. – Egy perc.

Visszafordult a vendégéhez, és rámosolygott. Kivillanó fehér fogakkal. Lágy rózsaszín rúzs hangsúlyozta a csinos ajkak ívét. Reaper nem tudta eldönteni, hogy a nő felső vagy alsó ajka tetszik-e jobban, de elég csak annyit mondani, hogy imádta a száját. Azt viszont nem szerette, amikor a motorosra villantotta a mosolyát.

Nagyon lassan visszahúzta a lábait a hosszan tartó nyújtózásból, kihúzva őket az asztal alól, hogy gyorsan mozdulhasson, ha elszabadulna a pokol. Fateire pillantott. A jelölt éber volt, máris bajkeverőnek jelölte meg a triót. Az utolsó italokra való felhívás épp most hangzott el, így eléggé törvényszerű volt, hogy kérjen egy italt. Szinte mindenki, aki a bárban maradt, így tett, nem mintha nagyon sokan lettek volna.

Egy öregember ült a másik oldalon lévő széken. Bannisternek hívták, és gyakran megjelent. Hosszú, ősz haja és szakálla volt. Régi, jobb napokat látott mellényt viselt, de nyilvánvalóan független volt, és már régóta a világukban volt. Ritkán beszélt, udvarias volt, de azt a benyomást keltette, hogy azt szeretné, ha békén hagynák. Kiitta az utolsó korty italát, de nem ment el. A három seggfej felé fordult, és csak várt.

Anya rájuk mosolygott, mindkét keze a pulton volt, de ezúttal nem hajolt előre. – Mit hozhatok nektek? Tíz perc múlva záróra, én pedig bezárok, úgyhogy utolsó rendelés.

– Megvárunk, bébi – mondta az egyik. – Deke vagyok. Ők pedig Trident és Skid.

Újabb mosolyt villantott. – Italok.

– Még egy kör feles.

A lány bólintott, és elfordult. Az egyikük átnyúlt a pulton, hogy a hajába markoljon. A nő eltűnt, mielőtt a férfi hozzáért volna, így lehullott a keze. Fatei lépett oda szorosan mellé az egyik oldalon, és Reaper meglepetésére az idősebb férfi ugyanígy tett a másikon. Anyának csak annyit kellett volna tennie, ha nem érezte magát biztonságban, hogy felemeli a hangját, és segítséget hív, vagy megnyomja a pult mögötti kis pánikgombot. Mindkét esetben a Torpedo Ink tagjai kiözönlöttek volna a tárgyalóteremből, és megsemmisítettek volna minden őt fenyegető személyt. Nekik dolgozott. Az ő védelmük alatt állt bárkitől, kivéve őt. Ő volt az egyetlen, akitől ilyen védelemre volt szüksége, mert ott volt, és csak arra várt, hogy mindenkit elintézzen, aki csak úgy nézett ki, mintha árthatna neki.

Deke balra, az idősebb férfira nézett, és felnevetett, miközben kiegyenesedett. Nagydarab fickó volt, és ezt tudta is. Valószínűleg nem sokszor állították kihívás elé.

– Valami bajod van velem, öregember? – A hangja harcias volt.

Anya megpördült, feleslegesen hangosan letette a poharakat a pultra, és kiöntötte a feleseket. – Tessék! Nem tűrjük itt a balhét, Deke! Bannister törzsvendég.

Átnyúlt a pulton, és az idősebb férfi vállára tette a kezét. Reaper utálta ezt. Több, mint utálta. A nő tapizós volt. Mi a fene volt ez? Sosem értette. Figyelve a nőt, tudta, hogy ez a természetéhez tartozik, és szüksége lesz rá. Amikor vele lesz, nem fog más férfiakhoz nyúlni. Nem. Soha. Neki pedig meg kell tanulnia, hogy gyakran megérintse. Hogy megadja neki ezt.

Mi a fenét képzelt? Vele? Elment a kibaszott esze. A nő csinálta ezt. Annyira kifordította őt, amíg már nem tudott tisztán gondolkodni. Nem keresett magának komoly nőt. Nem akart kapcsolatot. Az ilyen dolgok nem tartottak sokáig. Főleg nem egy olyan férfival, mint ő. Ő nem volt egy főnyeremény. Könyörtelen volt. Egy gyilkos. Egy sebhelyes, fáradt férfi, akinek szüksége volt arra, hogy fájdalmat okozzon másoknak, és saját magának is. Mi helye lehetett egy nőnek egy ilyen férfi mellett?

– Kérsz kávét, Bannister? – Anya halkan felnevetett az öregember arckifejezésére. – Ne nézz így rám! Nem fog megmérgezni.

Deke bosszús tekintettel felhajtotta a felesét.

– Menjünk – csettintett a többieknek, és elfordult a bárpulttól. Fatei lábához köpött, majd leszállva a székéről, keményen Bannisternek ütközött a vállával.

– Szemét – mondta Bannister. – Soha nem lesz belőlük több. Az ilyen emberek megtalálják egymást. Vár valaki, aki gondoskodik róla, hogy ma este biztonságban legyél? Nem tetszik, ahogyan rád néztek.

Reaper csak annyira mozdult meg, hogy megnyikorduljanak a padlódeszkák. Bannister megfordult, majd megnyugodott, amikor felismerte Reapert és a Torpedo Ink színeit. Megkönnyebbüléssel az arcán bólintott.

– Jól van. Van valakid.

Elindult a helyiségen át az ajtó felé. Reaper jelzett Fateinek, hogy menjen vele. Nem csak Anya után mehetett a három seggfej. Elég dühösek és részegek voltak ahhoz, hogy összeverekedjenek az idősebb férfival.

– A ma este a tiéd? – kérdezte Fatei. – Láttam, hogy a többiek távoztak a hátsó ajtón.

Anya bólintott, félreértve a jelöltet, azt gondolva, hogy hozzá beszél. – Jól vagyok, Fatei. Köszönöm a ma esti segítségedet. – Hosszú szempillái alól Reaperre pillantott. – Nem kell maradnod. Majd én bezárok. Czar és a többiek a hátsó ajtón mennek ki, és be is zárják azt.

Reaper válaszul – ugyanazt a választ adta neki több mint egy hónapja minden este, amikor ott volt – visszament az asztalához. Elfogyott a kávéja, és felemelte a csészét. Szüksége volt a koffeinre, hogy ébren maradjon. Anya odahozta hozzá a kannát, átvágva a termen, és töltött neki egy újabb csészével. A férfi már hármat ivott, többet, mint amennyit általában inni szokott.

Betina és Heidi, a másik pincérnő összeszedték az összes üres poharat, és betették a mosogatógépbe, majd letörölték az összes asztalt, kivéve azt, amelyiknél Reaper ült, és aztán jó éjt kívántak. Senki sem lépett az asztalához, csak azért, hogy kávét hozzon neki, vagy megkérdezze, kér-e még egy italt. Az biztos, hogy nem zavarták, hogy letöröljék az asztalát.

Reaper figyelte, ahogy Anya visszasétál a bárpulthoz. Szép volt, ahogyan sétált. A kék farmernadrágja szűk volt, megfeszült a fenekén. Viszketett Reaper tenyere. A mellkasa égett. Igen, a nő megjelölte, megbélyegezte őt, a kis boszorkány.

Magas volt, és a lábai az égig értek. Lábak, amelyek könnyedén a dereka köré fonódtak volna, ha felemelné és belé süllyesztené a farkát. A haja csillogott a fényben, a szemei pedig nagyok voltak, hosszú szempillákkal. Szerette az este végét, amikor egyedül voltak a bárban, és az éjszaka körülvette őket. A nő dolgozott, ő pedig fantáziált, ami nem volt éppen fair, de ha felajánlotta volna, hogy segít, a lány nemet mondott volna. Tudta, mert néhányszor már felállt, és feltette a nő helyett a székeket az asztalra. Anyának ez nem tetszett. De Reaper továbbra is megtette, és úgymond ma este is meg fogja tenni, bár pokolian fájt, amikor felemelte a bal karját.

– Mi az, ami nem tetszik bennem?

A hangja megdöbbentette a férfit. Sokkolta. A nő nem szólt hozzá, ő sem szólt a nőhöz – ez egy kimondatlan szabály volt közöttük. A nő megszegett valami törvényt közöttük. Nem nézett rá. A pult mögött dolgozott. Takarított. Számolta a pénzt a kasszában. Soha nem vett el egy fillért sem, és nem is nyúlt le pénzt; a férfi tudta, mert Code gondosan ellenőrizte. Semmi sem kerülhette Code figyelmét, amiben számok voltak.

– Reaper, azzal kezdted ezt, hogy ki akartál rúgatni. Szükségem van a munkára. Nagyon szeretném tudni, mit tettem, amiért megpróbáltál kirúgatni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem ezt az állást!

Ekkor ténylegesen megállt, oldalra döntötte a fejét, és egyenesen a férfi szemébe nézett.

– Van állásod! – Ez nyilvánvaló volt. Czar, valami bizarr oknál fogva, Anya mögé állt, nem mögé. Ilyesmi sosem fordult elő. Nem akart túl sokat gondolkodni azon, hogy mit akar Czar mondani neki azzal, hogy hagyta, hogy Anya vele maradjon. Nem számított, hogy Czar rá bízta a döntést, ő pedig kibújt a válaszadás alól, Czar tudta, hogy Reaper azt akarja, hogy Anya elmenjen.

Anya frusztráltan kifújta a levegőt. – Nem ezt kérdeztem!

– Hagyd annyiban! – Ez nem javaslat volt.

Megbántottnak tűnt. Egek... Kurvára utálta, amikor a nő így nézett ki, és tudta, hogy ő volt az, aki ezt az arckifejezést az arcára varázsolta. A nő elfordult tőle, és visszatért a munkához, bezárva a pultot. Még akkor sem nyújtotta felé a szokásos viselkedését, amikor a férfi fejjel lefelé felrakta a székeket az asztalokra, hogy a felmosóronggyal át lehessen törölni a padlót. Beszélni akart Czarral arról, hogy a pincérnők elmennek, mielőtt az összes takarítás befejeződött volna. Ne Anyának – vagy bárki másnak, aki zár – kelljen az egész takarítást elvégeznie.

Anya háromra végzett. Általában így szokott lenni. Nagyon alapos volt, megbizonyosodott róla, hogy minden készen áll a következő műszakra, mielőtt lekapcsolta a villanyt, felkapta a kabátját és a kulcsait, és elindult kifelé a bárból. Reaper azt tette, amit mindig is szokott. Kiment a hátsó ajtón, majd megkerülte az épületet, hogy az árnyékban várjon a nőre.

Anya azt hitte, hogy elment. Hogy felült a motorjára, és elhajtott, otthagyva őt, amikor beszáll a kocsijába, ahogyan a jelek szerint minden este tette. Reaper óvatosan körülnézett a parkolóban. Nem volt ott a nő kocsija. A mellkasán keresztbe font karokkal állt az árnyékban, várva, hogy megnézze, mit tesz a lány.

Anya a motorjára pillantott. A többi Torpedo Ink motor eltűnt. Reaperé még mindig a parkolóban állt. Elégszer látta már ahhoz, hogy felismerje, hogy az övé. Sőt, még három másik is volt az utcában. Reaper látta őket, amikor átfésülte az utat közvetlenül a parkolón kívül. Az árnyékban maradt és figyelte a nőt.

Az összehúzta a kabátját, kissé megborzongott, ismét a férfi motorjára pillantott, majd óvatosan körülnézett. Amikor nem vette észre a férfit, elindult az országút felé, de nem az úton, hanem a telkek között a fűben kanyargó keskeny ösvényeket használta, hogy eljusson oda, ahová akart.

– Hé, várj egy percet, Cuncikám! – szólalt meg Deke hangja. – Hová mész?

Anya megpördült, még mindig a keskeny ösvényen, de úgy nézett ki, mintha vissza akarna futni a bár felé. Soha nem érne oda. Deke és a többiek szétszóródtak, és ő soha nem tudott volna átjutni rajtuk.

– Hazamegyek.

– Bulizz velünk ma este! – invitálta Deke, közelebb lépve.

A vele lévő másik férfi, Skid, körözni kezdett mögötte. Trident balról közeledett felé. Deke volt a legközelebb. Egylábnyira volt a nőtől.

Reaper kilépett az árnyékból.

– Készen állsz, bébi? – szólította meg. A fő fenyegetést, Deke-et tartotta szemmel. A fickó nem szerette volna, ha keresztbe tesznek neki. A másik kettő pedig követné a motoros kódexet, és támogatná a testvérét. – Siess! Nem érünk rá egész éjjel! – Ez inkább morgás volt.

Javára írva, Anya nem tétovázott. Visszaindult a férfi felé. Deke egyenesen az útjába lépett, és gonoszul megragadta a karját. – Nem megy veled sehova! – csattant fel. – Egész éjjel figyeltem ezt a kis szűzkurvát! Felizgat egy férfit, aztán csak... – sikolya félbeszakította a mondatot, amikor a kés a válla tetejébe csapódott. Olyan erősen belefúródott, hogy egészen a markolatig belemélyedt a húsba.

– Kurvára gyere ide, Anya! – mondta Reaper.

A nő megkerülte Deke-et, nem nézett a fickó két barátjára, amikor azok felé közeledtek, és ahogyan a férfi parancsolta, mögé állt.

– Halott vagy! Halott ember vagy! – üvöltötte Deke.

– Hívd fel Czart! Mondd meg neki, hogy van három hulla, akitől meg kell szabadulni. Majd küld valakit eltakarítani. Deke egy nyafogó kis punci. Akár a torkán is átszúrhattam volna a pengét, de én kedves voltam. A kedvedért, Anya. Ne feledd, kedves voltam! – Vigyázott, hogy halkan beszéljen. Társalogva. A megfelelő helyeken megvetéssel gúnyolódva.

– Nem kell Czart hívni! – siklott elő Savage, a vér szerinti testvére a mélyebb árnyékból. – Majd én gondoskodok erről. Te vidd el innen Anyát! Nem kell, hogy lássa ezt.

– Menj, Reaper! – Ice lépett ki az épület mögül. A testvére, Storm is ott volt. – Preacher a tetőn fekszik egy mesterlövészpuskával. Azt mondta, hogy Anyának problémai lesznek ezekkel a pöcsökkel.

Deke abbahagyta az üvöltést és a káromkodást. Most ő és a két haverja a motorjaik felé indultak. Amikor elfordultak Reapertől, gyakorlatilag további két klubtagba ütköztek, Masterba és Keysbe.

Master szinte szomorúan csóválta a fejét. – A csaposunk a védelmünk alatt áll. Azt hitted, hagyjuk, hogy rátedd a mocskos kezed?

– Egész este rám hajtott – védekezett Deke.

– Ez igaz, Reaper? – kérdezte Ice. – Ott ültél abban a bárban, és hagytad, hogy a nőd flörtöljön ezzel a csinos Deke fiúval?

– Ha így lett volna – mondta Reaper, nem tagadva, hogy Anya az övé, bár hogy mit tenne egy nővel, azt bárki megtippelhette volna –, akkor kurvára kinyírtam volna. – A hangját halkan tartotta, de hallotta a nő gyors lélegzetvételeit. Nem szabadott elfelejtenie, hogy a nő nem ismerte a világuk szabályait. Nem értette az erőszakot, amiben felnőttek, vagy a munkát, amit a kormányuk bérgyilkosaként végeztek.

– Vidd el innen! – mondta ismét Savage.

Anya megrázta a fejét, amikor Reaper felé fordult. A férfi nem szerette, ha mások végzik helyette a piszkos munkát, ugyanakkor a nő sem lehetett tanú.

– Menjünk! – A férfi durva volt. Nem akart az lenni, de fogalma sem volt, hogyan kell egy nővel beszélni, nemhogy egy olyan nővel, mint Anya, aki annyira kívül állt az ő súlycsoportján, hogy nem tudta, hogyan hidalja át a szakadékot.

A nő megint megrázta a fejét. – Mit fognak velük csinálni? Mi fog történni?

– Menjünk! – ismételte meg a férfi, és ezúttal szilárdan megragadta a lány felkarját. – Az, hogy mi lesz ezután, tőlük függ. Mi már nem vagyunk benne.

– Nem akarom, hogy meghaljanak miattam, Reaper! – suttogta a lány, bár hagyta, hogy a férfi a motorjához vonszolja. – Komolyan. Ne miattam!

– Ha ez megtörténne, az a szándékaik miatt lenne, nem pedig azért, amit te tettél. – A férfi átnyújtotta neki a „bukósisakját”, a kis védősisakot, amit azért viselt, mert ez volt a törvény, nem pedig azért, mert számított neki, hogy a feje megmenekülhet, ha balesetet szenved. – Vedd fel! – Ez volt az első alkalom az életében, hogy azt kívánta, bárcsak lenne egy normális bukósisakja. Azt akarta, hogy a nő feje sértetlen maradjon, ha balesetet szenvednének. Nyeregbe pattant a motoron, és várakozóan nézett a lányra.

– Stoppolhatok.

Ez felbosszantotta. Hagyta, hogy a lány lássa a szeme mögött felgyülemlő dühöt. – Szállj fel, a picsába! – A férfi ismét várt, és a lányra meredt.

A nő az ajkába harapott. – Lerobbant a kocsim. – Anya hátrapillantott a válla fölött. A hangok morajlása halk volt, de a testvérei körülvették a három férfit.

Savage hangja sodródott hozzájuk. – Hozd a testvérem kését, Ice!

Igen. Ezek voltak a testvérei. Gondoskodtak a dologról. Vigyáztak rá, még akkor is, amikor neki kellett volna vigyáznia rájuk. Egy pillanatra elégedettség fogta el. Szeretet. Néha tudta, mi ez az érzés, de legtöbbször képtelen volt érezni, vagy nem tudta azonosítani az érzést, amikor megérezte.

– Anya, rám nézz, ne rájuk! Számodra már vége. Nem láttad azt a három faszkalapot, miután elmentek. Megértetted? Akárki is kérdezi, nem láttad őket! Elhagyták a bárt és eltűntek. Úgy döntöttél, hogy maradsz, amikor még volt kiút. Ez azt jelenti, hogy a mi szabályaink szerint élsz. Szállj fel a motorra!

Visszaült, és várt. A nő vonakodva átdobta a lábát, és felült a motorra, közvetlenül a férfi mögé. Közel volt. Egek! Érezte a lány testének melegét. Körbe nyúlt, megfogta a nő kezét, és még közelebb rántotta, hogy a lány hozzátapadjon. Anya a férfi derekára kulcsolta a kezét, és már repültek is lefelé az úton.

Még soha nem ült nő a motorja hátulján. Még Lana vagy Alena, a két női klubtag sem. El sem tudta hinni, milyen érzés volt, a nő teste összeolvadt az övével, ők ketten összekapcsolódtak a motorral, így mindhárman egyként mozogtak. Férfi. Nő. Gép. Anya talán félt tőle, de a motoron feltétlenül megbízott benne, vele együtt dőlt, vele együtt mozgott, a mellei a hátához nyomódtak, a kezei a derekán voltak, olyan közel a farkához, hogy úgy érezte, éget. Az erős gép rezgése még soha nem volt olyan erotikus, mint amikor a nő hozzá simult.