17.-18. Fejezet

 

TIZENHÉT

 

Fordította: Echo

 

Blythe is felállt, és megölelte. – Remélem, megtalálod a békéd, Anya.

Erre újabb könnyáradat tört elő belőle. Blythe békét adott neki. Valószínűleg elhozta Czarnak és a többieknek is, akik körülötte maradtak. – Hiányozni fogsz – mondta halkan. – Bárcsak több időm lett volna megismerni téged.

– Bárcsak rá tudnálak venni, hogy maradj.

Anya egy percig még kapaszkodott, ugyanezt kívánva, de tudta, hogy mennie kell. Mélyen belül egy éles figyelmeztető jelzés szólalt meg, amely nem hagyta békén. Azt súgta neki, hogy azonnal mennie kell. Futnia kell. A ruhái és a pénze a házban maradtak. Csak el kellett hoznia őket, és útra kelni.

Blythe kiment vele a verandára. A motorkerékpárok az egész udvaron parkoltak. Néhányan az autója mögött voltak. Anya egyenesen a rajtuk ülő kettőhöz ment. – El kell mennetek!

– Merre indultál? – kérdezte Maestro.

– Vissza a házba. Elmennél, kérlek?

Mindkét férfi bólintott. – Nem akartunk rossz helyen parkolni. Szerintem Czarnak csíkokat kellene festenie a kijelölt parkolóhelyekre.

– Igen – értett egyet Player. – Lehet, hogy ezt is javasolnunk kellene neki. – Lehajolt, és babrált valamit a motorján.

Anya felsóhajtott, és megkerülte a motorokat, hogy a kocsijához érjen. A férfiak addig vártak a mozgással, amíg a lány be nem indította a motort. Nem látta Lanát sehol, de amikor beindította a kocsit, hirtelen a verandán volt, Ink és Absinthe mellette. Látta őket a visszapillantó tükörben. Lana felpattant Ink motorjának hátsó ülésére, Absinthe pedig Maestro mögé szállt fel, tovább késleltetve őt, mert meg kellett várnia Absinthe-ot, aki lesétált a veranda lépcsőjén Maestróhoz, váltott vele néhány szót, majd felült mögé. A motorok hátra tolattak, majd megfordultak, hogy elmenjenek előtte.

Ordítani akart velük, hogy siessenek. Amikor bekanyarodtak az autópályára, abba az irányba, amerre neki is mennie kellett, csapdába ejtve őt maguk mögött, felsóhajtott, és úgy döntött, hogy a dühöngés helyett a tervezésre használja az időt. Pontosan tudnia kellett, mit kell tennie. Tervező volt, és amíg el nem rendeződnek a dolgok az elméjében, káosz fog uralkodni a fejében.

A motorkerékpárok nem fordultak le, hogy a klubházhoz menjenek, hanem Reaper otthona felé vezettek. Szerencsére nem látta a motorját. Leparkolta az autót, intett a motorosoknak, és berohant a házba. Egyszerre két lépcsőfokot véve ment fel a lépcsőkön, kirángatta a szekrényből a régi táskáját, és az ágyra dobta. A készpénze a sporttáskájában volt elrejtve. Két farmert, több pólót, pulóvert, zoknit és fehérneműt dobott bele. Habozott. Nem volt képe Reaperről, és tudta, hogy ez jó dolog. A vázlatfüzetei tele voltak vele. Ennek ellenére okoskodott, mivel tudta, hogy önmagának hazudik, szüksége van a vázlatfüzetekre. Bármikor eldobhatja a róla készült rajzokat. Betette őket a táskájába, majd lerohant a lépcsőn.

Majdnem belerohant Reaperbe. Megfogta a vállánál fogva, hogy megtartsa. Anya azonnal elrántotta magát. – Ne nyúlj hozzám! – sziszegte, és olyan erősen húzódott vissza, hogy megbotlott.

– Anya, meg kell hallgatnod!

– Nem, Reaper, tényleg nem kell – mondta. – Takarodj az utamból!

Megrázta a fejét. – Nem. Meg fogsz hallgatni.

Az ajtó felé lépett. Közé és a kivezető út közé csúszott. Könnyedén csinálta, mintha nem itta volna meg a világ összes whiskyjét.

– Takarodj az utamból!

– Azt mondtam, hogy nem. Meg fogsz hallgatni. Utána, ha még menni akarsz…

Nem mondta, hogy elengedi. Feltört az elkeseredettség. Reaper bármire rá tudta beszélni. Egyszer az arcába nézett. A szíve dadogott. Pillangók kaptak szárnyra a gyomrában. Ugyanolyan megsemmisültnek tűnt, mint amilyennek a lány érezte magát, és az az értéktelen része, amely úgy érezte, hogy meg kell javítania, és amely nem bírta elviselni, hogy megsérüljön, kiemelkedett, hogy megpróbálja megvigasztalni és megmenteni. Nem ő. Ő nem lesz az a személy.

Felé lendítette a táskát. Keményen. Kivédte, és amikor a lány megpróbálta megkerülni, ismét elállta az útját.

– Csak nyugodj meg, és hadd beszéljek veled! Meg tudom magyarázni, mi is történt.

– Biztos vagyok benne, hogy képes vagy rá, Reaper. Mindig mindenre van magyarázatod, nem igaz? Ezt nem akarom hallani! Végeztem! Mindent elmagyaráztam. Türelmes voltam. Minden lehetőséget megadtam neked, hogy beszélj velem, de úgy döntöttél, hogy nem teszed. Tawnyt választottad. A pokolba is, odaadtad neki a farkad! Ez több volt, mint amit valaha tettél értem. – A férfi összerándult, és a lány utálta magát, amiért ilyen kegyetlen volt.

– Kicsim.

Ledobta a sporttáskáját, és erősen meglökte őt. Mindkét kezét a mellkasára nyomta. Még csak meg sem rezdült. Csak megfogta mindkét kezét, és magához húzta. A nő erre várt. Ismerte őt, tudta, hogy ki fogja használni a helyzetet. Keményen felrántotta a térdét a férfi lába közé. Reaper felüvöltött. Elengedte. Anya megpördült, felkapta a táskát, és kirohant a házból a kocsijához.

Nem volt ott. Üres tekintettel nézett körül. Döbbenten. Ez volt a valaha volt legrosszabb pillanat minden idő közül, amikor egy autót ellophattak. Ledobta a táskát, addig kutatott, amíg meg nem találta a pénzkötegét, zsebre dugta, és kocogva elindult a bejárati úton.

Ice kilépett az árnyékok közül, egyenesen az útjába, és megállásra kényszerítette. – Nem engedhetlek el, édes – mondta. – Menj vissza a házba.

A klubtagok ekkor körülvették őt, a sötétség takarásából kilépve. Megpillantotta Maestrót és Playert. Feltartóztatták őt. Várták, hogy Reaper hazaérjen. Mi tartott ilyen sokáig? Talán ott maradt, hogy megvigasztalja Tawnyt? Hagyták, hogy befejezze, amit elkezdett? Az elméje nem tudta elfogadni ezt a gondolatot, de mégis megtette. Újra és újra végigpörgette a két lehetőséget, és nem tudott leállni.

– Mindannyian? – Körbe fordult. – Lana? Még te is?

– Érted, Anya – mondta Lana. – Csak hallgasd meg! Segíteni fogok, ha utána biztos leszel benne, hogy el akarsz menni.

– Azt fogod tenni, ami a legjobb neki és Reapernek – mondta Ink. – Akárcsak mi, mindannyian.

– Ezt a döntést nem neked kell meghoznod – mondta Anya. – Jogaim vannak, mint minden emberi lénynek.

– Ezek a jogok magukban foglalják azt is, hogy elcsessz mindent? – kérdezte Ice.

– Igen, ami azt illeti, igen – vágott vissza.

– De kár, édesem. Nem akarjuk, hogy elcseszd – mondta Storm. – Azt hiszem, Ice és én már kiélveztük ezt a lehetőséget. Valakinek kell, hogy legyen józan esze is. Ez a valaki te vagy. Menj be és hallgasd meg! Minden szó igaz, bármilyen őrülten is hangzik.

Czar lépett ki a sötétből. – Anya, ott maradtam, amikor Lana elvitt téged Blythe-hoz, hogy beszélhessek Reaperrel. Ott volt. Ott volt Ice és Storm is. Nem egyeztem volna bele, hogy itt tartsanak, hogy meghallgasd, ha nem hinnék az idióta magyarázatuknak. Reaper megesküszik, hogy mindent elmond neked. Nem csak azt, hogy mivel próbálkoztak, hanem azt is, hogy miért tartotta szükségesnek. Személyesen kísérlek ki az ingatlanról, ha ezután is el akarsz menni.

Nem adtak neki semmilyen kiutat. Körbenézett. A sötétben nehéz volt megkülönböztetni az arcvonásokat, de azok, akiket látott, sajnálkoztak és idegesek voltak. Úgy tűnt, senkinek sem tetszett, amit csinálnak, de elhatározták, hogy folytatják cselekedeteiket.

Nem adtak neki választási lehetőséget. Visszavonult a bejárati ajtóhoz vezető ösvényen, nem volt hajlandó ránézni egyikükre sem, és nem volt hajlandó Czarnak sem válaszolni. Reaper az ajtóban állt, hátralépett, ahogy közeledett. Elrobogott közvetlenül mellette, levetette magát az ajtóhoz legközelebbi fotelbe, keresztbe tette a karját a mellkasán, és egyenesen maga elé bámult. A fickó addig beszélhet, amíg elkékül az arca. Ez nem azt jelentette, hogy meg kellett hallgatnia.

Reaper lassan becsukta a bejárati ajtót, és visszafordult vele szemben, hátát az ajtónak támasztva. – Először is, mindenek előtt, bocsánatot kell kérnem tőled, Anya.

– Ne fáradj! Tudom, hogy Czar mondta ezt neked, és nem akarom, hogy bocsánatot kérj! – vágta rá, ismét dühösen. Megint sírni akart. Nyilvánvalóan nem erőssége a csendben való ülés. Kimondott két mondatot, és ő máris lecsapott rá. Be kellett volna fognia a száját.

– Miért gondolod, hogy Czar mondta azt nekem, hogy kérjek bocsánatot? – Őszintén zavarodottnak tűnt. – Czarnak ehhez semmi köze. Szörnyű hibát követtem el, és ezt be kellett látnod. Megalázó volt, hogy valaha is ebbe a helyzetbe hoztam bármelyikünket is. Fájt neked – valóban nagyon fájt –, és ez lenne az utolsó dolog a világon, amit valaha is meg akartam tenni. Mindennél jobban sajnálom ezt.

– Oké, bocsánatot kértél. – Intett felé a kezével. – Elfogadom, Reaper. – A hangja elcsuklott, és belülről átkozta magát. Az arca vörössége és duzzadtsága alapján tudnia kellett, hogy sírt. Ennek ellenére nem akart sírni előtte. Ha a pasas exeinek végtelen sora sírt miatta, és könyörögött, hogy vegye vissza őket, akkor ő nem akart közéjük tartozni. – Ennek vége!

Megrázta a fejét. – Nincs vége. Megállapodtunk. Akkor van vége, amikor azt mondom, hogy vége, és én soha nem mondtam ilyet. Soha nem is gondoltam rá. Egyetlen pillanatig sem.

– Abban a pillanatban vége lett, amikor egy másik nőre tetted a kezed.

– Soha nem nyúltam hozzá.

Anya meg akarta ragadni a serpenyőt. A késztetés olyan erős volt, hogy kis híján felkelt, hogy megszerezze a fegyvert, hogy értelmet verjen belé, mert nem volt neki. – Sajnálom, hogy az anatómiád rossz részét használtam – mondta olyan szarkasztikusan, amennyire emberileg csak lehetséges. – Kérlek, engedd meg, hogy átfogalmazzam! Abban a pillanatban vége volt, amikor a szájába tetted a farkad.

– A fenébe is, Anya, kitörtem volna a nyakát, ha nem lépsz be és nem kiabálsz! Ez járt a fejemben. Ice és Storm azért voltak ott, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy ez nem történik meg. Minden fegyvert a szobájukban hagytam, de már késő lett volna. Kibaszottul megöltem volna, és mindez azért, mert nem te voltál! – kiabálta. – Nemet mondtam. Mondtam neki, hogy nem. Újra és újra elmondtam a fejemben. Próbáltam megmozdulni, de lefagytam.

Olyan megsemmisültnek tűnt, mint amilyennek a lány érezte magát, és megdermedt. Nem lehetett tagadni az abszolút igazság gyűrűjét. – Meg akartad ölni? Mit beszélsz, Reaper? Nem hiszem, hogy közveszélyes vagy. Egyszerűen nem hiszem el.

Végigsétált a padlón, és Anya figyelte őt, most először engedte meg magának, hogy lássa a képet, ami a fejében volt, és újrajátssza az esetet, az egészet, nem csak azokat a részeket, amelyekre Blythe-nál emlékezett. Megpróbált Reaperre összpontosítani, nem Tawnyra. Izzadt. Látta, a verejtékcseppeket végigfutni a bőrén. Nem úgy nézett ki, mint aki eksztázisban van, vagy akár izgatottan várakozik; úgy nézett ki… megsemmisülve, pont úgy, ahogy most is.

Semminek sem volt értelme. A nyugtalanító vallomásának sem. Annak sem, ahogy kinézett, amikor a lány odalépett hozzájuk. Sem annak, ahogy most ő, vagy ahogy a testvérei viselkedtek. Levegőt erőltetett a tüdejébe. Nyugodtnak kellett lennie, mert Reaper nem volt nyugodt. Nagyon izgatott volt.

– Rendben. Hallgatlak. Jobb lesz, ha elmondod, mi történt! – Istenem. Istenem. Mi történt? Még most is olyan megsemmisültnek tűnt, fájdalmon túlinak. Meg betegnek is. Mintha lázas lenne. Folyamatosan dörzsölte a mellkasát, közvetlenül a szíve fölött. Ott volt a tetoválása, és még mindig új volt. Nem lenne szabad olyan erősen nyomnia, de tudta, hogy nem is volt tudatában ennek.

– Mindent el fogok mondani. Még Czarnak sem mondtam el mindent. Még Ice-nak és Stormnak sem. Elmondtam nekik egy részét, de nem mindent. Már most úgy érzem, mintha elveszítettelek volna, ezért óriási kockázatot vállalok azzal, hogy elmondom neked az igazat, de azért hagysz el, mert olyan kibaszottul hülye voltam, hogy a könnyebbik utat választottam.

Anya összeráncolta a homlokát. Annyira elveszettnek érezte magát, mintha egy történet közepébe csöppent volna.

– Az a nő, bármi is volt a neve. Tawny. Ő lett volna az egyszerű út, és én kibaszottul ki nem állhatom a közelemben. A bőröm csuszamlós volt miatta, és minden rémálom, amit valaha is átéltem, sikoltozva jött vissza. Mindezt elmondani neked a legnehezebb dolog, amit valaha is tettem. Amikor rám nézel, Anya, úgy nézel rám, ahogy még soha senki. Mintha valaki különleges lennék. Mintha belém látnál, abba a részembe, amelyről mindenki, beleértve magamat is, lemondott, mielőtt megszülettem volna.

Pontosan ettől félt, ha hagyja, hogy beszéljen hozzá. Minden alkalommal eljutott a szívéig.

– Nem látsz engem kosszal bekenve. A mocsokban. Valami mást látsz. Valamit, amit még a testvéreim sem látnak. A nap ragyog a szemedben, ha rám nézel.

Ez igaz volt. Több mint igaz. Ő volt minden Anya számára, és nem is tudta, hogyan került ilyen mélyre.

– Egyetlen férfi sem akarja, hogy a nője tudja, hogy egy másik férfi ráteszi a kezét. Megtörtént, újra és újra. Csúnya volt és brutális. De voltak ott nők is. Nők, akik szerették bántani a gyerekeket. Szerették nézni, ahogy bántják őket. Az egyik nőt, Helenának hívták, azzal a feladattal bízták meg, hogy segítsen megtanulni a fegyelmet és a testünk feletti uralmat. – A hangja elcsuklott.

Hátat fordított neki, átsétált a szobán, majd visszatért. – Ő volt a legrosszabb, Anya. Egyetlen pokolbéli démon sem vetekedhetne vele. A foglalkozásokra mindig elhozta a férfi partnerét is. A nő leszopott, a férfi pedig megkorbácsolt, vagy egy késsel vagdosott. Néha megégetett, és mindig, mindig megerőszakolt. Tíz éves koromban kezdték, és tizennégy éves koromig folytatták.

A szája kiszáradt. Volt valami a hangjában, egy hang, ami figyelmeztette őt. A hangja tárgyilagos volt, amikor arról beszélt, hogy a férfi kínozza őt. Bármi is következett, az még rosszabb volt a fejében. Nem akarta a rosszabbat tudni, de legalább megértette, hogy idegenkedik attól, hogy bárki is leszopja.

– Egy nap Helena valami újat vezetett be a dologba. Isten tudja, ez még nem volt elég beteges számára. Egy fiatal lányt hozott magával, az egyik újoncot. A lányt vagy egy héttel korábban hozták be, és nagyon alázatos volt. Annyira félt, hogy bármit megtett, amit mondtak. Nem tudtunk dolgozni az újakkal, egészen addig, amíg túl nem jutottak ezen a szakaszon. Túl veszélyes volt számunkra. Tudnunk kellett, hogy ezek nem téglák, hogy Sorbacov ne tudja kitalálni, hogyan öltük meg az oktatókat, vagy még azt sem, hogy mi voltunk azok. Ekkor már gyanakodott ránk, ahogy az összes oktató is, de nem tudtak rájönni, hogyan csináljuk.

– Tizennégy évesen még az irányításuk alatt álltál?

Bólintott. – Akkor már küldetésekre küldtek ki minket. Sorbacov összezárta Savage-et a legrosszabbakkal, ha én mentem el. Minél gyorsabban tértem vissza, annál hamarabb engedték el. És fordítva. Tudták mindenkiről, kivel lehet fenyegetni. Czarnak volt a legrosszabb helyzete, mert Sorbacov biztos volt benne, hogy ő a ragasztó, aki egyben tart minket, és ő az agy a gyilkosságok mögött, ezért meg akarta törni.

Reaper átsétált a szobán a kis bárhoz, amelyet a túlsó végén állítottak fel. Kis mennyiségű whiskyt töltött egy pohárba, és ledöntötte. Majdnem maga is kért inni, de úgy gondolta, hogy egyiküknek jobb, ha koncentrált, józan és nyugodt marad.

Kezét a fülére akarta tenni. Gyerek volt, és olyan könnyen beszélt a gyilkosságról. A többszöri szexuális zaklatásról.

– Helena magával hozta a lányt, és azt mondta neki, hogy izgalomban kell tartania, miközben Helena párja kínoz. Természetesen a gyereknek fogalma sem volt arról, hogy mit csinál, és nekem meg kellett próbálnom ellenállni. Azt hittem, ez egy ürügy, hogy bántsa őt, de… – megköszörülte a torkát, kezeit a szeméhez emelte. A torka megfeszült. Egy nehéz nyelés.

Anya erőt vett magán.

– Elvágta a lány torkát. Ott, előttem térdelve. Még mindig rajtam volt a szája. Vér volt mindenhol, és az a kurva nevetett és szétkente, félrelökte a testet, és esküszöm, ő vette át a gyerek helyét. Elvesztem, Anya. Kikaptam a kést a kezéből, és ugyanúgy megöltem, ahogy ő azt a lányt. Még mindig rajtam volt a szája. Aztán megfordultam, és leszúrtam a férfit. Már azt sem tudom, hányszor. Nem sok mindenre emlékszem, bár állandóan rémálmaim vannak.

Mindkét kezével beletúrt a hajába. Kék szeme találkozott az övével. Az övé megkínzott volt. Elgyötört. – Ez történt azon az éjszakán. Az álmaim rólad, arról, hogy szeretsz, átváltozott arra, hogy Helena engem kínoz. Istenem, kicsim! Rohadtul sajnálom! Annyira el vagyok cseszve, és nincs kiút. Egy sem.

– Reaper. – Nem tudta, mit fog mondani. Mit mondhatna? Könnyek folytak végig az arcán, és ezúttal mindkettőjükért volt. Reaperért, mivel igaza volt, nem volt mód az ilyen súlyos károk helyrehozására. Ilyen traumáéra. És magáért, mert mindezzel együtt szerette őt, és nem látott kiutat ebből.

– Van még. Mindent el fogok mondani neked.

Hogy lehetne több? Nem volt biztos benne, hogy a szíve többet is elvisel. Megbénult az iránta érzett gyásztól. Fájt a mellkasa, olyan nagy volt a nyomás.

– Csak mondd el, édes – suttogta.

– Arra számítottam, hogy megölik Savage-et, vagy legalább engem, amikor elmondták Sorbacovnak. Jobban kellett volna tudnom. Ravasz volt az a beteg ember, aki éppúgy szerette a lelki kínzást, mint a fizikait. Nála volt Savage, így tudta, hogy bármit megteszek a biztonságáért. Fizessek bármilyen árat is. Az ára az volt, hogy kiküldtek ölni. Én voltam a bérgyilkosa. Mindannyian azok voltunk, de én voltam az ő kitüntetettje. Azt akarta, hogy újra és újra megismételjem a gyilkosságokat. Csábítsam el a célpontot, és öljem meg ugyanúgy. Nem voltam hajlandó megölni egy ártatlant. Nem cserélném el Savage életét egy olyan nőére, aki nem tett semmi rosszat. Őszintén szólva nem tudom, hogy bizonyítékokat gyártottak-e nők ellen, de az évek során, amikor női célpont volt, Sorbacov engem küldött utánuk.

– És te… – ösztönözte, és rosszul lett.

– Pontosan ugyanúgy ismételtem meg a gyilkosságot. Sorbacov rávett, hogy rögzítsem, és vigyem el neki a bizonyítékot. Ha nem adtam át a felvételt, nem engedték ki Savage-et. Mindig is tudtam, hogy az idő ellen dolgozom. Rossz, nagyon szörnyű állapotban volt, amikor elhoztam tőlük. Néha megbeszéltük, hogy megöljük magunkat, mint néhány diák.

Most már mindenki miatt rosszul érezte magát. Minden klubtagért. Bármit is tettek Savage-dzsel, miközben Reaper a küldetésein volt, egyértelműen borzasztó volt. Valamennyi tag kimondhatatlan bűnöket szenvedett el.

– Annyira szerelmes vagyok beléd, Anya. Nem akartam az életed kockáztatni. A történtek után megoldást kellett találnom. Beszéltem Ice-szal és Stormmal. Nem mondtam el nekik a részleteket, csak azt mondtam nekik, hogy gondjaim vannak ezen a téren, és hogy nem akarlak bántani. Tudtak az oktatóról, mert mindegyikükkel dolgozott. Nem tudták, hogy megöltem, vagy hogy miért. Czar tudta ezt a részt. Nem mondtam el sem Czarnak, sem senki másnak, még Savage-nek sem, hogy ezután mit kellett tennem, hogy Savage életben maradjon. – Tekintete ismét találkozott a nőével, majd félrenézett, szégyennel az arcán. Bűnösen.

Tudta, hogy azt várja el tőle, hogy elítélje. Megköszörülte a torkát, hogy beszélni tudjon, és lenyelte a szörnyű gombócot. – Mi volt a megoldás, amit kitaláltál?

– Ice olvasta ezt a szexuális helyettesítőkről szóló történetet. Nem beszélhetek több ember megöléséről egy terapeutának. Nem beszélhetek olyan dolgokról, amelyeket a klub most csinál. Nem tudom megmagyarázni, miért nem hagyom, hogy életem szerelme leszopjon, pedig mindennél jobban vágyom rá. Megmondtam Ice-nak, hogy egy szexuális terapeuta keresése mindezen okok miatt nem működne. Azt mondta, nincs szükségünk terapeutára, csak egy szexpartnerre, aki tudja, mit csinál.

Anya felnyögött, és a feje hátulját többször nekiütötte a széknek. Természetesen ezt gondolnák. – Édes, a helyettesítők képzettek.

– Nos, igen. Úgyszólván Tawny is az, legalábbis Storm ezt mondta, és volt értelme.

Puszta kézzel akarta megfojtani az ikreket. Nem tudott túl sokat gondolkodni azon, amit a férfi felfedett. Ennek feldolgozása sokáig tartana. Csak meg kellett akadályoznia azt, hogy az elméje sikoltozzon és sikítson dühében és szívfájdalmában.

– Folytasd! – biztatta a lány.

– Meggyőztek. Tudtam, hogy részegnek kell lennem, de nem tudtam eleget inni, hogy minden rendben legyen. Arra a gondolatra, hogy rajtad kívül bárki is megérintsen… – abbahagyta, megrázta a fejét. – Folyamatosan próbáltam elmondani Ice-nak és Storm-nak, hogy először beszélnem kell veled. Megkérdezni, hogy mit gondolsz, de azt mondták, hogy tiltakoznál.

– Igazuk volt, a tökkelütötteknek – motyogta.

– Nem tudtam bemenni a szobába. Nem akartam, hogy ott legyen. Kijött, amíg vitatkoztunk, és azonnal elkezdte. Nem tudtam megmozdulni. Olyan volt, mintha minden újra megtörtént volna. Az a nő. Nem bírtam elviselni magamon a kezét. Hogy megérintsen. Ő nem te voltál, és nem tudtam visszatérni a valóságba. Nem tudom, mi történt.

Mindkét kezével a hajába túrt, és eltávolodott tőle. Látta, hogy remeg a keze.

– Nemet mondtam. Emlékszem, hogy kimondtam. Aztán arra gondoltam, mint gyerekkoromban. Újra és újra kiabálva az elmémben. Csak jött felém, és megőrültem, amikor megérintett. A fejemben Helena volt újra. A késemet akartam, de nem volt nálam, így a kezembe fogtam a fejét. Anya, ha nem lett volna a hangod, a belépésed… halott lenne, bébi. Ha ilyen közel álltam vele hozzá, akkor semmi esélye, hogy megpróbáljam veled, hogy még egyszer bántsalak, nemhogy megöljelek.

Erősen az öklébe harapott, és azzal küzdött, hogy ne sírjon újra. Sírjon mindkettőjükért. Hogyan sikerült ezt orvosolni? Nem tudott gondolkodni mindazokkal a dolgokkal, amiket a férfi mondott neki, miközben őrülten körben cikáztak a fejében. A férfinak visszaemlékezései voltak. Természetesen megtenné. Gyerekként trauma érte. Nem számított, hogy nagymenő motoros, képzett bérgyilkos, nem tudott jobban elmenekülni a múlt elől, mint egy nemi erőszak áldozata. Nemi erőszak áldozata volt. Folyamatosan. Poszttraumás stressz epizódjai voltak. Nem sokat tudott róla, de természetesen látott néhány katonát a menhelyen.

– Tudom, hogy el kell engedjelek, de nem hagyhattam, hogy úgy menj el, azt gondolva, hogy elárultalak. Nem tettem. Nem mentem volna végig rajta. Anya, még e reakció nélkül sem mentem volna végig. Csak az én szavam van, de úgy éreztem, megérdemled az igazságot.

Lehajtott fejjel állt, és várta, hogy mondjon valamit. Anya a szemére tapasztotta az ujjait. Nem tudta, mit mondjon. A távozás gondolata ijesztő volt. Ha volt valaki a világon, akinek szüksége volt rá, akinek szüksége volt megértésre és szeretetre, az Reaper volt.

A maradás gondolata ugyanolyan ijesztő volt. Tudta, hogy a problémái élethosszig tartó problémák lesznek. Nem tűnnének el csak azért, mert szereti őt. Nem. Soha. Nem számít, mennyi ideig lesznek együtt, még ha gyerekeik is lesznek, a múltja gyötörné őket, és ez akkor is így lesz, ha túl tudnak lépni ezen.

– Mondj valamit! – csattant fel, és visszasétált a bárhoz.

– Hagyd abba az ivást! Az utolsó dolog, amire szükségünk van, hogy több alkoholt igyál!

Megpördült. – Szükségem lesz rá, hogy nézzem, ahogy kilépsz azon az ajtón, és Anya, ha nem halok meg, nincs garancia arra, hogy nem megyek utánad!

Ezt tudta. Abban a pillanatban, amikor a férfi hangosan kinyilvánította szerelmét, tudta, hogy nem engedi el harc nélkül. Talán nem ebben a percben, amikor nyersnek érezte magát. Bűnösnek. Megalázottnak. Talán nem most, de később felébredne egy reggelen, felszállna a Harley-ra, és utána indulna. Ugyanolyan bizonyossággal tudta, mint hogy reggel felkel a nap. Úgy tett, mintha nem tudná.

– Lehet, hogy te készen állsz arra, hogy lemondj rólunk, de én még nem vagyok ott. Át kell gondolnom a dolgokat. Lehet, hogy anyám a drogokat és menhelyeket választotta számunkra, de sok nagyon okos dolgot mondott, és az egyik az volt, ha nem tudod, mit csinálj, maradj nyugton.

Reaper teljesen szembefordult vele. – Hogy érted azt, hogy nem vagy olyan biztos? Van fogalmad arról, hogy mit mondtam el neked, mit tettem?

– Reaper, most ne beszélj hozzám! Menj és mondd meg a családnak, hogy menjenek el! Ezt kettesben kell tisztáznunk. Ha együtt maradunk, kitaláljuk, hogyan legyen közöttünk, nem a többiekkel csináljuk. Délután elbúcsúzom tőlük, ha elmegyek. És hozd be a sporttáskámat, ha már ott vagy! – Megpróbált tárgyilagosnak tűnni, amikor a szíve kontrollálatlanul dobogott, és a tüdeje úgy érezte, mintha levegő után könyörögne.

Reaper állt előtte, és úgy bámult rá, mintha két fejet növesztett volna. Pusztán akaraterővel tartotta a tekintetét. Menhelyi lány volt és erős. Kihúzta magát abból az életből, és teremtett magának egy másikat. Mindazoknak a harci képességeknek, a vasakaratnak, a tervezési képességének, mindennek oka kellett, hogy legyen, és gyanította, hogy ez az ok áll előtte, szóval nem, nem akart megremegni. Vagy feladni. Addig nem, amíg minden lehetőséget ki nem merített.

Reaper megfordult és kifelé ment. A feje felfelé volt, nem lehajtva, és ez már valami. Anya a térde közé hajtotta a fejét, és levegőért küzdött. Vajon elég erős-e ahhoz, hogy maradjon? Ha maradna, élhetnének-e olyan életet, mint Czar és Blythe – gyerekekkel? Gyermekeket akart. Reaper is? Ha igen, hajlandó lenne-e dolgozni azért, hogy legyenek, mert munkával járna. És hagynia kellene, hogy beszéljen valakivel, ha nem tudnák egyedül megoldani.

Mire gondolt? Elkötelezné magát a vele való életre? Tudván a dolgokról, amiket elmondott neki? Elment az esze? Futnia kellene. Ha lenne egy csepp esze is, már elment volna. Ülve maradt. Az esze ezeken a dolgokon járt. Mindenen, amit mondott. Mindjárt az elején, minden más előtt azt mondta: – Kibaszottul megöltem volna, és mindez azért, mert nem te voltál.

Nem azt mondta, hogy megölte volna Tawnyt, mert a lány rátette a kezét. Vagy a száját. Ez azért volt, mert ő nem Anya volt. Lehet, hogy azt gondolta, hogy ezt akarta mondani, de nem ezt mondta. Később, másodszor is megismételt valami ehhez nagyon hasonlót. Veszélyes lenne, de meg tudják oldani a problémáját? Utána kell keresnie a PTSD[1]-nek, és ki kellett találnia melyek a kiváltó okai Reapernél. Sőt, ki kellett találniuk, hogy mások hogyan kezelték a rémálmokat, és hogyan tartották biztonságban partnereiket. Reaper és ő nem lehettek az egyetlen, akik veszélyes helyzetben vannak.

Lassan felegyenesedett, nem a szobát látta, hanem a férfi arckifejezését. Megsemmisülve. Megsemmisült, amikor Sorbacov meggyilkolta a szüleit, elvitték az otthonából és bedobták az iskolába. Újra megsemmisült, amikor Sorbacov bűnöző barátai meggyilkolták a lánytestvéreit. Annyiszor megtörtént a pusztítás, újra és újra, és Reaper mégis állva maradt. Egy életet épített magának a fivéreivel és nővéreivel.

Anya most már látta, miért függtek annyira egymástól. Tudta, hogy rossz volt, amin keresztülmentek, de fogalma sem volt szenvedésük borzalmas mértékéről. Behozták Blythe-ot a körükbe, a klubjuk részévé tették, így a szava is számított. Hajlandóságot mutattak arra, hogy ezt a meghívást Anyára is kiterjesszék. Egyik nőnek sem lett volna szavazata a klub ügyeiben, sőt a legtöbb dologról nem is tudnának, de a Torpedo Inkben sokkal nagyobb szerepük lenne.

Reaper visszatért, kezében a táskájával. Letette oldalra. – Szeretném, ha tudnád, valószínűleg nyomkövetőt tettek az autódra. Én is ezt tettem, amikor megvettem, csak azért, hogy ha valami történne, mindig megtaláljalak, de ma este biztosan megcsinálták ők is.

– Ezt azért mondod el nekem, mert? – sürgette a lány.

Az ajtó mellett maradt, nekidőlt, és az arcát tanulmányozta. Keresett valamit. Nem tudta, mi az. Talán megnyugtatást? Ezt nem tudta megadni neki. Még nem.

– Azért mondom ezt neked, mert ha van eszed, el fogsz menni, és megpróbálsz elbújni előlem. Nem fogod megtalálni a nyomkövetőket, egyiket sem, így végül meg kell szabadulnod az autótól. Mégis, Anya, valószínűleg a nyomodra fogok akadni végül. Hangjából könnyek csöpögtek, bár az arcán egy sem volt. – Azt akarom, hogy legyen egy megfelelő esélyed arra, hogy megszökj mindannyiunk elől.

– Mindent megteszel, hogy megszabadulj tőlem. Mi lenne, ha most azonnal felhívnád Czart, és elmondanád neki, hogy azt akarom, hogy Tawny menjen el? Soha nem akarom őt látni a bárban, az épületben vagy bárhol máshol, ahol összefuthatnék vele. Tudta, hogy megpróbálsz elszakadni tőle, és nem volt hajlandó megállni. Már annak elégnek kellett volna lennie, ha azt mondod, hogy nem. Azt is tudta, hogy az enyém vagy. Nem maradhat. Ha Czar úgy dönt, hogy megengedi neki…

– Nem fogja. Már kiadta ezt a parancsot, kicsim, amikor megpróbált teljesen kiszakítani belőle. Arról nem is beszélve, hogy leharapta az ikrek fejét, és engem is alaposan lehordott.

– Még ne hívj kicsimnek! Még nem állok készen rá. Ez volt az egyik legostobább dolog, amit valaha csináltál, Reaper. Remélem, tudod. Nem Ice vagy Storm. Te. Te hozzám tartozol, nem hozzájuk. Rajtad múlott, hogy eljössz-e hozzám mindezzel. Meg kellett volna osztanod, miért nem akarod, hogy megérintsenek. Hogy miért féltél egy ágyban aludni?

Bólintott. – Tisztában vagyok vele, Anya.

– Egyre jobbnak tetszik nekem az a serpenyő – motyogta az orra alatt. – Azt hiszem, minden szobában fel kell akasztanunk egyet a falra, itt is és a klubházban is.

Lecsúszott a hatalmas bejárati ajtó mentén a padlóra, mintha a térdei megrogytak volna, és nem bírták volna tovább megtartani. Felhúzta a lábait, átkarolta őket, szorosan tartva, összefogva magát. – Nem szabadna maradnod, Anya.

– Azt hiszed, én nem tudom ezt? Azt hiszed, nem tudom, hogy abszolút őrültség veled maradni? Otthont akarok. Egy családot. Egy nekem szánt férfit. Nemcsak hogy akarom ezeket, Reaper, meg is érdemlem őket.

– Feltétlenül, igen.

Azok a lenyűgöző kék szemek soha nem hagyták el az arcát. Nem tudta róla levenni a szemét. – Az a helyzet, Reaper, hogy te is megérdemled őket. És szerelmes vagyok beléd. Nem csak beleesve, hanem végig benne vagyok. Elvesztem. Teljesen elvesztem. Ne gondold, hogy attól, hogy ezt bevallom neked, megúsztad – nem úsztad meg. Családot akarok. Gyermekeket. Együtt akarok aludni az emberemmel. Az egészet akarom. Meg kell találnunk a módját, hogy ez megtörténjen.

Megrázta a fejét, és a kezébe ejtette az arcát. – Ez soha nem fog megtörténni, Anya. Nem kockáztathatom az életed. Nem vagyok hajlandó ezt megtenni veled.

– Ketten vagyunk ebben a kapcsolatban, Reaper – mutatott rá olyan gyengéden, ahogy csak tudott. Oda akart menni hozzá és megrázni. Hajlandó volt kipróbálni valami béna, agyafúrt tervet, amit a testvérei találtak ki, de semmiféle ötletet nem akart kipróbálni vele. – Nem hozhatsz ilyen döntéseket egyedül.

– Anya!

– Reaper! – Lebámult a férfira, nem törődve azzal, hogy azok a kék szemek odacsaptak, és a düh kezdett felgyülemleni. – Ha a szerepek felcserélődnének, és én lennék az, aki traumatizálódott…

– Ne használd ezt a szót! Kibaszottul utálom ezt a szót!

Anya mozdulatlan maradt. Volt itt valami, amit nem értett. – Miért? Miért utálnád ezt a szót? Ez csak egy szó, amely leírja egy gyermekkori nemi erőszak és kínzás eredményeit.

– Nem, nem az. Ez egy olyan szó, amellyel az emberek csak dobálóznak, amikor fogalmuk sincs, mi a faszról beszélnek. – Ujjaival többször is a hajába túrt. – Férfi vagyok. Felnőtt ember. Egyben tartom a problémáimat, és nem szabadna, hogy kiszivárogjon, és bántsam azt a nőt, akit jobban szeretek, mint magát az életet.

Kétszer nyitotta ki a száját, majd becsukta a mondanivalójára. Felismerte, hogy gondosan meg kell válogatnia a szavait. – Mindannyian a múltunk termékei vagyunk. Engem is beleértve. Mindenkinek vannak kiváltó okai. Különféle dolgokat használtunk, hogy megbirkózzunk a gyermekkorunkban tapasztalt megpróbáltatásokkal. Ez normális, Reaper. A traumatizálódott csak egy szó, amely leírja ezeket a dolgokat, ez nem ítélet.

Kétségbeesetten szeretett volna odamenni hozzá, megfogni. Megvigasztalni. Nem tehette ezt, addig nem, amíg nem tudta, hogy a férfi elfogadja azokat a dolgokat, amiket mondott neki.

– Tudom, hogy szereted a testvéreidet, és tiszteled őket. Ez is normális. Sokkal szorosabb kötelékben kellett felnőnöd, mint a legtöbb embernek, minden bizonnyal jobban, mint nekem valaha is. De édes, tudnod kell, az, ahogy felnőttél, nem volt normális. Nagyon speciális területeken kaptál oktatást, máshol pedig ezt az oktatást elhanyagolták. Rossz volt elmenni Ice-hoz vagy Stormhoz vagy bármelyikükhöz olyan dolog miatt, ami rád és rám tartozik.

Újra és újra beletúrt a hajába. Ujjait kétszer is a szemére nyomta, mintha fájna. Nem mozdult az ajtótól, és eszébe jutott, hogy eltorlaszolja azt, még ha azt is mondta neki, hogy mennie kell.

– Tudom. Értem én. Szinte azonnal megértettem, Anya. Ettől még a tény marad, hogy nem alhatunk ugyanabban az ágyban. Nem érintheted meg a farkam, és nem teheted rám a szádat.

– Ezt nem tudod, mert nem próbáltuk. Az ágy az, amit kitalálunk. Lehet, hogy a másikat soha nem sikerül megjavítani, de jól érezzük magunkat a próbálkozással. Valódi segítséget is kaphatunk, nem valami szörnyű nőt, aki tudta, tudta, Reaper, hogy az enyém vagy.

Az egész teste megborzongott. – Megérintett. Majdnem megöltem, Anya. – Kezével ismét az arcához tapadt. – Közel volt. Olyan közel. Ha nem jöttél volna, amikor jöttél, Ice és Storm soha nem tudott volna megállítani.

– Mintha érdekelne – motyogta Anya az orra alatt, de érdekelte. Tawny megérdemelte, hogy kirúgják, de nem érdemelte meg a halált. Arcon akarta ütni a nőt, amiért akkor is megérintette Reapert, miután az egyértelműen nemet mondott. Ha más nem is, de a testbeszéde nemet mondott.

– A lényeg az, hogy szabályszerű segítséget kaphatunk.

Felemelte a fejét. – Kicsim, tudod, hogy nem önthetjük ki a lelkünket egy kibaszott tanácsadónak, aki köteles lesz elmondani a törvénynek a vallomásomat, hogy elvágtam Helena torkát.

– Miért nem mentél el Czarhoz?

Elhallgatott. Őt bámulva. Nem adván neki semmit. Nem hátrált meg. Továbbra is őt nézte. Várakozva. Végül, és úgy érezte, örökké tartott, lenézett a kezére. – Nem lett volna elégedett azzal, hogy elmondom neki Helena meggyilkolását. Ezt már tudta. Tudta volna, hogy több van, én pedig szégyelltem. Nem akartam, hogy tudja.

Czar volt az apa, testvér, barát, őrangyal, és mindez egybe gyúrva. Még mindig. Továbbra is őt nézte. Kék szeme elvált az arcáról.

– Mindent elmond Blythe-nak, ha kéri, és meg is tenné, mert mindig tudja, ha valamelyikünkről van szó. Ne akartam, hogy másképp nézzen rám. Olyan, mint te, nem olyan fényes számomra, de mégis úgy néz rám, mintha érnék valamit – mint mi mindannyian.

– Másképp néz a gyerekekre, amiatt, hogy mi történt velük? – felé hajolt, tekintete ismét találkozott az övével. – Reaper, ami veled történt, az nem állt az irányításod alatt.

– Nem megölni azokat a többieket, nem akkor, amikor Sorbacov kiküldött, és pontosan elmondta, hogyan kell megtennem. Czar aggódik, hogy vannak olyan videók, amelyeken gyerekek vagyunk – tudom, hogy soha senki nem fog tudni azonosítani minket, de Sorbacovnak tetszettek a mocskos filmjei. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy távol tartsam magamtól a kamerát, de fiatalon rettegtem. Hibázhattam is. Mi van, ha a nő volt…

– Ha egy nő megérintett, amikor gyerek voltál, Reaper, és ebbe beletartoznak a tinédzser éveid is, akkor pedofil volt. Nem volt jó nő. Nem tudok ezekről a szalagokról vagy filmekről, de azt tudom, hogy bíznod kellett volna Czarban. Mindig is bíztál benne. Nem volt miért szégyellned magad. Azt mondtad, hogy fogva tartották Savage-t…

– Amit nem mondtam el, az az, hogy amikor egy nő így érint meg, az első gondolat nem az öröm a fejemben – fakadt ki.

– Rendben. Ez tisztességes. De el kellett volna mondanod. Megadhattad volna a lehetőséget, hogy veled együtt dolgozzak rajta.

Milliomodik alkalommal dörzsölte végig a haját. – Maradsz, Anya? Félek, hogy igent mondasz. Ugyanúgy félek attól is, hogy nemet mondasz.

– Nincs több titok. – Mély levegőt vett, és lelépett a közmondásos szikláról. – Megbeszéljük a dolgokat, és amikor kell, együtt megyünk el Czarhoz és Blythe-hoz. Ez az ára a maradásomnak. Nincs okom másképp maradni, mert soha nem fog a kapcsolatunk működni.

Olyan sokáig bámulta, hogy azt hitte, soha nem fog megszólalni. Megint azt hitte, hogy elkapta a könnyek csillogását a férfi szemében, de a férfi szorosan rányomta az ujjait. – Bármit, Anya.

– És ha megérintesz egy másik nőt, vagy hagyod, hogy megérintsen, akkor szétrúgom a segged!

– Értem – értett egyet.

---

[1] A PTSD az angol posttraumatic stress disorder rövidítése, amit magyarul poszttraumás stressz szindrómaként ismerünk.

TIZENNYOLC

 

Fordította: Maya

 

– Azon gondolkodtam, hogyan érhetném el, hogy kényelmesen megérinthesselek, amikor csak akarod – mondta Anya halkan. Felállt, és kinyújtózott, karjait a feje fölé emelte, teste gyönyörűen kirajzolódott az ablakon beszűrődő holdfényben. – Már egy ideje gondolkodtam rajta, jóval ez előtt, amikor először rájöttem, hogy nem akarsz szemtől szemben szexelni, és nem akarod magadon érezni a kezemet – nagy levegőt vett és hátat fordított neki, miközben az ablak tükörképén keresztül nézte a férfit. – Vagy a számat.

– Mindig azt akarom, hogy rajtam legyen a kezed vagy a szád, Anya – vallotta be halkan Reaper. – Állandóan erre gondolok. Mindig merev vagyok – a keze a farmerja elejét súrolta, és végigsimított az ágyékánál lévő dudoron. – Nem tudok rád nézni vagy rád gondolni anélkül, hogy ne jönne ez az érzés, kicsim. Olyan kibaszottul gyönyörű vagy. Kívül-belül. Azt akarom, hogy a kezeddel fogdoss, de a gondolat, hogy bántani foglak, olyan erős, hogy nem látom, hogyan fog ez megtörténni.

– Amikor arról meséltél, hogy Tawny rád tette a kezét, azt mondtad, hogy azért voltál ideges, mert ő nem én voltam. Nem azt mondtad, hogy bántani akartad, mert senki sem érhet a testedhez. Azt mondtad, azért, mert ő nem én voltam. Ezt többször is mondtad, Reaper.

Anya most sokkal jobban vágyott arra, hogy megérintse őt, mint eddig valaha. Azt akarta, hogy a keze rajta legyen, hogy megmutassa neki, hogy szereti. Hogy a sok trauma után törődik vele. Biztosítani akarta őt – és saját magát –, hogy megtalálják a módját. Hogy érdemes volt küzdeniük. Reaper inkább a kapcsolatuk fizikai, kemény és gyors megszilárdítására törekedett. A lány lassabb fejleményre vágyott, könnyedre.

Olyanra, amit átgondolhat.

– Tényleg? Az ugyanaz – ismét megdörzsölte a szemét.

Tudta, hogy fáj neki. A teste fájt, reagált a traumára. Óvatosan akarta megfogalmazni a mondandóját. Nem akarta, hogy a férfi azt higgye, hogy megdolgoztatja, de több ötlete is volt, hogyan érintené meg mindkettőjük kielégülésére. Ha ezt kirobbantaná, azt gondolná, hogy még mindig megdorgálja, amiért nem hozzá ment először. Erről már elmondta a véleményét. Még több felesleges traumát szenvedett el, veszélybe sodorta egy nő életét, és majdnem elvesztette. Ez elég következmény volt.

– Ez nem ugyanaz, szívem – lerúgta a cipőjét, és átsétált a szobán a sarokba, ahol feltekerte a takarókat, amelyekben a férfi előző este aludt. Ennek vége. Úgy érezte magát, mintha egy maratont futott volna le, és el sem tudta képzelni, ő mit érezhetett. – Szerintem óriási különbség van, és erre mindjárt rátérünk. Most szeretném, ha ellazulnál, hogy el tudj aludni. Szeretnél zuhanyozni?

Sokáig bámult rá, mielőtt bólintott. Majdnem megroggyant a megkönnyebbüléstől, de mosolyt erőltetett magára. – Jó. Előkészítem itt a dolgokat, aztán lezuhanyozom.

– Mit tervezel, Anya?

A hangja gyanakvó volt. Nem hibáztathatta érte, de nem akarta, hogy annyira felhúzza magát és aggódjon az ötletei miatt, hogy ne tudjon pihenni. Semmi különöset, szívem. Menj zuhanyozni! Későre jár, és mindkettőnknek szüksége van arra, hogy egy kicsit kiürüljön az agyunk. Én itt lent zuhanyozom, így neked marad a fő  fürdőszoba.

– Kicsim, a fő fürdőszoba nagyon menő. A tiédnek tekintem.

– Én a miénknek, és azt akarom, hogy ma este a tiéd legyen. Csak nyugodtan – időre volt szüksége, hogy lelkileg felkészüljön. Az ötlete lassan jött, még mielőtt Ice, Storm és az embere előálltak volna azzal a súlyosan idióta tervükkel, hogy „meggyógyítsák” Reapert. Nem volt gyógymód. Nem tudta, hogy mivel áll szemben, de még akkor is, amikor rájött, hogy a férfinak gondot okoz, hogy a kezét – vagy a száját – a farkára tegye, elkezdett azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezt megvalósítani.

Leslee, a nő, akivel először találkozott a tojásszedő állomáson, masszázsterapeuta volt. Jól végezte a munkáját, és büszke volt rá.

A munkájáról beszélt, amikor először találkoztak, és akkor is, amikor a kocsijában ültek, és a Tojásszedő Állomáshoz utaztak.

Lana megemlítette, hogy Blythe-nak van egy edzőterme, nemrég vásárolta meg, de a munkája főleg a masszázsterápia volt. Az, hogy mindkét nő masszázzsal végzett terápiát, elgondolkodtatta, vajon valami ilyesmi segítene-e Reapernek hozzászokni a kezeihez a testén.

Elkezdett utána olvasni a dolognak. És telefonon kérdezősködni mind Leslee-től, mind Blythe-tól. Nem azért kérdezett, hogy kitalálják, mire használta, csak annyit mondott, hogy szeretné meglepni Reapert egy igazán jó masszázzsal. Leslee felajánlotta, hogy megmutatja neki. Ahogy Blythe is. Nem volt ideje élni a lehetőséggel, de a YouTube-on tanulmányozta a technikákat, és könyvekben olvasott róluk.

Anya ellazult a ráömlő forró vízben. Nem is tudta, hogy ennyire merev. Minden izma kötöttnek és feszesnek tűnt, mintha óriási csomók lennének. El sem tudta képzelni, mit érezhetett Reaper mindazok után, amin keresztülment. El kellett volna mondania neki, hogy egy ötletet dolgozott ki. Ugyanolyan bűnös volt, mint amilyennek Reapert vádolta a kommunikáció hiányával. Tudta, hogy pusztán azzal, hogy masszírozza, nem oldja meg minden problémájukat, de ő csak építőkockákat akart, akár apró kis lépcsőfokokat, amelyek segítenek.

Remélte, hogy Czarnak és Blythe-nak is van néhány tanácsa. Jól tudta, hogy a Torpedo Ink tagjai soha nem mennének el terapeutához, de bíznának abban, amit Blythe mond, és ő mindenféle terápiához hozzáférhetett. Ha ő nem is ismerte őket, ismert olyanokat, akik igen. Blythe mindannyiukért harcolt. Anya tudta, hogy Czar felesége úgy érezhette, mintha néha egyedül küzdene az emelkedőn, és elhatározta, hogy csatlakozik hozzá.

Letörölte a vízcseppeket, majd megszelídítette a haját, megszárította, amit ritkán tett, majd befonta, mielőtt felvette kedvenc ingét – Reaper flanelét. Kigombolatlanul hagyta, és nem bajlódott a bugyival. A masszázsának intimnek kellett lennie. Érzékinek. Ezt akarta neki.

Anya dühös volt Ice-ra és Stromra, de rájött, hogy ők is ugyanúgy trauma áldozatai, mint Reaper. Nem rendelkeztek olyan képzettséggel vagy tapasztalatokkal, mint a legtöbb ember, ezért a problémáikat a meglévő korlátozott tapasztalataikon belül oldották meg, amivel rendelkeztek. Erre mindig emlékeznie kellett, és elnézőnek kellett lennie velük szemben. Inkább Blythe-hoz kellett hasonlítania, és megpróbálnia gyengéden a helyes irányba terelni őket.

Férfiak voltak. Intelligens emberek. Traumatizált emberek. És nagyon jók voltak abban, amit csináltak, és az volt a dolguk, hogy ellenségeket öljenek.

Harcoltak. Szexeltek. Még többet harcoltak. Életveszélyes munkát vállaltak, de zárt társadalom maradtak. Ő is része lehetett ennek, és olyan, akire hallgattak, vagy el kellett mennie.

Reapert akarta. Rájött, hogy a többieket is akarja.

Gyertyákat gyújtott. Rengeteg gyertyát. Citrusillatú gyertyák sokaságát. Néhány vaníliásat. Többnyire lágy illatokat, mert amikor megkérdezte, Leslee azt mondta, hogy a legtöbb férfi nem szereti a virágos illatokat, de a citrusféléket bírják.

Azt akarta, hogy Reaper a lehető legkényelmesebben érezze magát.

A szoba már készen állt, amikor lejött a lépcsőn. Mint mindig, most is gyönyörűen meztelen volt. Néha úgy gondolta, hogy jobban érzi magát ruha nélkül, mint ruhában. Mindig magabiztosan járt. Siklott. Olyan folyékonyan. Nem tudta megállni, hogy ne figyelje, ahogy egyenesen a szobába lépett, körülnézett, majd a tekintete rá suhant.

– Miért van rajtad ruha?

Persze, hogy a ruhákról kérdezte, és nem a gyertyákról vagy arról, ahogy megigazította az ágyat.

A takarók felé intett, és hátrált egy lépést, mert a férfi agresszívan közeledett felé. Céltudatosan. – Meg foglak masszírozni.

Megállt útközben. Beletúrt a hajába. – Kicsim!

– Igen – a takarókra mutatott, próbált magabiztosnak látszani, miközben belül reszketett. – Nem a szex a lényeg. Nem fogunk szexelni. Ez nem erről szól. Ismered a testemet, Reaper, de a kezemet nem ismered. Elkezdelek masszírozni téged. Ha nem használ, abbahagyjuk, de addig is, lehet, hogy tényleg tetszeni fog.

– Kicsim!

– Ezt már mondtad – lehajtotta a fejét, és szándékosan kihívta őt. – Azt mondtad, hogy bármire hajlandó vagy, hogy bármit kipróbálsz. Próbáld ki ezt!

– Bánthatlak.

– Meztelen vagy, szívem. Nincs fegyvered.

Közelebb lépett. Egyenesen a nő térfelére, arra kényszerítve, hogy egy kicsit megdöntse a fejét, ami megfélemlítette. – Anya, én egy fegyver vagyok.

– Akkor feküdj arccal lefelé, a kezeiddel a fejed alá. Ha elkezdesz nyugtalankodni, csak mondj valamit.

A férfi sokáig bámult az arcába. Elég sokáig ahhoz, hogy a pillangók felszállhassanak, szárnyaik őrült módon súrolták a gyomrát. Az egyik keze felemelkedett, hogy megsimogassa az arcát. A hüvelykujja végigsiklott az ajkán. – Te valami más vagy, Anya. Nem is tudom, mit tettem, amiért beengedtelek az életembe.

Vett egy nagy levegőt, és hirtelen azt tette, amit a nő kért, a takarók közepére hasalt, fejét a karjaira hajtva. Az arcát oldalra fordította, hogy nézhesse őt.

A nő átnyúlt a hátán, és lassan leereszkedett, időt hagyva neki, hogy megszokja a gondolatot, hogy a súlya rajta van. Az olaj különleges volt, olyasmi, amit Blythe egy Hannah nevű nőtől kapott.

Drake Harrington. A helyi seriff felesége volt, de mindenféle különleges szappanokat, olajokat és fürdősókat készített, valamint természetes gyógyító krémeket. Ez az olaj nemcsak a bőrnek volt jó, hanem ehető is. Néha, Blythe szerint, erre szükség volt egy jó masszázshoz egy férfival.

– Nem volt időm sok technikát megtanulni – vallotta be, és kissé ideges volt, miközben az olajat a kezébe öntötte. Az üveg forró vízben állt, hogy felmelegedjen. – De azt hiszem, ez tetszeni fog. És úgy fogod megkapni, hogy tudod, milyen érzés a kezem a bőrödön. Ha megismered az érintésemet, remélhetőleg az évek múlásával még álmodban is felismered majd a különbséget az én kezem és valaki másé között.

– Ezt gondolod?

Nagyon gyengéden a nyakára tette a kezét, és dörzsölni kezdte, az ujjak belemélyedtek az ott talált feszes izmokba. – Ezt remélem. Lehet, hogy soha nem fog megtörténni, de gondolj arra a sok remek masszázsra, amit estéről estére kapsz majd.

A férfi teste feszült volt, de ahogy a keze és az ujjai a nyakának izmait dolgozták, érezte, hogy kezd ellazulni.

– El kell ismernem, kicsim, ez kurva jó érzés.

Anya nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon. Megkönnyebbülés volt, hogy nem dobta át a fél szobán. Nehéz volt hallani, amit a férfi az életéről mesélt neki, és nagy bátorság kellett ahhoz, hogy folytassa a tervet, amit az elmúlt két hétben kidolgozott.

– Remek kezeid vannak, Anya – motyogta néhány perccel később, amikor a hátizmait dolgozta meg.

– Örülök, hogy tetszik, Reaper. Csak csukd be a szemed, szívem, hallgasd a zenét, és sodródj el! Azt akarom, hogy a kezemről mindig valami jóra asszociálj. Valami pozitív dologra.

– Valami szépre – tette hozzá. – Te olyan kibaszottul gyönyörű vagy, Anya.

A hangja felforgatta a szívét. Tudta, hogy nem a külsejéről beszél. Tetszett neki a külseje, de valójában sokkal többről volt szó. Soha nem kapott még olyan bókokat, mint amilyeneket Reaper mondott neki.

Lassan haladt végig a hátán, felfedezte a bordái közötti izmokat, és megpróbálta azt csinálni, amit a masszőr a videón. Újra ideges lett, ahogy a férfi fenekéhez közeledett. Végigcsúszott rajta, ráült a combjai hátuljára, és a szíve hevesen kalapált.

– Jól érzed magad, Reaper?

Egy kicsit tétovázott. A nő szíve lesüllyedt. – Megállhatunk, ha szükséged van rá – suttogta. – Komolyan, nagyon büszke vagyok rád, és örülök, hogy hagytad, hogy idáig eljussak. Imádtam, és úgy érzem, mintha feltérképeztem volna a hátadat. Imádtam, hogy lehetőségem volt felfedezni.

Nem sietett, minden izmot imádott, minden heget feljegyzett az agyában. Megcsókolta azokat a hegeket. Végignyalta őket, a nyelvével és az ujjaival is végigjárta őket. Igényt formált rájuk.

Ahogy a hátára is. Türelmes volt, tudott várni, hogy a férfi többi részét is magáénak tudhassa.

– Nagyon jól érzem magam, Anya. A farkam olyan kurva kemény, hogy már fáj. Ha a seggemre teszed a kezed, és elkezded úgy megdolgozni, ahogy a hátamat, a farkam, az biztos, hogy lyukat fog vágni a padlóba.

Nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon. – Most rád teszem a kezem, és azt akarom, hogy érezd. Tudd, hogy én vagyok az, Reaper. Tudd, hogy csak azért vagyok, hogy jól érezd magad – megmasszírozta a férfi hátát, végigsimítva a hátára tetovált fa gyökereit. A gyökerek között guruló koponyahalmokat. Olyan sok volt. Néhány gyökér át volt nőve a koponyákon. – Mesélj nekem erről a tetoválásról! – egy kicsit el akarta terelni a férfi figyelmét. Tovább gyúrta az izmait, a keze lejjebb vándorolt, mélyszöveti masszázsba kezdett, amennyire csak tudott a fenekén. Feszes volt, nagyon feszes, formás, mintha egy művész tervezte volna szerető gondossággal.

– Ez a törzs Czar, aki összetart minket. Tizenhét ág, a tizenhét túlélő. A varjak jelképezik azokat, akik nem élték túl. Ott vannak a szeretteink, akiket nem tudtunk megmenteni. Annyira sokan, hogy nem tudtunk annyi madarat magunkra tetováltatni. A koponyák azok a rohadékok, akiket megöltünk, hogy túléljük. Vagy hogy megbosszuljuk az elesetteket. A többiek azok, akiket a hazánkért kellett elkapnunk, vagy hogy megmentsünk valakit. Inknek még néhányat fel kell tetoválnia nekem.

A hangja rekedt volt, ahogy magyarázott. A nő új szemmel nézte azt a tetoválást. Ugyanolyan volt, mint az a jelvény, amit a kabátján viselt.

– Miért Torpedo Ink? – Most már tényleg masszírozta, ujjai mélyre hatoltak, kezeivel végigsimította a fenekét. A férfi nem ellenkezett. Nem volt feszült. Egyszer sem próbált elhúzódni. Annyi heg. A fenekén, a combja hátsó részén. Nem tudta megállni, hogy meg ne csókolja őket.

– Gyerekek voltunk, amikor így hívtuk magunkat. A név velünk együtt nőtt fel, ahogy a fa is. Ink tetovált minket, és átkozottul jól csinálta. A torpedó kifejezést a bérgyilkosra használják. Mindannyiunkat úgy neveltek, hogy azok legyünk. Elküldesz minket valaki után, és mi torpedó módjára célba veszünk, és addig maradunk, amíg a feladatot el nem végezzük. Azt hittük, okosak vagyunk, hogy INK-t használunk INC helyett. Ne feledd, hogy tizenévesek voltunk, amikor ezt a szart kitaláltuk.

A férfi felnyögött, amikor a nő keze a combja belső részére vándorolt, közvetlenül a feneke alá. – Kurvára megölsz, kicsim! Komolyan mondom! Mindjárt elélvezek a takarókon. Meg kell fordulnom!

A nő azonnal lecsúszott róla. Szerette a hangjában azt a szexi, rekedtes hangszínt, ami elárulta neki, hogy mindjárt átveszi a helyzet irányítását, de nem akarta, hogy átvegye az irányítást. Még nem. Még egy dolgot ki kellett próbálnia.

Egy újabb nyögéssel Reaper megfordult. A farka vastag és kemény volt, felemelkedett a hasa mentén, és a bársonyos fején gyöngyházfehér cseppek csordogáltak. Elszakította a tekintetét erről a finomságról, és a férfi lábán kezdett el dolgozni, ujjai a feszes izmokba vájtak. Érezte, hogy a tekintete rajta van. Mindkét kezét a farkára tette és ökölbe szorította.

– Ez tetszik neked – mondta halkan, miközben figyelmét arra összpontosította, amit éppen csinált.

– Igen, kicsim, mondhatni, hogy tetszik.

– Szereted, ha rajtad vannak a kezeim.

– El kell ismernem, igen.

A nő felfelé haladt a lábán egészen a combjáig. – Ez jó, Reaper. Remélem, ha ezt a legtöbb este, meg tudom csinálni, mielőtt elalszol, végül annyira hozzászoksz majd ahhoz, hogy megérintelek, hogy még ha soha nem is engeded, hogy más felnőtt hozzád nyúljon, az én érintésemet kívánod majd – a szempillái alól felpillantott rá, egy apró mosoly ült ki az arcára, mert valóban ez az elképzelés volt a célja. – Látom, nagyon élvezed ezt.

– Gyere fel ide! Rám fogsz ülni.

A nő szíve megdobbant. Ezt akarta, de valami mást jobban akart. – Van egy másik ötletem, Reaper. Szeretném, ha megengednéd, hogy kipróbáljam.

– Mondd el! – A hangja mély volt. Szexi. Tele bűnnel.

Akarta őt, és meg is akarta kapni. A nő tudta ezt, mert ő is ugyanúgy akarta őt, ha nem jobban. Hogy is érhetett volna hozzá, azokkal a sebhelyekkel a hátán, az égési és korbácsnyomokkal a fenekén. A combjai hátulján. Az égési sérülések a belső combjain. Elölről és hátulról is megverték. Hogy tudta mindezt megérinteni, és nem akarni minden centiméterét? Az övé volt. Nem feltétlenül akarta, hogy elviselje más érintését. Vagy az ajkukat vagy a szájukat.

A nő feljebb csúszott a férfi lábain, szétvetette a lábait, és a combjai fölé telepedett.

Még több olajat öntött a tenyerébe. – Ráteszem a kezem a farkadra, szorosan ökölbe szorítom, te pedig ráteszed a tiédet, hogy te irányíts mindent. De én érintelek, és először fogod érezni magadon a kezeimet. Ha utálod, csak vedd el a kezemet. Ha tetszik, te irányítod az akciót. Ha a számat akarod magadon, azt is te irányítod. Minden irányítást átadok neked.

Sokáig tanulmányozta a nő arcát. Túl sokáig. A szíve hevesen kezdett dobogni. Olyan gyönyörű volt, ahogy ott feküdt, a kezei a farkát szorongatták, a teste ott terült el alatta, olyan tökéletes, olyan sebhelyes, az elméje annyira sérült. Azt hitte, hogy megtört, de nem volt az. Nem hagyta, hogy ezt tegyék vele. Sérült, igen, de megtört nem.

– Jól van, kicsim. Ha benned megvan ez a fajta bátorság, az a fajta, ami szembeáll egy szörnyeteggel, akkor nekem is meg kell, hogy legyen. Kurvára megrémítesz, asszony.

Anya rámosolygott, próbált magabiztosságot sugározni. A szíve kalapált, olyan hangosan, hogy félt, a férfi meghallja, de nem habozott. Kinyújtotta a kezét. A férfi a keze köré kulcsolta a sajátját.

– Nézz rám, kicsim! Nézz csak rám! Szükségem van erre.

A nő nem tudott volna másfelé nézni. A férfi kék tekintete rá szegeződött, akárcsak a leírt torpedó. A keze megfogta az övét, és a farkához vitte. A lány körbetekerte az ujjait a férfi farkán. Bársony az acélon. Gyönyörűnek érezte magát. Forró. Kemény. A teste megremegett a nő alatt, de a tekintete nem tágult, és a keze az övé köré szorult, arra kényszerítve a nő öklét, hogy a farka köré szoruljon. Ő pumpálta. Először lassan, a meleg olaj miatt könnyen csúszott fel és le. A nő a férfi minden egyes részét meg akarta jegyezni. Azt a részét.

– Anya – lehelte a nevét. – Egy kibaszott csoda vagy!

– Én is ugyanezt gondoltam rólad – vallotta be.

Hátravetette a fejét, felfedve a torkát, de a tekintete a nőn maradt. – Most, kicsim! Nézz minket! – nagyon lassan, szinte vonakodva csúszott el a tekintete az övéről, lejjebb ereszkedve.

A nő is így tett. A lélegzete elakadt a torkában. A kezei körülfogták a férfi farkát. Ökölbe szorította. A férfi keze vezette az övét. Minden egyes húzás, a sima, forró bársony csúszása összeszorította a nőiességét. Belső izmai görcsbe rándultak. Szükségük volt rá.

– Hozzám érsz, és én ezt akarom, Anya. Így akarom magamon érezni a kezeidet. Nem tudtam, hogy ilyen érzés lesz. Olyan jó.

– Köszönöm, hogy vállaltad a kockázatot velem – suttogta. – Ha soha többé nem lesz rá lehetőségem, erre mindig emlékezni fogok – meg is tette.

A férfi combján ülve, szemtől szembe, az ingje nyitva, a mellei minden ziháló lélegzetvételnél megemelkednek, a kezei szorosan a férfi farkára fonódnak, érezve, ahogy a vastag, kemény hosszúság csúszik a tenyerében lévő olajon keresztül. Imádta, hogy a férfi kezei körülfogták az övét, és az öklét szorosan a farka köré szorították. Ez olyan... intim volt. Sokkal inkább, mintha ő maga elégítette volna ki.

Az egyik keze a nő hajához ért, hátul ökölbe szorította. Szorosan.

Az ujjai a koponyája oldalán. Egy kis fájdalmat érzett, amit alig vett észre, mert a szemét annak a széles makknak a szépségén tartotta, ahogy az öklén keresztül csúszott. Bámulatos volt. Csábító.

Reaper nyomást kezdett gyakorolni rá, letolva a farkához. A szíve hevesen kalapált, ahogy megértette, mit csinál.

Teljesen ellazult, átadta magát neki. Hagyta, hogy teljesen a férfi irányítson, ahogy ígérte.

– Mondd el, mit akarsz! – suttogta Anya.

– Semmit. Még semmit. Csak a lélegzeted!

Feszesen tartotta az öklét, megdolgozva a férfit. Növelte a sebességet, mert ő is azt tette. Szorosabban tartotta, mert a férfi keze majdnem összenyomta az övét. A férfi egy leheletnyire közel hozta a száját a farkához, és a lány belélegezte, mélyen magába szívta a férfi pézsmaillatát, kifújta a szükséget és az éhséget a tüdejéből, azon a széles, bársonyos fej fölött a csábító cseppekkel. Még több szivárgott, ahogy figyelte.

– Érints meg a nyelveddel! Csak érintsd meg, Anya! Ne próbálkozz semmi mással!

Nem akart semmi mással próbálkozni. Félelmetes volt, mégis pokolian szexinek találta, ahogy a férfi a fejét a farkára kényszeríti, a keze pedig arra kényszeríti az öklét, hogy gyorsabban mozogjon. Ha valami, akkor a farka keményebb és vastagabb volt, mint korábban. Reaper éppen csak elérhetetlen távolságban tartotta a fejét, így ő csak annyit tehetett, hogy finoman végigsimította a nyelvével azt a felületet, és felszippantott néhányat a kicsorduló cseppek közül.

A teste megremegett, és hátrarántotta a fejét. A fejbőrén átvillanó fájdalom semmihez sem hasonlított a szívébe nyilalló, szúró fájdalomhoz. A férfi nem rántotta fel, csak egy centire emelte el magától a fejét. Mély lélegzetet vett.

– A kurva életbe, te nő! Ez olyan volt, mint egy lángcsóva.

A szíve újra keményen kalapált. Továbbra is erőszakkal préselte a levegőt a tüdejébe. – Jó ízed van.

– Igen? Kérsz még?

– Igen – suttogta. – Ha tudsz adni nekem.

– Ne szaladj el megint, Anya!

– Ne engedd, hogy egy másik nő hozzányúljon ahhoz, ami az enyém! – mondta, és nem volt hajlandó magára vállalni a felelősséget azért a zűrzavarért, amit a férfi azzal okozott, hogy nem beszélt vele.

– Nem engedtem, hogy hozzám érjen.

Ez igaz volt. Soha nem egyezett bele. – Pofon fogom vágni – mondta. – De most úgy érzem, hogy szükségem van még egy kis ízelítőre.

– Igen? Nem hallom, hogy ezt mondod, kicsim.

Csak ugratta őt? A kezei a farkát ölelték, a szája centikre volt tőle? Boldogság volt ez a hangjában? Ugratás?

– Mit akarsz, mit csináljak?

– Kérd szépen! Adok neked valami különlegeset, kicsim. Valamit, amit senki más nem fog kapni.

Ez igaz volt. Legalábbis remélte, hogy így van. Remélte, hogy a kezét megkaphatja. És a száját. – Nagyon szeretnék még egy kis ízelítőt, Reaper. Kérlek! – a legjobb modorát használta, és igyekezett nem nevetni, amikor ennyire boldog volt. Ez bármikor balul sülhet el. Nem volt hülye, tudta, hogy megtörténhet, de most ott volt vele, és megélte ezt a pillanatot. Azt is tudta, hogy talán ez lesz az egyetlen ilyen alkalom vele, és mindkettőjük számára elégnek kell lennie, de ki fogja élvezni minden percét, és remélni fogja, hogy lesz még több is.

A férfi keze szorosabbra fogta a nő haját, és a fejéhez szorította, hogy maga fölé nyomja. – Csak a nyelved.

Anya ezúttal közelebb volt hozzá, és nyalogatta, a szájába vette azokat a cseppeket, amelyek most újra és újra megjelentek. – Az ízed függőséget okoz.

A szája olyan közel volt, hogy amikor beszélt, az ajkai a széles fej fölött suttogtak.

A férfi teste ismét megremegett a gyönyörtől. Nem emelte el magától a nő fejét. Egy kicsit közelebb tolta őt. – Nyisd ki a szád, Anya!

Zakatoló szívvel tette, amit a férfi mondott. Ösztönösen tudta, hogy nem szabad becsuknia. A farka a nyelvének nyomódott. Hagyta, hogy odacsússzon, újra és újra, mielőtt óvatosan körbetekerte a nyelvét, végigtáncolt rajta, majd felcsúsztatta azon a hosszú, kidudorodó éren. Hátrahúzta a fejét, csak egy centit, a fájdalom belemart a fejbőrébe.

Annyira felizgult, hogy nem törődött vele.

Reaper gyorsan lélegzett, a csípője most már ritmikusan finom lökésekkel mozgott. – Ezúttal szopj! Erősen. Érezni akarom! És szorítsd össze az öklöd!

A nő megtette a kezével, amit parancsolt, de megvárta, hogy a férfi rányomja a fejét. Abban a pillanatban, ahogy megtette, rácsukta a száját, hagyta, hogy a saját keze csúsztassa mélyre a férfit, miközben behorpasztotta az arcát, és erősen szopott. A levegő robbanásszerűen áradt ki Reaperből.

Káromkodva még lejjebb nyomta a fejét, és lerántotta róla a kezét, így a sajátja vette át a helyét a farka tövénél, és a szájába vezette.

– Markold meg a golyóimat, Anya! Óvatosan. Légy gyengéd!

Tudta, hogy azért adta neki ezeket az utasításokat, mert mások nem voltak gyengédek. Ő az volt. Leginkább arra koncentrált, ahogy a férfi a szájában érezte magát. Jó akart lenni hozzá. A legjobb. Akarta őt, és a végén többet akarjon vele. Remélte, hogy a férfi meg fogja ismerni a kezét és a száját, és vágyni fog rájuk.

Reaper keze erősebben markolta a haját, és lerántotta magáról. A nő hagyta, megnyugtatva, hogy már csak az engedelmességével is teljesen ura a helyzetnek. Nem lökte el Anyát, csak mélyeket lélegzett, miközben a keze a farkán dolgozott.

– Csavard meg őket, kicsim! Azt akarom, hogy ott legyen a szád – lefelé tolta a fejét, hogy egy magasságban legyen a nehéz zacskójával.

A nő a nyelvével nyalogatta, a szájával szopogatta, a kezével pedig óvatosan csavargatta a nehéz golyóit. Aztán a férfi újra felhúzta a fejét, és a farkára kényszerítette a száját.

– Dugj meg a száddal!

Anya megtette, miközben továbbra is keményen szívta, használva a nyelvét, hagyta, hogy Reaper fel-le vezesse a fejét. Aztán teljesen átvette az irányítást, és minden bátorságát és bizalmát be kellett vetnie. A férfi lent tartotta a fejét, arra kényszerítve, hogy mélyen a szájába vegye és az orrán keresztül lélegezzen, miközben szopja.

A lélegzet sziszegve távozott a tüdejéből. A csípője belevágódott. Érezte, ahogy a torkának csapódik, és levegőért küzdött. A férfi hirtelen lerántotta magáról, a keze a derekára siklott. – Vezess magadba! Benned kell lennem, kicsim! Szemtől szemben, pont így!

A nő elégedetten fölé ereszkedett, és hagyta, hogy a férfi kitöltse. Érezni őt őrületes volt. Olyan szoros. Mintha sosem fért volna bele. A teste soha nem engedett volna a férfi támadásának. És akkor a férfi ott volt, a része volt. Kiváló. Tökéletes.

– Perzselően forró, Anya. Mindig olyan vagy, mint egy kibaszott kemence, körül veszel a tüzeddel – a férfi mozogni kezdett, beléje tódult, magához húzta.

Anya elkapta a ritmust, és segített, keményen lovagolt rajta. Érezte, ahogy az égés végigfut a gerincén. Lelökte magáról az inget, majd végigsimított a kezével a férfi mellkasán, figyelte azokat az érzéki vonalakat az arcán, amelyeket olyan mélyre vájt a kéjvágy. A kék szemei elsötétültek a vágytól – a nő miatt. Addig lovagolt rajta, amíg csak tudott, miközben a lángok a combját nyaldosták, a mellén végig táncoltak a hasáig, a feszültség egyre erősebb és örvénylőbb lett benne.

– Szívem, el kell mennem!

– Nem – határozott volt. – Még nem. Ne akarj még elélvezni, és akkor magaddal viszel.

Anya az ajkába harapott, és minden egyes lökésbe belenyomta magát, meggörbítette a hátát, de ez csak növelte a súrlódást. A férfi ujjai a mellbimbóin voltak, húzták és rángatták, kiszakadt belőle a lélegzet, és a teste mintha összeomlani készült volna, ha nem engedi el.

– El kell mennem! Muszáj!

– Ne! Még ne! Még egy kis időt, Anya – kérés volt, de egyben parancs is. – Küzdj értem, kicsim! Megígérem, hogy megéri.

A nő lélegzete elakadt. Megpróbált elhúzódni, de a férfi nem engedte. Reaper továbbra is mélyen hatolt belé, és tűzcsóvák söpörtek végig rajta. Úgy érezte, mintha villámcsapások kúsztak volna be. Aztán az ujjai elhagyták a lány mellét, és végigcsúsztak a hasán, egészen a lábai közötti csomópontig.

– Itt van a paradicsom, kicsim. Imádom a szádat. Imádom az édes puncidat. Imádom, hogy az enyém vagy – az ujja közéjük csúszott, és körbejárta a csiklóját.

A nő zihált, és megragadta a férfi csuklóját. – Képtelen vagyok visszatartani.

– Látni akarom a kezed a melleiden, Anya. Imádom, ahogy most kinézel. Olyan kívánatosan. Kétségbeesetten. Azt akarod, amit én adhatok neked, ugye?

– Igen – Anya majdnem felzokogott, keményen lovagolt rajta, és próbált nem gondolni arra, hogy Reaper ujja a csiklóján cikázik, és a puszta gyönyörrel kínozta őt.

– Olyan kibaszottul gyönyörű, kicsim. Egész nap el tudnálak így nézni. Most, kicsim, add ide nekem most!

Keményen megpöccintette a csiklóját, és a nő felsikoltott. Zokogás tört ki belőle, ahogy a teste darabokra hullott, millió darabra robbant. Színek gyűltek össze a szeme mögött, szikrázva és váltakozva, a teste a férfiéhoz húzódott, megragadta, az izmok összeszorultak és keményen fejte. Ujjai mélyen a csípőjébe martak, Anya vad orgazmusa kikényszerítette belőle a spermát. Minden egyes forró áramlás reakciók láncolatát indította el, lökéshullámok futottak végig rajta, minden sejtjét átjárva, így a teste újra és újra a férfiéra szorult.

Végül előrebukott, arcát a férfi vállába temetve, levegőért küzdve. A férfi szorosan átölelte. Olyan szorosan, hogy attól félt, soha többé nem kap levegőt, és hogy Reaper minden bordáját el fogja törni, de nem mozdult. Csendben, egymáshoz préselődve feküdtek, a férfi teste mélyen az övébe temetkezve.

– Rád kellett tennem a kezem, Reaper. Olyan csodálatos volt. Annyira tökéletes – érezte, hogy könnyek égnek a szemében, és a férfi csupasz vállába törölte őket. – Nagyon köszönöm, hogy megpróbáltad velem.

– Tudod, hogy minden egyes másodpercét imádtam. És megkaptam a szádat. Ezt te adtad nekem, Anya. Hagytad, hogy teljesen én irányítsak, és ez tetszett. Egy pillanatig sem haboztál, amikor átadtad nekem az irányítást. Nemcsak te vagy itt a legszebb nő, hanem te vagy a legokosabb és a legbátrabb is.

Anya elnevette magát, mert a megkönnyebbülés olyan hatalmas volt. Tudta, hogy lesznek problémáik. Mindig. Nem fog abba maradni, de megtalálják a megoldást, legalábbis most így történt. Remélte, hogy ez a sokadik alkalom kezdete. – Imádtalak téged masszírozni, Reaper. Szeretném ezt a gyakorlatot gyakran folytatni. Ha így lesz, remélem, megszokod majd a kezem tapintását. Bármikor, amikor azt akarod, hogy a kezem vagy a szám legyen rajtad, te veszed át a teljes irányítást.

Megsimogatta a nő haját. – Jó ez neked, Anya? Hogy így átadod nekem az irányítást? Akár le is dughatnám a farkamat a torkodba. Olyan kibaszott jó érzés volt.

– Biztos vagyok benne, de azt is tudod, hogy erre még nem állok készen. Adhatsz nekem utasításokat. Valahogy beindulok tőle. Megbízom benned, hogy gondoskodsz rólam.

– Megteheted, Anya. Mindig gondoskodni fogok rólad. Elfáradtál, kicsim. Miért nem mész fel az emeletre és alszol egy kicsit?

– Nem megyek fel az emeletre. Veled alszom – mondta makacsul.

– Anya – a hangja tiszta figyelmeztetés volt. – Ez nem fog megtörténni. Megütöttelek.

– Nem ütöttél meg. Lelöktél magadról – megpróbált viccet csinálni belőle. – A hajam támadott meg téged.

– Ez nem fog megtörténni – ismételte meg.

– Addig fogsz ölelni, amíg el nem alszom, aztán pedig egy akadályt állítasz közénk, hogy ne tudjak átfordulni és kihasználni a testedet álmomban.

A férfi lehajolt és megharapta a nő vállát. Keményen. Anya felsikoltott, visszahúzódott, és Reaperre meredt.

– Ez gonosz volt.

– Gonosz vagyok. Tudtad ezt, amikor elfogadtál. Kezdesz főnökösködni, asszony. Csak úgy mondom – a csipkelődő tónus elhagyta a hangját. – Nem kockáztatjuk az életed. Nem tudnék együtt élni magammal, ha ez megtörténne.

– Ez nem fog megtörténni. Lehet, hogy soha nem jutunk fel egy igazi hálószobába, Reaper, és nekem ez így is van rendjén. Lehet, hogy sosem jutunk el odáig, hogy egyedül megérintselek, vagy egyedül ráteszem a számat a szádra, és ez tényleg rendben van, mert pokolian dögös, ahogy ma este csináltuk, de az nem oké, hogy nem alszom veled. Tudom, hogy nem fogsz előttem elaludni, úgyhogy a te dolgod lehet, hogy takarókat keríts vagy párnákat szerezz, és olyan széles gátat állíts köztünk, amilyenre csak gondolsz.

A tekintete végighaladt a nő arcán. Mogorva. Csukott szemek. Szexi. Visszatartotta a lélegzetét. A férfi nem mozdult.

– Szükségem van erre, Reaper – suttogta, elmondva neki az igazat.

– Be kéne zárjalak éjszakára, annyira veszélyes vagy. Kibaszott puncivá változtatsz engem. Ne beszélj így velem a testvéreim előtt!

Lelkesedés söpört végig rajta. Elmosolyodott. Szélesen. Nem tehetett róla.

Átkarolta a férfi nyakát, és megcsókolta. – Köszönöm, szívem.

Reaper megcsókolta a hátát. Újra és újra. Aztán megfordította Anyát, és másodszor is keményen és gyorsan magáévá tette a testét. Egyáltalán nem bánta, hogy a könyökén és a térdén támaszkodott. A tűz az tűz volt, és a férfi szemtől szemben találkozott vele. Úgy gyakorolhatta a dominanciáját, ahogy akarta.

Ma este mindent megadott neki, amit kért, és még annál is többet. És egy pokolian jó orgazmust is adott neki.

~~~

 

A nagyszoba padlója le volt terítve takarókkal, Reaper addig tartotta Anyát a karjaiban, amíg a nő el nem aludt, pontosan úgy, ahogy kérte. El sem tudta hinni, hogy a nő megérintette a farkát. Tényleg nem tudta elhinni, hogy rajta volt a szája. Egyetlen negatív reakciót sem tapasztalt. Egyetlenegyet sem. Egyetlen szúrást sem. Feladta az irányítást, teljesen megbízott benne, és megtették. Alig várta, hogy újra megpróbálja. Minden kibaszott este.

Végig simította a kezével Anya haját. Azt a sok ragyogó hajat, amit szeretett a párnáján elterülve látni. Ez volt a következő. Mindent akart vele. Tudta, hogy egy kicsit mohó, de hitt benne. Kettőjükben. Messze voltak még attól, hogy megoldják a problémáit, és biztos volt benne, hogy soha nem is fogják teljesen megoldani, de a nő megtalálta a módját, hogy dolgozzon rajtuk. Megkerülje őket.

Imádta, hogy a nő azt akarta, hogy megismerje a kezét. Felemelte az egyiket a levegőbe, és bámulta az ablakon beáramló fénysugárban. A hüvelykujja végigsiklott a tenyerén. Egyszer. Kétszer. A keze kicsi volt az övéhez képest, de elképesztő hatást gyakorolt rá. Olyan nagyot. Tudta, hogy a teste felismeri az érintését, de ezt nem akarta elmondani neki. Egy éjszakai masszázs, egy szopás, a farkát mélyen Anyába temetve, mindezzel nem volt gond. Most először volt reménye. A szájához emelte a kezét, és csókokat nyomott rá. A remény törékeny dolog volt, és elhatározta, hogy mindkettőjük számára életben tartja.

Óvatosan arrébb csúszott a nőtől, összegöngyölt takarókat tett a háta mögé, és hálás volt a kis tiltakozó morgásért, amit Anya kiadott. Tudta, hogy eltart egy darabig, mire elalszik, és sokáig járkált, és azt kívánta, bárcsak dohányozna. Soha nem szokott rá, mert vadász volt. Gyakran követte a zsákmányát a cigarettájuk illata alapján. Még könnyebb volt, ha a célpontja füvet szívott.

Még mindig megrázta a gondolat, hogy majdnem megölt egy nőt.

Tudta, hogy az élmény túl friss volt ahhoz, hogy megkockáztassa, hogy a szeretett nő mellett feküdjön, és közel aludjon el hozzá. Rémálmai lehetnek, és ő veszélyben lenne. Kibámult az ablakon, és megjegyezve, ha továbbra is abban a szobában akarnak aludni, akkor vastag sötétítő függönyökre lesz szükségük. Anya pultos volt, és fél éjszaka fenn volt.

Szüksége lenne rá, hogy kialudja magát.

A nő bízott benne, hogy túl tudnak lépni a problémáikon.

Most, az új ötletével, hogy hozzászoktassa a férfit az érintéséhez, kezdte osztani ezt a hitet. Még egy kicsit járkált, aztán megállt az ablakpárkány mellett, és az óceánt bámulta. A kora reggeli órákban tombolt, a szél fehér fodrokat rúgott fel, a víz sötét, zavaros, nagyon háborgó volt, tükrözve saját hangulatát.

Visszafordult, hogy megnézze a padlón alvó Anyát. A padlón. Nem az emeleti kényelmes ágyon, hanem a kibaszott padlón, mert a férfi nem bírta elviselni, hogy ilyen közel aludjon a négy falhoz.

A nő csak nevetett, és azt mondta neki, hogy nem érdekli, hol alszik, amíg vele van. A pokolba is, tudta, hogy ez az igazság. Anya bárhová elmenne vele. Ha azt mondaná, hogy el kell mennie, hogy csak bóklásszon, és nem tudja, hova megy, a nő egy perc alatt felpattanna a motorja hátuljára.

Gyönyörű volt. Sokkal jobb, mint amennyit megérdemelt volna. Megérdemelte volna a világot, és mégis őt választotta, ismerve minden problémáját.

Vajon tényleg olyan férj és apa tudott lenni, mint Czar? Eddig gúnyolódott a gondolattal, mert tudta, hogy ez lehetetlen, de most... Megrázta a fejét, és lesüllyedt a mellette lévő székre, hogy lenézhessen Anya arcára.

Egyszer megkérdezte Czart, hogyan képzeli, hogy az apjuk lehet azoknak a gyerekeknek, akiket befogadtak. A válasza értelmet nyert. Jó volt a védelmezéshez. Tudott gondoskodni róluk. Tudna segíteni Blythe-nak a fegyelmezésben és a velük való beszélgetésben, a szeretetükben. Számíthatott rá, hogy tudja, mit kell tennie olyan helyzetekben, amelyeket ő nem értett. Czar úgy vélte, gyorsan tanul, és legközelebb, ha ugyanez a helyzet adódik, már tudni fogja, így még nagyobb segítségére lehet.

Valójában minden a teljes elkötelezettségről szólt. Hogy mindent beleadjunk. Reaper lehajolt, és a kezébe fogta Anya hosszú fonatát. El kellett döntenie, hogy elengedje vagy megtartsa. Ha elengedné, később nem tudna utána menni – és tudta, hogy utána fog menni. Nem volt elég erős ahhoz, hogy távol maradjon tőle. Szüksége volt a ragyogására. Szüksége volt arra, hogy úgy lássa magát, ahogy ő látta. Azzá a férfivá tudott válni, mert a nő hitt benne, hogy az a férfi.

Tehát teljes elkötelezettség. Meg tudná csinálni. Úgy érezte, hogy már megtette. Ha a nő hajlandó volt megtalálni a módját annak, hogy akár éjszaka is együtt lehessenek, ha hajlandó volt ezt megkockáztatni, akkor a férfinak ott kellett lennie mellette – még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy be kellett vallania Czarnak. Ha Anya gyereket akart, ő gondoskodott róla, és követte az irányítását, hogy mit tegyenek velük. A klub segítene, nem mintha bármiben is többet tudnának, mint ő, de segítenének.

– Reaper?

A hosszú szempillák megrebegtek, és akkor a szemébe nézett.

A lélegzete elakadt a torkában. Álmos volt, képtelen volt elrejteni a valódi érzéseit, és látta, ahogy ránézett. Ismerte a testvérei szeretetét. Tudta, hogy milyen vad hűségben osztoztak. Anya szeretete lágy volt. Védelmező. Szexuális. Vigasztaló. Sok minden egyvelege volt, de főként az arcára kiülő kifejezés. Az, ami azt mutatta, hogy ő az ő pasija, és nem akar mást.

– Aludj vissza, kicsim! Ma este dolgoznod kell, és később is van még dolgunk – nem tudta, mik azok, de azt akarta, hogy a nő aludjon, így nem jutott eszébe semmi.

A farka máris szörnyetegként viselkedett, ahogy mindig, amikor a közelében volt. És már kétszer is megvolt neki.

Anya elmosolyodott, és a szempillái lehullottak. Ezzel a mosollyal az arcán aludt tovább. A férfi figyelte. Benne bízva aludt el.

Bízott bennük – abban, hogy megtalálják az útjukat együtt. Tehát ő is ezt tette. Bízott bennük. Elterült mellette, a pokróctekercsek másik oldalán. Minden fegyver a szoba túloldalán volt. Gyorsan hozzájuk tudott jutni, ha kellett, de véletlenül nem hibázhatott. A feltekert takarók biztosítanák, hogy ha a férfi megfordulna, és a nő is, ne érintse meg őt, és nem játszon rá a rémálmaira.

Reaper átnyúlt a takarókon, és átkarolta Anyát. Tudta, hogy nem kellene, amíg nem lesz úrrá a rossz álmain, de megnyugtatta, hogy megérintette. A kezét a melle alá csúsztatta, széttárta az ujjait, hogy a lehető legnagyobb területet foglaljon el. Érezni akarta, ahogy a szíve a tenyerében dobban, de a kezét alacsonyan tartotta, a mellkasán, közvetlenül a mellei alatt, és hallgatta a nő lágy lélegzését.

– Bármit megteszek érted, kicsim! – suttogta. – Bármit! – Minden szót komolyan gondolt.