11.-12. Fejezet

 

Tizenegy

Fordította: Mandy

 

– Abból a három emberből kettő bérgyilkos – mondta Code, rámutatva arra a három fotóra, akik tegnap éjjel a bárban voltak. – Ő itt Tom Randal, az, akit Alena átvert, egy befektető és a Szellem klub alkalmazásában van. Steve és Mike Burrows bérgyilkosok, és szintén a klub alkalmazásában dolgoznak, tanácsadónak álcázva magukat. Kertvárosi bérgyilkosok. Privát irodákból dolgoznak, nem viccelek, San Franciscóban. Randal is egy irodában dolgozik, ugyanabban az épületben.

Reaper szíve úgy fogadta a csapást, mint egy kemény ütést. Erre számított, de azért várta a csodát is. Csak túl sok csapás érte Anyát. Még nem voltak kint az erdőből, és tudta ezt. A lány még mindig próbált elhúzódni tőle. Egy kis időre el kellett menekítenie a klubtól, valahogy magához édesgetni, mielőtt újra bevezeti őt a világukba.

– Anya vagy Czar miatt vannak itt? – tette fel Steele a kérdést, amit a többiek is tudni akartak.

Code Reaperre sandított, mintha azt várta volna, hogy elveszti a fejét. De ő mozdulatlan maradt, már tudta a választ. – Czar nincs a radarjukon. Azért küldték őket, hogy Anyát kövessék. Nyilván Randal nyomozta le őt, aztán azt mondták neki, hogy gyűjtsön információkat a klubról és a klub elnökéről a jövőre nézve. Nem hitték, hogy a klubunk elég nagy ahhoz, hogy megfejjék a bankszámláinkat…

Transporter felhorkant. – Nyilván nem sikerült meghekkelniük a könyveléseidet, Code. Látták volna, hogy milliárdokat loptunk a Swordstől, és mindegyikünknek volt már egy kövér bankszámlája, mielőtt letelepedtünk itt.

– Soha senki nem fogja megtalálni az igazi könyveléseimet – mondta Code. – De elég tűzfalat és más óvintézkedést raktam, hogy úgy tűnjön, mintha azt gondoltam volna, hogy van mit védenem, arra az esetre, ha valaki belenézne. Leginkább azt hittem, a szövetségi nyomozók néznek el hozzánk valamikor.

– A papírjaink kifogástalanok és megállják a helyüket bármilyen vizsgálat során – szólalt meg Steele. – Hogy találta meg Randal Anyát?

– Mert megjegyezhető. Egy ilyen gyönyörű nő, mint Anya? Az emberek megjegyzik – válaszolt Code. – Elkezdte mutogatni a lány képét és valószínűleg így találta meg azt a fickót, akitől Anya azt a szar kocsit vette. Aztán már csak le kellett nyomoznia a benzinkutakat, amiknél megállt, szintén úgy, hogy a fényképét mutogatta. Randal néhány napja érkezett ide, látta a lányt a saját szemeivel, és jelentette a Szellemeknek, hogy megtalálta. Ők pedig küldték a Burrows fivéreket.

– Hol vannak most? – kérdezte Reaper.

– Mindhárman bejelentkeztek egy motelbe Fort Braggben – felelte Code.

Czar az asztalra koppintott az ujjaival, jelezve, hogy az agya már összerakta és feldolgozta a probléma darabjait. – Valószínűleg a ma estére várnak. Megnézik, hogy Anya a bárban lesz-e, és lépni fognak, ha egyedül megy majd ki.

Code megköszörülte a torkát, és megint vetett Reaperre egy nyugtalan pillantást. – Végigolvastam a levelezésüket. Kódolva vannak, de a titkosítás szánalmas. Könnyű feltörni. Nem csak meg akarják ölni Anyát. A Szellemek példát akarnak statuálni vele. Azt akarják, hogy a Burrows testvérek időt töltsenek vele, felvagdalják, és amíg csak lehet, életben tartsák.

Reaper felemelkedett. Mennie kell most, kinyírni mindkét faszfejt, a testüket pedig szem előtt hagyni, hogy a Szellemek megtudják, háborút hirdetett.

Czar intett neki, hogy üljön le. – Ez most a nődért van, és jól akarjuk csinálni. Azt akarjuk, hogy védve legyen, még azután is, hogy megöltük ezeket, különben a Szellem klub folyton visszajönne utána. – Megvárta, míg Reaper lassan visszaereszkedett a székébe.

– Ki van most Anyán és Blythe-on? – kérdezte Steele. Tudta, de fontosnak tartotta, hogy Reaper emlékeztetve legyen, hogy mindkét nő védve van.

– Gavriil és Casimir vannak a házban, és Fatei meg Glitch – válaszolt Reaper, megnevezve a két legújabb teljes értékű tagot, valamint a két jelöltet, akik mindannyian Oroszország négy iskolájából legalább az egyikbe jártak. Az előtte lévő üveg vízért nyúlt, és felét kiitta. Mind a négy jó ember volt, de ő inkább maga szeretett volna Anya után nézni.

Czar bólintott. – A Burrows fivérek nem fognak rámozdulni Anyára, míg nem tudják, hogy egyedül van és van idejük foglalkozni vele.

Reaper ujjai keményen ökölbe szorultak. – Erre nem lesz esélyük sem. Ha arra gondolsz, hogy majd csalinak használjuk…

Czar felemelte a fejét, és találkozott a tekintetük, szúrósan, dühösen, mint két bika, akik készek egymásnak ugrani. A teremben síri csend lett.

– Húzd ki a kibaszott fejedet a seggedből, Reaper! – sziszegte Czar. – Azt hiszed, nem tudom, hogy kurvára elbasztam? Azt hiszed, nem tudom, hogy én vagyok felelős azért, mert megsérült egy nő? Nem csak valami nő? A te nőd? A testvérem nője? Tudom, hogy küzdesz, hogy megtartsd őt, és én tehetek róla. Még csak rám se tud nézni. Nem hibáztatom őt. Nyíltan magamra vállalom, amit tettünk. De ha nekem jössz, az nem fog segíteni.

– Nem vagyok benne biztos! – csattant fel Reaper, és felállt. – Hazamentél a nődhöz. Ő még mindig az ágyadban van, biztonságban és épségben. Neked megadatik ez. Nekem nem. Az enyém kész elmenni, és nem tudok kurvára semmit tenni vagy mondani, hogy megváltoztassam a döntését.

Czar is felállt. – Nem fogod elérni, hogy még szarabbul érezzem magam, mint ahogy most is érzem. Összeverhetjük egymást, ha ezt akarod, de az az igazság, hogy meg akarsz ütni valakit, és azt akarod, hogy téged is megüssön valaki. Szeretsz fájdalmat okozni, ha fel vagy baszódva, és szereted kapni is. Csinálhatjuk ezt, és lehetünk két rohadt önző seggfej, vagy kitalálhatjuk, hogy tartsuk a nődet biztonságban, és hogy szabadulhatunk meg ezektől Szellemektől, hogy ne jöjjenek folyton a nőd után.

Reaper tudta, hogy minden szó igaz. Nem kellett kedvelnie, hogy Czar rájött a szarságaira, de most a helyes dolgot kellett cselekednie Anya miatt. Visszaült a székébe, és a vizes flakonért nyúlt, felhajtotta a maradékot, hogy az adrenalinnak legyen ideje visszahúzódni.

– Hammer feleségét is ki kell menekítenünk onnan. Gyorsan kell lépnünk, hogy kihozzuk, különösen miután megöljük a két bérgyilkost, akik Anya után jöttek. Randalt élve akarom, ha lehetséges. Minden információra szükségünk van, amit ki tudunk húzni belőle. Alena, ez a te feladatod! Ha már közel lesz hozzá, Storm, te és Ice biztosítjátok és bedobjátok a kamrába. Szétordíthatja a kibaszott fejét, senki nem fogja ott hallani. Ezzel időt nyerünk, hogy elmenjünk San Franciscóba és elhozzuk Hammer feleségét, mielőtt foglalkoznunk kéne vele.

– Még mindig nem tudjuk, mivel kerülünk szembe, ha lejutunk oda – mondta Transporter. – A motorokat vigyük, vagy az egyik furgont? Tudnom kell, hogy készítsem elő a járgányokat. Fegyverek, szerszámok, papírok, hogy fedezzünk mindent, ha esetleg megállítanak minket. Információkra van szükségem, hogy legyen hol elkezdeni.

Mechanic bólintott. – Vakon megyünk bele, és ha nem a megfelelő szerszámokat viszem, biztosan megölik őt.

Csend lett. Elkerülhetetlenül szükségük volt információkra, de problémába ütközött megszerezni őket.

Absinthe az asztal egy pontját dörzsölgette, óvatosan Reaperre pillantott, és felsóhajtott. Lenézett az asztallapra aztán halk halkon megszólalt. – Talán Anya el tudná nekünk mondani, hogy jutunk át azokon az alagutakon. Legalább annyit elmondhatna, hogyan. Azt mondta, hogy látta az épület alatti alagutak tervrajzait.

– Absinthe – mondta Czar halkan. – Az én parancsomra cselekedtél.

– Ettől még nem lesz könnyebb.

– Ha nem harcolt volna veled, amire nem számítottam tőle – ismerte be Czar –, akkor jól lenne. Azt hittem, megválaszolja a kérdéseket és gond nélkül kisétálunk onnan. Rosszul ítéltem meg a helyzetet, mert olyan vak voltam, csak Blythe-ot akartam biztonságban tudni. Ami történt, nem a te hibád. Az enyém.

– Nem – szólalt meg Steele. – Mindannyiunk hibája. Ragaszkodhattunk volna egy szavazáshoz és megállíthattuk volna. Megszólalhattunk volna, és Reaper mellé állhattunk volna. Volt választásunk. Reaper elküldhetett volna mindannyiunkat a pokolba, és kisétálhatott volna a lánnyal. Senki nem tudja megállítani őt, ha ő nem akarja, hogy megállítsák.

Reaper vett egy nagy levegőt. Ez az igazság gyomorszájon vágta. Még keményebben, mert tudta, hogy ezzel Anya is tisztában volt. A klubot választotta a lány helyett. Czar védelmét a lány védelme elé helyezte.

– Igazad van, Czar – ismerte be Reaper. – De nem fog újra megtörténni. Ha visszafogad, érte fogok harcolni. Gondolom, ti is tudjátok, hogy az első sorban.

– Szerintem ezt elég világossá tetted – válaszolta Czar. – Absinthe, be kell vallanom, jobban fókuszáltam Anya lelkiállapotára, mint arra, amit mondott.

– Én magamba szívtam, és szó szerint vissza tudom idézni – szólt Abshinthe. – Te mindenkinél jobban tudod, hogy szükséges volt pontosan tudni, mit mondtak a felnőttek, mit terveztek, az időket, az utakat, mindent. Te tanítottál meg, hogy fejlesszem ezt a képességet. De képeztem magamat, hogy figyeljek és mintegy rögzítsem, amit mondtak.

Preacher bólintott. – Anya mondta, hogy látta a tervrajzokat. Utálom ezt. Utálom miatta és miattad is, Reaper. Mindannyiunk miatt. A rendelkezésünkre álló legkönnyebb és leggyorsabb utat választottuk, hogy megszerezzük a szükséges információkat. Ő ártatlan volt.

– De ezt nem tudtuk – mondta Steele. – Most marcangolhatjuk magunkat, vagy biztonságba helyezzük őt és ezt a másik nőt. Nem fog számítani, ha ráveszed őt, hogy veled maradjon, de aztán végül holtan végzi.

Ez Steele volt, a józanság hangja. Ezért volt ő Czar alelnöke. Amikor a többiek nem voltak szinkronban, neki sikerült újra összehozni őket.

– Meg kell tudnunk, hogy mire emlékszik Anya azokról az alagutakról. Fog nekünk segíteni, Reaper? – kérdezte Czar, egyenesen a témára térve. Ha nem segítene, más módot kéne találniuk, hogy megmentsék Hammer nőjét, de az embereiket is a lehető legnagyobb biztonságban kell tudniuk.

– Nem mondom, hogy nincs megbántva. És kiakadva. Tartotta magát, de itt van. Most épp egyikünk sem a kedvence, beleértve engem is – felelte Reaper. – De többször kérdezett már arról a nőről. Nem hinném, hogy a Szellemek kezei között hagyna egy másik nőt, mivel már látta a művüket. Azt mondta, mindig, amikor öltönyt viselnek, van rajtuk egy szellem alakú arany mandzsettagomb.

– Alena és én lemehetünk a klubba, megpróbálhatunk információt szerezni – ajánlotta fel Lana. – Ha boldogulunk, olyan pozícióba kerülhetünk, hogy tudunk téged fedezni. Ha mi megyünk be először, mintha két turista csak megnézné a klubot, nagyobb segítség lehetünk.

– Én követhetem őket – tette hozzá Mechanic. – A lehető leggyorsabban be tudnám drótozni a helyet. Lehet, hogy szerencsénk lesz, és találunk valamit, ami segíthet. Mindenesetre ott lennék, ha bajba kerülnétek.

Alena felhorkant. – Nem valószínű.

Lana röviden elmosolyodott. – Csak kiálts, ha szükséged van ránk, hogy kihúzzunk a csávából, rohanni fogunk, hogy megmentsünk.

Mechanic beintett a nőnek.

Czar nem foglalkozott a kis közjátékkal. – Szükségünk lesz rád, Alena, hogy begyűjtsd nekünk Randalt, mielőtt ti ketten elindultok. Vidd el a BMW-t. Az gyors. Transporter és Mechanic esküsznek rá, hogy most olyan, mint a rakéta. Megvan benne minden szükséges rekesz a fegyvereknek. Ti ketten úgy néztek ki, mintha kabrióra születtetek volna. Elég drágának tűnik ahhoz, hogy meglegyen a befolyásotok, hogy bejussatok, de annyira mégsem, hogy gyanúsak legyetek. Ha visztek elég készpénzt, lehet, hogy még a kaszinójukat is láthatjátok. Ne nyomuljatok. Arra nincs szükség.

– Reaper, ezt meg kell tennünk, amilyen gyorsan csak lehet. Nem hiszem, hogy Hammer nőjének túl sok ideje maradt, attól függetlenül, hogy egy hetet adtak neki, hogy összeszedje a pénzt. Nyomást akarnak gyakorolni a Diamondbacksre. El akarják érni, hogy komolyan vegyék őket. Ha el tudják érni, hogy a Diamondbacks aggódni kezdjen a nőik miatt, akkor a rendszerük az egész országra kiterjedhet. Ne feledjétek, a Szellemek azt hiszik, hogy ők csak… szellemek. Fogalmuk sincs, hogy a nyomukban vagytok.

Reaper tudatában volt, hogy a többi klubtag őt nézi. Azzal az elvárással, hogy bevonja a nőjét is. Összeszorult a szíve. Ezeknek fogalmuk sincs az árulások mértékéről. A lány nem ilyen volt, mint ők. Nem olyan, mint Blythe, akinek nem volt feddhetetlen kezdete, de családra talált a másik öt nővel. A nővérei lettek, akik szerették őt. Anyának nem volt senkije.

– Azt hiszem, mesélni fog nekünk az alagutakról.

– De nem fog maradni, ugye? – sürgette Lana.

Reaper megrázta a fejét. – Nem hiszem, szerintem nem.

– Talán Blythe meg tudná győzni, hogy adjon nekünk még egy esélyt – szólalt meg Czar.

– Talán. – Reaper félt remélni.

– Ha beszélni fog velünk, Reaper, hozd őt a társalgóba – folytatta Czar. – Ott kevésbé érzi magát fenyegetettnek miattunk.

– Gondoskodni fogok róla, hogy megkapja a ruháit – ajánlotta fel Alena. – Valószínűleg sebezhetőnek érzi magát nélkülük.

– Nem mehet sehova, ha nincs rajta ruha – mutatott rá Ice.

Alena rápillantott. – Nem tarthatjuk fogva.

– Miért nem? – kérdezte Ice. – Reapernek csak néhány hétre van szüksége, hogy meggyőzze őt, maradjon. Ha mást nem, csináld fel! Állítólag arra lettünk kiképezve, hogy a legjobbak legyünk a szexben, ha nem tudjuk ezt felhasználni, hogy megtartsuk a nőinket, akkor mire volt jó?

– Igaza van – mondta Storm. – Én meggyőzhetem neked, Reaper, ha úgy gondolod, hogy nem állsz készen a feladatra.

– Baszd meg, Storm! Akkor kést szúrok át a szíveden, és felszegezlek a falra.

Storm megvonta a vállát. – Csak próbáltam segíteni egy tesónak.

Reaper kicsit jobban érezte magát. A testvérei itt voltak, mögötte álltak, próbáltak ötleteket gyűjteni, hogy tarthatja meg Anyát, viccelődtek, hogy újra összefogjanak mögötte. Erősen. Csakhogy ő jobban tudta. Tudta, hogy ez nem lesz egyszerű Anyával. Mégis bólintott, és eltolta magát az asztaltól. Elindult a társalgóba majd végig a folyosón. Blythe a sötétben üldögélt, és felnézett rá, mikor belépett.

– Már egy jó ideje alszik. – Vett egy nagy levegőt, és megrázta a fejét. – Tartja magát, de csak épphogy. Légy gyengéd vele, Reaper!

Bólintott, és figyelte, ahogy elmegy a nő. Nem tudta, hogyan legyen gyengéd. Soha nem tanulta. Még csak azt sem tudta, hogy az mit jelent. Alena dugta be a fejét, kezében összehajtogatott ruhák voltak. Reaper elvette tőle őket, és becsukta az ajtót, hogy mindenkit távol tartson. Újra beszélnie kellett Anyával. Hogy puhatolózzon. Aztán meglátja, hogy segítene-e, és elmondja-e neki, hogy maradnia kell. Mert szüksége volt rá, hogy maradjon.

Fölé hajolt, és lenézett az arcára. A lány azt hitte róla, hogy bukott angyal, de ő úgy gondolta, hogy a lány volt az, aki véletlenül a pokolba zuhant.

– Bámulsz. Érzem. – A lány hangja álmos motyogás volt, amit rögtön érzett a farkában. A francba! Ez annál rosszabb volt. A lány valahogy elért a szívéig, és nem akart távozni.

– Szóval ébren vagy.

– A radarom kikapcsol, ha a közelben vagy.

Nem tudta, hogy ez jót vagy rosszat jelent, de nem kérdezte meg. Csak azt tudta, hogy azon merengett, mennyire lenne rossz Ice tervét követni.

A lány kinyitotta a szemét, és a tekintetük találkozott. Nagyon lassan feltolta magát ülő helyzetbe, de a szemét nem vette le a férfiról. – Mire gondolsz? Mert azt megmondhatom, hogy olyanra gondolsz, ami nekem nem fog tetszeni, de te akkor is meg fogod tenni.

Mi a fasz? Neki pont annak a férfinak kellene lennie, akiben senki nem tud olvasni. A lány túl sokat látott belőle, és ez nem volt jó, ez soha nem jó. Ő volt a klub verőembere. Ami azt jelentette, hogy amíg a többieknek volt más, legális munkája, neki csak egy volt – hogy bármi áron, de tartsa a klubot biztonságban. A többiek lehet, hogy ki tudnak mászni a régi életükből, de ő sosem fog. Tudta, hogy számára már amúgy is túl késő lenne.

– Alena hozott neked néhány ruhát. Van kedved felöltözni? Felkapcsolhatjuk kicsit a villanyt, hátha nem lesz rosszabb a fejfájásod.

– Nem. Nem, tényleg, már sokkal jobb. – Félredobta a takarót, és a ruháiért nyúlt, majdnem magához ölelte őket.

Reapernek ez sem tetszett. A nője készült valamire. Mintha menekülni akarna tőle. Ice ötlete egyre inkább jónak tűnt. Talán az egyetlen jó ötlet. Először a leghalványabb fényt kapcsolta fel, és figyelte a lány arcát, hogy összerándul-e. A szempillái megrebbentek, de az arckifejezése nem változott. Legalább ez is valami. Nem akarta, hogy fájdalmat érezzen.

– Felöltözöm a fürdőszobában, aztán elmondhatod, miről szólt ez a megbeszélés.

– Öltözz fel itt! – Reaper kissé arrébb mozdult, testével a csukott ajtó elé lépett. Mi a franc baja volt? Tényleg azt hiszi, hogy itt tudja tartani, ha a lány el akar menni? Tudta ezt, mégsem mozdult.

A lány az arcát fürkészte, majd megvonta a vállát és felvette a kis csipkés francia bugyit, majd a farmerját. – Azt mondták neked azon a megbeszélésen, hogy az a három férfi engem üldözött, ugye? – Majd körbenézett. – Itt nincs melltartó.

– Alena sietősen szedte össze a ruháidat. Biztos elfelejtette. – Reaper összefonta a karját, és nekidőlt az ajtónak. Egész nap tudta volna bámulni a lányt. Figyelte, ahogy kigombolja a flanelingjét, tekintete a lány csupasz bőrére tapadt.

Anya felsóhajtott, és áthúzta ujjatlan felsőjét a fején. Az anyag gyengéden simult a vonalaira. Lepillantott a dekoltázsára, aztán körbenézett a szobában, hogy van-e valami más, amit felvehetne.

– Gyönyörű vagy.

– Akkor is azt mondanád, hogy gyönyörű vagyok, ha egy vászonzsák lenne rajtam.

– Akkor is így gondolnám.

A lány tekintete rávillant, és egy mosoly nagyon halvány jele látszódott benne. Ez tetszett Reapernek. Szüksége volt rá. Valamire. Bármire, ami azt mutatja, hogy lehet, hogy ő is vele akar maradni.

Anya felvette a flanelingjét. – Azt hiszem, ez az ing a bőrömre fog nőni. Hol van a cipőm?

– Nem tudom, bébi. Fontos ez most? Meg kell beszélnem veled pár dolgot.

Anya felemelte a fejét, és a szemébe nézett. – Beszéljünk.

– A többiek a társalgóban várnak. Vannak információk…

Megrázta a fejét. – Egyáltalán nem! Nincs szükségem az információikra. Te mondd el, amit tudnom kell. Semmi mást nem akarok tudni.

Reaper vállat vont, bár a gyomra összeszorult. A lány nem fog maradni. A hangja vehemenciája meggyőzte erről. Szüksége lesz egy tervre, hogy a lányt maga mellett tarthassa. Időre volt szüksége vele, pont ahogy Ice mondta. – Tegnap este a klubban lévő három férfi egyike egy magánnyomozó, a Szellem klub megbízásából. Téged követtek idáig. Ő találta meg a fényképedet használva a férfit, akitől az autódat vetted. Gyönyörű vagy, és az emberek emlékeztek rád, hogy láttak.

Anya megrázta a fejét, és hátranyúlt, hogy befonja a haját, míg a férfi beszélt. Órákig el tudna itt ücsörögni és nézni ezt a szarságot. A mozdulat felemelte a melleit a nyitott flaneling alatt. Reaper látta a mozdulatot mindkét mellen. A lány kezei gyorsak és biztosak voltak, mintha már számtalanszor végezte volna ezt a műveletet és most automata üzemmódban lett volna.

– Ne nézz így rám! Elvonja a figyelmemet.

Ezt Reaper kurvára imádta. Ez volt az első igazi jele a bátorításnak. – Nem tehetek róla, bébi, nem tehetek róla, hogy ezt teszed velem.

– Maradj a témánál! Az a fasz követett engem ide, és magával hozta a másik kettőt.

– Bérgyilkosok. A klubnak dolgoznak. Code bejutott a levelezésükbe. Kódolva voltak, de ő egy zseni az ilyesmiben, ezért hívjuk Code-nak.

A lány nyelt egy nagyot, és megkerülte az ágyat, hogy felkapjon egy zsineget az éjjeliszekrényről és rögzítette vele a fonatát. Ijedtnek tűnt. Annyira, hogy Reaper átszelte a szobát, közelebb lépett hozzá és a kezét a tarkójára tette. Birtoklóan. Követelően. Mert Anya kurvára hozzá tartozott, akár elismerte, akár nem, és ő meg fogja találni a módját, hogy bebiztosítsa, hogy a lány is tudja, kinek a nője. Elege volt már az aggódásból.

Reaper egész életében elvette, amire szüksége volt, hogy túléljen. Lenézett a lányra, tekintete végigpásztázta az arcát. A szemeit. Azt a szájat, ami az övé volt. Már nem gondolt arra, hogy el fog menekülni tőle, mert nem fog. Lehajolt, és lecsapott a szájára.

Tűz gyulladt a gyomrában. A lány ajkai puhák voltak, a szája édes és függőséget okozó. Abban a pillanatban, hogy Reaper követelte, a lány megnyílt neki és megadta, amire szüksége volt. Átölelte a derekát és magához rántotta, újra és újra csókolva őt, míg már nem látott tisztán. Míg biztos nem volt abban, hogy meg fog adni neki mindent, amit kér tőle, és a világa újra helyreállt.

Mikor felemelte a fejét, végigsimította a hüvelykujját a lány arcán, végighúzta az ajkain és rányomta az alsó domborulatra. – Nem kell aggódnod kettőjük miatt! Már dolgozunk egy terven. El kell mondanod nekem, ha megjegyezted azokat a tervrajzokat, amiket megnéztél. Amik ilyen nagy bajba sodortak.

– A tervrajzok? – ismételte meg. – Azt hittem, azért jöttek utánam, mert kihallgattam őket, hogy arról beszélgettek, megszorongatják valakinek a golyóit.

– Valószínűleg mindkettő miatt. Szerintünk ott tartják fogva azt a nőt, akit elraboltak. Ki kell szabadítanunk onnét, bébi, különben meg fog halni.

Azonnal kihúzta a vállait és bólintott. – Persze, Reaper, elmondok mindent, amit tudok. Jó a memóriám.

– Szeretném, ha a többiek is ott lennének. Együtt dolgozunk, és mindegyikünknek tudnia kell bizonyos dolgokat.

A lány némán bámult rá. Reaper látta, ahogy elveszíti őt, és ez felbosszantotta. Nem akart félelmet érezni. Át kellett vennie az irányítást a helyzeten, ahogy mindig is tette. Nem akart neki szabadságot adni, ha a nő aztán megpróbál elhúzódni és távolságot tartani közöttük.

– Te nő, kurvára tudom, hogy az ízem még mindig a szádban van, te pedig úgy viselkedsz, mintha nem így lenne! A szavamat adtam neked! A kibaszott szavamat, hogy biztonságban leszel velem. Tudom, hogy hallottál! Ott feküdtél azon az ágyon, és hallottad, hogy megígérem, hogy megvédelek bárkitől, mindenkitől, még a klubtól is. Megcsókolsz így, aztán meg úgy viselkedsz, mintha nem lennék az embered?

A lány gyorsan pislogott, könnycseppek jelentek meg a szempilláin. Vett egy nagy levegőt, és megpróbálta eltolni magától a férfit. Majdnem olyan erős volt, mint ő, de azért Reaper szilárdan tartotta őt. – Ez nem egyszerű nekem, Reaper. Nem bízom bennük. Te egyedül vagy, hány ellen is?

Reaper tekintete üveges és hideg lett, előhívta magában a veszélyes démont, ami Czart és a többieket életben tartotta és továbbra is életben tartja. Megadta a lánynak, mert szüksége volt rá – szüksége volt, hogy lássa, hogy érte is megtenné ezt. – Ők jobban tudják.

A lány megborzongott. Nyelt egy nagyot. Hosszan tanulmányozta a férfi arcát. Reaper meg sem rándult és nem nézett félre. Azt akarta, hogy Anya tudja, mire vállalkozik vele. Olyan közelről figyelte a lány arcát, ahogy az az övét, és látta a pillanatot, mikor Anya elfogadta, hogy ki ő. Hogy mi ő. Remélhetőleg elhitte, hogy ölni is képes lenne érte, ha szükség lenne rá.

– Rendben, menni fogok, de ha próbálkoznak valamivel a kérdéseikkel, esküszöm, szerzek egy puskát és lelőlek.

– Szerintem csak egy vérszomjas személy van a családunkban, bébi, és te közel sem vagy elég gonosz.

– A helyedben nem tenném próbára ezt az elméletet – figyelmeztette a lány.

Megpróbált ördögi tekintettel nézni rá. De Reaper úgy gondolta, hogy inkább cuki, és úgy döntött, nem lenne okos dolog ezt szóvá is tenni. A nője újra önmaga volt, a rohadt fejfájás nélkül. Előrehajtotta a fejét, és újra birtokba vette a száját. Mikor a lány pimaszkodott vele, úgy gondolta, ez a legjobb módja annak, hogy megenyhüljön. Ahogy az előbb, most is felizzott fenntartások nélkül, a teste a férfiéba olvadt, minden lágy íve a férfi kemény vonásaiba.

Reaper keze lecsúszott a lány derekára, végigkövetve a domborulatait az édes fenekéig, amire túl sokszor gondolt, mikor a munkára kellett volna koncentrálnia. Végigcsókolta az állát, az állkapcsát, egészen a füléig. Fogai közé vette a fülcimpáját, és gyengéden megrántotta.

– Még mindig arra gondolsz, hogy elszaladsz előlem? – suttogta Reaper a kérdést, lélegzete meleg volt a lány fülénél, ajkai simogatták a kis fülkagylót, ami néha az őrületbe kergette.

– Igen – válaszolta Anya gondolkodás nélkül, zihálva, mellkasa fel-le mozgott a szaggatott légzés miatt, bimbói keményen nekinyomódtak a felsőjének.

Reaper rácsapott, elég keményen, hogy felsikítson.

– Hát, hagyd abba! Megoldások, bébi, nem elfutás. Annak kellene keringenie az elbaszott fejecskédben. – Reaper úgy gondolta, kesztyűs kézzel bánik vele, legalábbis a legjobb képességei szerint. Megpróbált gyengéd lenni, ahogy Blythe tanácsolta, de nem tudta, mi a francot csinál. A lány Reaperbe szeretett bele. Ő pedig visszatért ahhoz a Reaperhez, akit a legjobban ismert, és az a férfi nem fogja elveszíteni a nőjét. Meg fogja találni a módját. Ha ő nem talál rá megoldást, akkor a klub segíteni fog neki.

Anya rápillantott. – A fejem nem elbaszott! A klubod az. És ne mondd nekem, hogy elbaszott! Idegesítő.

Reaper megvonta a vállát. – Ez csak egy szó, Anya.

– De nem szép szó.

– De csak egy szó. – Megfogta a lány kezét és addig rángatta, míg a vállai alá került.

– Mezítláb vagyok.

– Csak az időt húzod. A padló tiszta. A lányok a klubból mindig felsikálják.

– Lányok a klubból? Jézusom, Reaper! Biztosan azt akarod, hogy egy csomó szarságot fogadjak el. Nem tudom, hogy ebből mennyit tudok kihozni.

Ettől Reaper kicsit megtorpant, mert ez igaz volt. A lány elé lépett. Közel. Megfogta az állát a hüvelykujjával és a mutató ujjával, és felemelte a fejét, hogy kénytelen legyen a szemébe nézni. – Esküszöm neked az életemre és a testvéreim életére, hogy boldog leszel! Hogy biztonságban leszel! – Nem tudta, mi mást mondhatna még. Az egész életét azzal fogja tölteni, hogy boldoggá tegye, de tudta, elég szegényes fogadni egy életre. Semmit sem tudott az igazi kapcsolatokról, és nem számított, milyen keményen próbálkozik, biztos kurvára el fogja baszni. A lánynak türelemre volt szüksége és toleranciára, és arra, hogy maradni akarjon.

– Próbálkozom – mondta halkan.

Tudta, hogy ez a legtöbb, mit kaphat. Kinyitotta az ajtót, és kivezette a lányt a hálóból, be a nappaliba. A lány azonnal megfeszült.

– Ne aggódj, Anya, rendesek lesznek veled!

– Miattuk aggódj, ne miattam – motyogta a bajsza alatt.

Reaper lepillantott a lány feje búbjára. A haja mindig olyan ragyogó volt. Csillogó. Gyönyörű. – Csak játssz szépen! – Tudta, hogy ez majd felhergeli a lányt. Újra önmaga volt.

Az ő nője bátor volt. Képtelen lett volna kivonnia magát az utcákról, és életet teremtenie magának, ha nem lettek volna elvei, elszántsága és kötél idegei. Ezek megvoltak benne is, ahogy a fivéreiben és nővéreiben is. Így élték túl – így, és hogy együtt dolgoztak. Anya ezt egymaga csinálta és ő tisztelte mindazért, amit elért.

– Játssz szépen! – sziszegte, felpillantva a férfira. – Te játssz szépen! Csak egy dolgot tesznek vagy mondanak, ami nem tetszik, és vége a játéknak.

– Megint meg kéne dugjalak keményen, asszony. Az az egyetlen dolog, ami megnyugtat.

A levegő csak úgy sistergett a tüdejéből. – Hát, lehet, hogy azt kéne, de elvesztetted az esélyt rá, mivel az undok fivéreiddel és klubos lányokkal lógsz, nem igaz?

Reaper elmosolyodott. Akaratlanul. Nem volt a világ legnagyszerűbb mosolya, mert nem volt nagy gyakorlata benne, és a szája inkább fintorgott, mint mosolygott, de érezte a zsigereiben. Boldogság virágzott, ahogy majdnem attól a pillanattól fogva, hogy meglátta a lányt. Természetesen attól a pillanattól fogva, hogy látta, amint a lány odaadja a takaróját egy hajléktalannak.

Anya kővé dermedt a társalgó nyitott ajtaja előtt. A klubtagok valószínűleg hallották őket jönni, mert abbamaradt a beszélgetés. Megérintette Reaper ajkait az ujjhegyével, és tágra nyílt szemekkel megszólalt. – Eddig még soha nem láttam, hogy ezt csinálod.

Valószínűleg nem látta. Nem volt túl sok mosolyogni valója – míg ő nem jött. Igazából meztelenül ült egy ágyban, ölelte a lányt és nem volt egyetlen mocskos gondolata sem. Talán a félelem volt, hogy elveszíti őt, ami megakadályozta, hogy a múltjából feltörjenek a fájó pontok.

– Nem csinálom túl gyakran, bébi, de nem tehetek róla, amikor körülöttem vagy. – És ez volt a kibaszott igazság. A szájába húzta a lány ujját és gyengéden ráharapott, majd elengedte. A lány tágra nyílt szemekkel nézett fel rá. Lágyan. Az a tekintet a szemében, erre várt Reaper, ez volt az, ami kifordította őt és tüzet gyújtott a gyomrában.

A lány feje felett a többiekre pillantott, a családja már várt rá, még jobban le voltak döbbenve, mint Anya, hogy mosolygott, vagy adta, ami annak számított. Lana volt az, aki visszamosolygott rá, és a hüvelykujjával okét mutatott. Ő és Alena megszerezték a dzsekit Anyának, ahogy Reaper kérte, és hozzáadták a szükséges toldásokat. Már megtervezte ezt a pillanatot jóval azelőtt, hogy beszélt volna vele a bárban. Küzdött magával, próbálta megmenteni őt, de valahol mélyen belül, már akkor tudta, hogy nem fogja elengedni őt. Csak rá kellett vennie Anyát, hogy fogadja el ezt a végső biztosítékot. Ma. Ma este. Reapernek el kellett köteleződnie Anyának, mielőtt elindul, hogy megmentse Hammer feleségét. Mennie kellett. Nem volt választása, és szüksége volt a lány ígéretére, mielőtt elmegy a többiekkel.

Reaper újra megfogta a lány kezét, erősen a mellkasához szorította, és besétált a társalgóba. Senki nem volt ott, csak a teljes jogú tagok. Gavriil és Casimir hátul álltak az ajtónál. Kívül voltak a jelöltek, biztosítva, hogy senki ne jöjjön közel hallgatózni. Általában soha nem tartottak fontos megbeszéléseket a kápolnán kívül – ott volt a privát tárgyalótermük – de az Anyának túl kényelmetlen lett volna. A társalgó nyitott volt és adott neki egyfajta könnyedebb érzetet – legalábbis remélték.

Anya abban a pillanatban megmerevedett, hogy szembesült mindannyiukkal. Szét voltak terülve, kisebb asztaloknál ültek, néhányan a kanapékon vagy a még kényelmesebb fotelokban, azért, hogy ő is érezze, a megbeszélés kötetlen, és ő is a részese volt.

Reaper átölelte a derekát. – Mielőtt elkezdjük, szeretném, ha itt a teremben mindenki tudná, hogy igényt tartok Anyára, mint old ladyre. Lanánál van a dzsekije.

Egy kívülállónak talán ez nem jelentett volna semmit, de a klubnak mindent jelentett. Anya az ő világukban Reaper felesége volt – Reaper esetében pedig, ő még soha nem engedett nőt a motorjára Anyáig. Csak azt mondta, hogy ő felel a lányért, és ezzel minden klubtag felelős lett azért, hogy megvédjék őt, ahogy más klubtagot is megvédenének.

Anya a szemöldökét ráncolva nézett fel rá. Nem ismerte a világukat és csak Czarnak volt old ladyje. Blythe ritkán volt a klubházban. Többnyire ők mentek Czarhoz grillezni. A bulikra jött csak a klubházba, de korán el is ment Czarral. Néha motorozott is vele, de általában csak akkor, amikor el akartak szökni együtt. Anya nem tudta pontosan, hogy ez mit jelentett, de hamarosan ki fogja deríteni.

Czar lassan felállt. Feléjük sétált parancsoló tekintettel, ahogy általában szokott. Minél közelebb ért, Anya annál merevebb lett. De az állát felemelte, zöld szemei csillogtak, mint a drágakövek. Rettenetesen haragudott Czarra. A klubra. Reapernek fogalma sem volt, miért lágyult meg az irányába, de ő tudta, és ki is használja, amíg lehet.

– Biztos vagy benne, hogy ez az, amit akarsz, Anya? Tudod egyáltalán, mit jelent az, ha Reaper azt mondja a klubtagoknak, hogy te vagy az old ladyje? Ez óriási elkötelezettség.

Anya közelebb lépett Reaperhez, mintegy védelemként. Reaper érezte, hogy a lány beledugja a kezét az egyik hátsó zsebébe, aztán szorosan ökölbe szorítja a kezét. – Nem a te dolgod, ha Reaper megtesz az old ladyjének! Nincs beleszólásod az életembe!

A teremben szikrázott a levegő. Feszült. És pokoli csend lett. Reaper szíve kihagyott egy ütemet. Czar volt a Torpedo Ink elnöke. Neki minden klubtag életébe volt beleszólása. Látta a felismerést Czar arcán, ahogy a többiekén is.

– Édesem – Czar hangja nagyon lágy volt és nagyon türelmes –, ha ezt mondod, csak azt mutatja, hogy nem tudod, mibe keveredsz. Azzal, hogy elfogadod Reapert, mindannyiunkat elfogadsz. Beleértve azt is, hogy én vagyok a vezető. Jó vagy Reapernek. Mindannyiunknak jó vagy, de itt igazságosnak kell lennünk. Meg kell értened, mit jelent pontosan, hogy a részünk leszel.

– Nincs közöm olyan emberekhez, akik elvittek a vallatószobájukba, és megjáratták velem a poklot, hogy Reaperrel lehessek – jelentette ki Anya határozottan.

– Reaper… – Czar megrázta a fejét, hangjában megbánás érződött.

Reaper gyomra csomóba ugrott. Inkább érezte, mint látta, hogy a lány felnéz rá. Anya tudta, hogy valami nem volt rendben, abból, ahogy a teremben mindenki színtiszta riadalommal az arcán ült és le volt dermedve. Reaper biztos volt benne, hogy az ő arcán is ez a kifejezés ül.

Az idő megállt. A testvérei és a nővérei. A színei. Az életmódja. Kettészakadt, széttépték. Nem tudta, hogyan élne nélkülük. Több, mint harminc éve. Tele fájdalommal. Szenvedéssel. A gyilkosságok. A megosztott étel, amit gondosan vágtak egyenlő adagokra. Síró gyerekek képei, ronda gonosz férfiak és nők képei támadtak rá, mikor nem tudott védekezni. Czar volt, aki vigasztalta őt. Azt suttogva, hogy van remény. Megtalálják a módját. Minden ebből fakadt.

Czar vezette őket idáig, és tette újra emberré. Rávette őket, hogy jobb emberek legyenek. Félig állatok, mind gyilkosok, most már van választásuk. Reaper lepillantott a nőre, szorosan magához ölelve őt. A lány többet adott neki, mint természetes felszabadulást. Valami olyasmit, ami közel áll a boldogsághoz.

– Egyszer azt mondtad nekem, Czar, ha választanod kellene, mert nem tudjuk befogadni Blythe-ot a családunkba, egyenlően, mindannyian, akkor te vele maradnál, míg mi továbblépnénk. Ha nem fogadjátok el Anyát, nem hagytok nekem sem más választást. Akkor vele megyek.

Anya hallotta Reaper szavait, látta az arcát és tudta, hogy komolyan gondolta. Dübörgött a szíve, érezte, hogy diadal árad szét benne. Czar egy seggfej volt, egy komplett idióta, hogy kitette őt az inkvizíciójának.

Reaper őt választotta. Karja majd összeroppantotta a lányt. Anya még egyszer felnézett az arcára, és minden lecsendesült benne. Őt választotta, de közben darabokra hullott.

– Ez nem ugyanaz, Reaper! Mi elfogadjuk őt. Ő nem akar meglátni minket. Nem akar megismerni minket. Mi vagyunk a kibaszott családod, és ő kizár minket egyetlen hiba miatt! Gondold át, mi történhet, mert te is fogsz hibákat elkövetni, tesó! Millió hibát is. Anya – könyörgéshez közeli volt a hangja –, mi vagyunk a családja. És a te családod is akarunk lenni.

Czar és Anya tekintete találkozott. A lány még a lábujjaiban is érezte a hatását. Nem volt mérges. Feldúlt volt. Megtépázott. A fájdalomtól. Aztán Czarról a többiekre nézett. Savage felállt, finom mozgással a bátyja mellé állt. Ugyanezt tette Ice és Storm is. Lana a dzsekit szorongatta a kezében, szinte összenyomta az anyagot, az ő arcán is ugyanaz a fájdalom volt. És a többiek is ugyanezt a megtört fájdalmat tükrözték vissza.

Anya felnézett Reaperre. Ott volt az arcán. Az ő gyönyörű sebhelyes, sérült embere arcán ugyanaz a fájdalom ült, mint a többiekén. Osztoztak benne. És ő érezte ezt, mintha ez a fájdalom szétszaggatta volna, szétmarcangolta volna őket, aztán otthagyta volna őket kikészítve, óriási tátongó sebbel, amiről tudta, hogy sosem fog begyógyulni.

Reaper elmenne. Anyának megvolt ez a hatalma felette. De ha elmenne, soha nem lenne egész. Soha nem lenne Reaper. A lány betekintést nyert a múltjába, abba a múltjába, amin osztozott az itt lévő összes nővel és férfival. Csúnya volt és brutális. De mégis valami gyönyörű lett belőle. Együtt alkottak egy szőttest. Vagy inkább Czar szőtte őket egybe, hogy egészek legyenek. Hogy tudjanak élni. Tisztán látta ezt az arcukon. Sőt, érezte.

Anya körbenézett a teremben. Legtöbben nem néztek a szemébe, lepillantottak, mikor a tekintete érintette őket, szégyenkezve, bűntudattal. Absinthe megrázta a fejét és elkapta a pillantását, de Anya úgy gondolta, hogy meglátta benne a víz csillogását. A levegő beszorult a tüdejébe, és ott is maradt. Reaper nélkül ők sem lennének egészek. És nélkülük Reaper sem lenne egész. Sértetlen. Reaper, akibe beleszeretett.

Anya látta, hogy mindannyian Czarra néznek. Rájött, hogy ő is ezt teszi. Nem tudta, hogy oldja meg a helyzetet. Csak azt tudta, hogy ezek a megtört, sérült személyiségek közel sem voltak olyan megtörtek és sérültek, ha együtt voltak. Tekintete találkozott Czaréval.

– Látod? – kérdezte halkan. – Te már a része vagy. Ez tesz téged a mi részünkké is. Te is érzed. És tudod, hogy szükségünk van egymásra. Szükségünk van mindkettőtökre.

– Nem akarok második lenni.

– Így érzed? Tényleg? Nézz körül – mutatott körbe a teremben. – Egyikünk sem második. Úgy néz ki, mintha Lana vagy Alena második lenne?

– Ők veled voltak. Abban az iskolában. Ők ott voltak veled. De én nem.

– Szükségünk van fényre, hogy kint tartson minket a sötétségből. Blythe ezt jelenti. És te is.

Anyának tetszett, hogy ezt mondta – hogy ezt hitte. Hogy ugyanabba a kategóriába helyezte, mint a szeretett feleségét. Meg kellett találnia a módját, hogy helyrehozza ezt a dolgot. Reaper miatt. Mert végül is jobban akart vele lenni, mint amennyire a haragjához akart ragaszkodni, akármennyire is indokolt volt. És akart családot is, bármilyen bolondok is voltak mindannyian. Tudta, hogy velük fog maradni, és megőrjítette a gondolat, hogy ennyire belehabarodott Reaperbe.

– Ő is basáskodó. Te is az vagy. Istenem!

Színlelte a bosszankodást Czarral és Reaperrel, de úgy érezte, leginkább magával, mivel tudta, hogy nem vehette el Reapert ezektől az emberektől. Elmenne vele, de csak önmaga árnyéka lenne. A levegőbe dobta a kezeit, odébb tolta Reapert és átvágott a termen Lanához. Kinyújtotta a kezét a dzsekiért.

Lana felnézett rá, óvatosan fürkészte az arcát aztán elmosolyodott. Szélesen. Odaadta neki a dzsekit. Anya kirázta. A hátulján felvarrva gyönyörű toldásokkal az volt: Torpedo Ink, Reapar Tulajdona. Ezeket a toldásokat nem kaphatták csak úgy. Ezeket el kellett készíttetni, és az időbe telhetett. Megpördült és Reaperre nézett. Biztos ő rendelte meg ezt az idiótaságot.

– Tulajdona? – majdnem üvöltötte. – Te szórakozol velem!?

– Valakinek ráncba kell szednie az édes kis seggedet – felelte Reaper. – Pokoli temperarumos vagy, te nő. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy úgy teszel, mintha mindenkivel egyetértenél, aztán cselt szövögetsz abban az elbaszott kis fejecskédben.

– A tulajdon azt jelenti, hogy a klub véd téged – suttogta Lana. – Nem azt jelenti, hogy parancsolgathat neked. Kivéve, ha menekülünk. Akkor viszont jobb, ha nem hozod zavarba, mert eléggé gonosz.

– Már látom, hogy ez nagyon, nagyon rossz ötlet – mondta hangosan Anya, de azért volt ott néhány pillangó is, mikor azon tűnődött, hogy mennyivel ezelőtt küldhetett Reaper a toldásokért.

– Túl késő, bébi, már igent mondtál.

A többiek Reaper köré gyűltek, a vállát veregették. Anya hallotta, hogy Czar motyog valamit egy ördögfiókáról, és Ice megjegyezte, hogy örül, hogy nem kellett őt elrabolniuk. Felnézett rá és épp kérdezni akart valamit, mikor megpillantotta Absinthe-ot. Ő nem mozdult. Anya vett egy nagy levegőt. Ezt most Reaperért tette. Ha elkötelezte magát, akkor azt végig kellett csinálnia és tiszta vizet kellett önteni a pohárba. Egyenesen odament hozzá. Hirtelen csend lett a teremben. Nem fordult meg, mert nem akarta elveszíteni a bátorságát.

– Absinthe? – kinyújtotta az egyik kezét. – Hívj meg később egy italra, és rendben vagyunk, jó? Ha a bátyám leszel, azért majd kell hoznunk néhány alapszabályt.

A férfi lassan elmosolyodott. De nem érte el a szemeit. Anya nem tudta elképzelni, milyen lehet most neki – vagy a többieknek. Bármilyen tehetségük is van, a tökélyig fejlesztették, hogy túléljenek. Absinthe gyűlölte, amit tett, amit meg kellett tennie a többiekért, de mégis megtette.

– Ne aggódj, szigorúan tilos egymáson használni! És ez most már téged is jelent.

A lány rámosolygott, amikor elfogadta a kezét, és megrázta, hogy megpecsételjék az egyezséget.

– Most akkor vissza kéne térnünk az üzlethez – mondta Czar. – Nincs sok időnk. Anya, vissza tudod idézni azokat a tervrajzokat, amiket láttál?

– Igen. Szeretek rajzolni. Van szemem a részletekhez, és tényleg úgy gondoltam, hogy azok a tervrajzok szuperek. Nagyon régiek voltak. Néhányat leskicceltem a vázlatfüzetembe, mert tetszett az ötlet, hogy majd egyszer lefestem vászonra vagy egy terem falára.

– A vázlatfüzeted?

Anya megvonta a vállát. – Mit gondoltál, mit csináltam azokon az éjszakákon, mikor a kocsimban aludtam? Rajzoltam. Ez megnyugtat. A vázlatfüzetem a hátsó ülésen van a ruháim között. – Nem volt túl sok ruhája, de volt két vázlatfüzete.

Czar Transporterre pillantott, aki azonnal elhagyta a helyiséget. – Mit hallottál még, amikor lent voltál a boros pincében? Nem csak azt hallottad, hogy valakit a golyóinál fogva tartanak, ugye? Mert azért nem lenne érdemes ölni. Még ezért és a tervrajzokért sem.

– A Diamondbacksről beszélgettek, a motoros klubról. Az MC elnökének a feleségéről. Vannak információik róla, hol dolgozott, hogy a Mendocino gátnál fut. Ilyesmik.

– Minden egyes szót tudnom kell, amire emlékszel – mondta Czar komolyan.

Anya bólintott. Nagyon jó memóriája volt.

TIZENKETTŐ

 

Fordította: Mandy

 

– Alena! – intett Tom Randal, és a lány felé sietett.

Alena megfordult és egy ezer wattos mosolyt villantott felé. Szűk, vékony farmert viselt, fodros, tűsarkú bőrcsizmát és egy testhezálló piros felsőt, ami rásimult a vonalaira. Platinaszőke haja fürtök zuhatagaként keretezte arcát. Piros rúzsa illett a felsőjéhez, ahogy a körömlakk színe is.

– Tom, milyen kedves, hogy látlak.

A magánnyomozó odalépett hozzá, csupa mosollyal, nyilvánvalóan örült, hogy látja őt. Alena megérintette a férfi karját, egyik ujját végigfuttatta a vállától a könyökéig, végig a bicepszén. A férfi felkapta a fejét és a lány csomagjai után nyúlt.

– Vásárolni voltam. Imádok főzni – magyarázta Alena. – Nem tudom, hogy észrevetted-e, de a főutcán a bár mögött abban az épületben lesz egy kicsi, meghitt étterem. Az egész az enyém.

– Ez meglep – felelte Tom. – Egy ilyen gyönyörű nő, mint te, élvezi a főzőcskét?

Alenának arcára fagyott a mosolya. Inkább sértő volt, ahogy mondta, mintha azért, mert szép, nem lehetne esze a főzéshez. Vagy ami még rosszabb, azok a nők, akik szeretnek főzni, valószínűleg nem néznek ki jól.

– Imádom. Általában a testvéreimnek főzök, de néha másoknak is. Hozzászoktam, hogy nagyobb társaságokkal foglalkozzak, úgyhogy szerintem jól fogok főzni az idegeneknek is. Jól érzed magad a kis városunkban?

Tom bólintott, lassú tempót diktálva, hogy több időt tölthessen a lánnyal. – Meglepett, hogy milyen kedves hely ez. Az óceán is más. Egyik pillanatban még vad, a másikban meg olyan sima, mint az üveglap.

– Azt hittem, Fort Braggben szálltál meg, de itt vagy a mi kedves kis Sea Heavenünkben. – Alena intett Ineznek, aki az utca túloldalán haladt el. – Ez a kocsim.

– Van időd egy kávéra?

Alena habozott. Ellenkezett volna az érdekeivel, ha nemet mond, de nem volt ideje, viszont tényleg kicsit tovább akart vele lenni. – Haza kell vinnem az élelmiszereket. Szívesen meginnék egy kávét, és közben beszélgethetnénk is kicsit. Van időd, hogy utánam gyere Casparba? Nincs messze.

Most a férfin volt a sor, hogy habozzon. Alena tudta, hogy beszélni akar vele, nem csak azért, mert elbűvölő nő volt, hanem mert információkat akart a klubról, különösen Czarról és Blythe-ról. Magánnyomozói tevékenysége révén értett hozzá, hogy kiszedje az emberekből – valószínűleg nőkből – a kívánt adatokat. Jóképű volt, és ezzel tisztában is volt.

Alena rátette a kezét a karjára és lehalkította a hangját. – Ma senki nincs a közelben.

Tom bólintott, elszánta magát és elmosolyodott. – Követlek. A kocsim az utca túloldalán van.

A lány mosolyára újra felkapta a fejét, annyira széles és boldog volt.

A férfi átvágott az utcán, Alena pedig felpillantott a tetőre, ahol Storm feküdt és figyelt, egyik szeme egy nagy teljesítményű puska távcsövén. Felmosolygott rá, és feltartotta a hüvelykujját. Thomas Randalnak közel sem lesz olyan élvezetes délutánja, mint gondolta.

Becsusszant a klasszikus kis BMW-je kormánya mögé és egyenesen a bázishoz hajtott, Randallal a nyomában. Átvezette a férfit a parkolón, a klubház épülete mögé. A bázis hátsó részét eltakarták és árnyékolták a fák. Biztosra mentek, hogy egyetlen kamera se vegye, hogy Randal kocsija befordul Casparba, és továbbhajt a Torpedo Ink bázisához. Két parkolóhely volt ott, mindkettő üres. Tom kiszállt a kocsijából és egyenesen a lányhoz ment, elvette tőle a két táskát.

– Szép bejárat.

– Sokkal inkább privát. Nem zavarom a klubot. Van egy szobám és egy fürdőszobám a konyhán kívül. – Kinyitotta az ajtót a kulcsával, majd megjátszva, hogy eltakarja a billentyűzetet, kikapcsolta a riasztót.

– Nem hinném, hogy egy ilyen rendszer jó lehet, ha annyi klubtag járkál ki-be – jegyezte meg Tom.

A lány a válla fölött rápillantott. – A bázisnak ez a szárnya teljesen el van választva a klubháztól. Jöhetnek, mehetnek, fogalmam sincs, ki van itt és ki nincs. És nekik sincs halvány gőzük sem, hogy itthon vagyok-e.

– Úgy tűnt, a bátyád folyamatosan rajtad tartja a szemét – mondta, ahogy letette a táskákat a pultra és körülnézett.

A konyha nagyon tágas volt és az összes készülék ipari minőségű és rozsdamentes acél volt. A lány gyorsan elpakolta az élelmiszereket, beleértve a jégkrémet is, ami az ok volt, hogy azonnal haza kellett jönnie.

– A testvéreim szeretik azt hinni, hogy szabályozhatják az életemet, de nem teszik. Jó fiúk és végül is mind azt szeretnék, hogy boldog legyek. Kávét kérsz vagy eszpresszót? Néhány fajtát tudok csinálni, de nem vagyok barista. Viszont isteni sütik vannak a kávéhoz.

– A kávé jó lesz. – Tom a pultra dőlt, és figyelte, hogyan dolgozik a lány. A tekintete azonban többnyire a lány fenekére tapadt, amit olyan édesen gömbölyödött abban a farmerban.

– Hogy kerültek a testvéreid a klubba? Senki sem tud sokat a Torpedo Inkről és a tagjairól.

Alena megvonta a vállát és a válla fölött édesen rámosolygott a férfira. – Úgy döntöttünk, hogy itt telepedünk le, de ez pont a Diamondbacks területének közepén van. Czar azonnal felvette a kapcsolatot a Mendocino csapat elnökével, hogy tiszteletét tegye, és engedélyt kérjen, hogy ide helyezhessük át a klubot. Ők igent mondtak, a szokásos feltételekkel, így hát itt vagyunk.

– Találkoztál a Diamondbacks elnökével? – Tom érdeklődőnek hangzott, ugyanakkor egy kicsi ámulat is volt a hangjában. – Ha azt mondod Diamondbacks, mindenki egyből a bűnözésre gondol. Tényleg annyira rosszak, mint amilyennek a sajtó beállítja őket?

A lány megvonta a vállát. – Nem tudom. Én kimaradok a klubügyekből. Néha megyünk velünk futni, de ennyi. Nem nagyon közösködünk velük.

– Szereted ezt az életet? – Tom most őszintén érdeklődőnek tűnt.

Alena rájött, hogy az arckifejezése és a hangja, mikor kérdéseket tett fel, tette őt olyan jó magánnyomozóvá. Tudott lazán beszélgetni, és úgy tűnt, mintha minden válasz fontos lenne neki.

– Beleszülettem a klubba. Nem igazán ismerek más életet.

Letette a kávét a férfi elé, felkapott egy tálca sütit és a saját kávésbögréjét. – Gyere, mutatok neked egy fenomenális kilátást. A rövidebb úton megyünk. Olyan sok remek dolog van az épület körül. Van egy lépcső, ami egyenest a sziklákhoz vezet. A csempészek régen a közelbe hozták a csónakjaikat, az épület tulajdonosai pedig a lépcsőn keresztül egyenest az öböl feletti sziklákhoz jutottak. Sziklába vájt lépcsők vezetnek le az öbölbe. Persze már nem használják őket, de meglepően jó állapotban vannak.

Alena csacsogott tovább, kiadva olyan információkat, amit egy olyan férfi, mint Randal továbbadna egy bérgyilkos csapatnak, vagy leszállíthatna a főnökeinek a Szellem klubban. A férfi követte őt, újra élvezve ringó csípőjének látványát, ahogy átvezette őt egy ajtón egy keskeny lépcsőfordulóba. A lépcsők régiek voltak, ahogy a lány is említette.

– Soha nem mentél le az öbölhöz? – kérdezte tőle.

– A testvéreim megölnének. Szerintem ők lementek, de mégis szigorúan megtiltották. Azt mondták, hogy túl veszélyes.

Egy út volt a bázisra, amit egy gyönyörű, ám butácska nő soha nem tartana veszélyesnek a klubra nézve. Ott állt, cseverészett, kiadta azokat az információkat, amiket Randal akart, anélkül, hogy megrebbentek volna hosszú szempillái.

– De ők már voltak ott lent?

A lány bólintott. – Igen, többször is, innen tudom, hogy még mindig le lehet jutni innét fentről az öbölbe. De ez nem látszik, mert az első lépcsőfok úgy néz ki, mintha kihullanál az űrbe. Őrület. És egy kicsit félelmetes is. Soha nem próbáltam, mert őszintén, tényleg olyan veszélyesnek tűnik, amilyennek Storm mesélte.

– Miért hívják Stormnak?

– A legtöbb nevet valamilyen incidens miatt adták, általában vicces vagy szokatlan dolog miatt. – Megállt a lépcsőforduló végén, bevárva a férfit. – Elfelejtettem mondani neked – tette hozzá belekortyolva a kávéjába. – Van egy kis bajunk azzal, ha valaki belekotnyeleskedik a klub dolgaiba. Óvatosnak kell lenned.

A férfi elkomorodott. – Ha megkérdezem a nevét, már belekotnyeleskedek a klub dolgaiba? – Alena megfordult, és tovább ment a folyosón. – Ez visszavezet kifelé. Menő, mi? Nem tudom, hány éve van már ez itt, de azt tudom, hogy nagyon régi – csevegett tovább, majd hirtelen megint megállt, és szembefordult vele. – Kérsz egy sütit? Nagyon jók. Tartom addig a kávésbögrédet.

– Nem kérek.

– De tényleg. Vegyél egy sütit, Tom! Azt fogod kívánni, bárcsak vettél volna.

A férfi végül kivett egy sütit és beleharapott. Aztán a lányra mosolygott. – Ezek tényleg jók. A legjobb, amit eddig ettem.

Alena odaadta neki a tányért és kivette a bögrét a kezéből. – Egyél! – Aztán elkapta a tekintetét róla, és a férfira emelte, aki Tom mögött állt. – Szia, Storm! Szép időzítés. – Tom mosolya lehervadt az arcáról, mikor hátranézett és meglátta a nagydarab motorost, aki elállta az útját visszafelé.

Mikor visszafordult, látta, hogy már Alena sem mosolyog.

– Tom, a nők nem hiszékenyek, tudod. Csak a férfiak. Főleg az olyanok, mint te. Nem szeretem, ha valaki játszik velem. Nem adok ki információt a klubomról. Nem. Soha. Biztos vagyok benne, hogy Storm és Ice megválaszolják az összes kérdésedet.

Tom a nőre rontott, mert tudta, hogy nem tudna elmenni a visszaútját elzáró nagydarab férfi mellett. Alena keményen hasba rúgta, amitől kétrét görnyedt. Majd egyik kezét a férfi tarkójára tette. – Szivi, tizenhat báttyal és egy belevaló nővérrel nőttem fel. Semmi esélyed ellenem. – Majd megfordult és végigsétált a folyosón, egyszer sem nézve hátra, még akkor sem, mikor Tom felordított. Hangosan.

~~~

Anya rámosolygott Bannisterre, miközben letette elé a sört. – Fáradtnak látszol ma este, Harry – mondta lágy hangon. Már a munkája másnapján kiszedte belőle az eredeti nevét. Senki más nem hívta már így az öreg motorost. Mindig Bannister volt. – Mikor ettél utoljára?

A férfi visszamosolygott, és megpaskolta a lány kezét. – Ne aggódj egy ilyen vén medve miatt! Én mindig talpra esek. Van egy fiam, aki úgy tűnik, nem bírja egyenesbe hozni az életét. Majdnem mindent eladtam már, hogy kisegítsem, de ez sem volt elég. Azt akarja, hogy adjam el a motoromat.

Anya fújt egyet, és megrázta a fejét. Ebben a hat hétben, mióta pincérkedett, Bannister mindennap bejött, és ott ült a széken, néhány sört kortyolgatva. Csak akkor lelkesedett fel, mikor a Harley-járól beszélt. Egyszer azt mondta neki, ha a férfiak úgy bánnának a feleségeikkel, mint ő a motorjával, soha nem válnának el. Mosolygott rajta, de látta, hogy komolyan gondolta.

– Nem adhatod el a motorodat, Bannister! – mondta neki határozottan. – Nem ismer jól, ha erre kér.

– A szerencsejáték adósságát fizeti mindig vissza. Megesküszik, hogy abbahagyja, de a tőkét igazából sosem tudja kifizetni, csak a kamatot. – Megdörzsölte a szakállát. – Legutóbb megesküdtem, mikor elvett mindent, beleértve a házat is, hogy nem fogok neki többet segíteni, de ő az egyetlen fiam, nem akarom elveszíteni.

Anya megpaskolta a kezét, kiszolgált két másik vendéget, és kivitte Heidi rendeléseit is három asztalhoz, mielőtt visszatért a férfihoz. Egyik szemét az ajtón tartotta, bár Reaper azt mondta neki, hogy viselkedjen normálisan. Reaper nem örült neki, hogy ő a csali, de ha Alena és Lana elmehet a Szellem klubba információkat gyűjteni, úgy érezte, akkor legalább ő is pincérkedhet, ahogy általában szokott.

Reaper a terem legsötétebb sarkában ült. Az árnyékban. Szinte teljesen eltűnt, csak egy elmosódott folt volt, amit majdnem lehetetlen volt észrevenni, hacsak nem kerested. Heidinek is szóltak, hogy maradjon távol az asztalától.

Volt néhány asztal a táncparkett körül. Mivel a tánctér most nem volt használatban, nem volt kivilágítva, így elég sötét maradt. Savage ült az egyik széken, mint egy lusta tigris. Hasonlított a testvérére, nagydarab volt, határozott izmokkal, de a hasonlóság itt véget is ért. Anya tudta, hogy csak két év van köztük, de mégis ő nézett ki fiatalabbnak. Neki nem voltak hegek az arcán, mint Reapernek, de Anya tudta, hogy a sebek rajta is megvannak. Mélyen benne futottak. Heidi az ő asztalához sem közelített.

– Gondoltál már valaha arra, hogy nem számít, hányszor segíted ki a fiadat, akkor is tovább fog játszani? – kérdezte Anya. – A szerencsejáték ugyanolyan függőség néhány ember számára, mint a drog. Nem tudnak távol maradni.

– Mi van, ha megölik őt, mert nem tudja fizetni az adósságát? – Bannister végigsimította az arcát egyik kezével, mintha nem létező könnyeit törölte volna le. – Én már egy öreg, mihaszna ember vagyok – magyarázta. – Nincs sok veszítenivalóm, de ő még fiatal. Neki még lehetne élete.

Anya rájött, hogy mindenkinek volt története, némelyeké rosszabb, mint a többié. Kedvelte Bannistert. A bárba járók többségét kedvelte. A legtöbbjük, ahogy Bannister is, motoros volt. Hétköznapokon több helyi járt ide, Anya biztos volt benne, hogy azért, hogy kicsit körbeszaglásszanak a helyiségben.

– Neked is van életed, Bannister – mutatott rá. – Nem vagy még olyan öreg, hogy ne találhatnál egy nőt, aki megőrülne érted, és ne akarná az idejét a motorod hátulján és az ágyadban tölteni. Ne add fel az életet. Még nem vagy te olyan öreg.

A szeme sarkából megpillantotta a belépő Burrows fivéreket. Besurrantak, még csak a lány felé se néztek, hanem egyenest a bárral szemközti asztalhoz mentek. Innen figyelhették a lány minden mozdulatát. Már milliomodszorra törölte le a bárpultot, elkészített további három italt, lepattintotta négy sör kupakját, mielőtt visszament Bannisterhez és közel hajolt hozzá.

– Sokkal zsúfoltabb, mint általában szokott lenni keddenként – állapította meg. – Ki gondolta volna, hogy beindul a bár. Preacher morgolódott, hogy olyan sokat kell dolgoznia.

– Hallottam, hogy azon is gondolkodtak, hogy tesznek be biliárd asztalokat.

A lány bólintott. – Itt a tengerparton nehéz együtt dolgozni a tervezőbizottsággal, főleg, ha valamilyen történelmi épületről van szó. Nem akarják, hogy megváltoztass dolgokat. Czar előjött valami megoldással, hogy hozzáépít egy másik épületet, egy kisebbet a biliárdteremnek. Őrület, de pontosan ugyanúgy nézne ki, mint ez az épület, szóval elvegyülne. Építenének bele egy hatalmas boltívet, amitől úgy tűnne, mintha egyetlen terem lenne, pedig külön épület. Nem tudom, hogy fogják megcsinálni, de amikor ő és Absinthe a bizottság elé mentek, az engedélyekkel jöttek vissza.

Heidi felvette a Burrows testvérek rendelését. Anya nem is lepődött meg, hogy sört kértek. De tudta, ennél többet nem isznak. Próbált nem feléjük pislogni. Segített, hogy a kedvenc vendége levert volt. Folyamatosan próbált megoldást találni, hogy ne kelljen eladnia szeretett Harley-jét. Tudta, hogy kiváló állapotban tartotta. Régebbi motor volt, de ment úgy, mint bármelyik újabb.

Újra nyílt az ajtó, és két férfi lépett be az ajtón. Anya megmerevedett. Nem tehetett róla. Az egyik sheriff egyenruhában volt, a másik utcai szerelésben, de azonnal tudta, hogy ő is zsaru volt. A bár túloldalára lépett, mikor intettek neki.

A magasabbik fickó rámosolygott. Egy csaló. A véleménye szerint egy nagyon intelligens csaló. – Mit tehetek Önökért? – kérdezte.

– Jonas Harrington vagyok – mondta a magas fickó. Megvillantotta a jelvényét. – Czar itt van valahol?

– Sajnálom, most épp nincs itt. Ha szüksége van rá, talán felhívhatom telefonon – ajánlotta Anya, remélve, hogy a pultosok általában ezt szokták mondani, amikor egy zsaru kérdéseket akart feltenni a tulajnak.

– Nem szükséges. Majd elkapom később – mondta Jonas.

Ez most csak valami szójáték volt? Nem tudta. Soha nem beszélt zsarukkal. Az utca törvénye volt. Nem szegték meg. Heidi jött a pulthoz és intett neki.

– Elnézést, készítenem kell néhány italt. – Szerette volna megcsókolni Heidit, hogy megzavarta őket. Megcsinálta az italokat, amiket Heidi kért, gondolatban összeszedte magát, mielőtt visszafordult a zsarukhoz.

– Segíthetek valamiben?

A sheriff ruhás férfi három fényképet tolt át neki a bárpulton. – A nevem Deveau. Jackson Deveau.

– Örülök, hogy megismerhetem!

– Látta ezt a három férfit?

Anya lepillantott. Igen, látta már őket. A három seggfej, akikkel összeszólalkozott a bárban, aztán kint megvárták. Felvette a fényképeket, úgy tett, mintha tanulmányozná őket. – Nagyon jó memóriám van – jelentette ki, hogy húzza az időt. – Biztosan voltak itt. Okoztak némi galibát, főleg ez.

Rákoppintott Deke képére és rajta hagyta az ujját. – Próbálok visszaemlékezni a dátumra. De egy idő után már összefolynak a napok. – Úgy érezte, jobb volt a lehető legközelebb maradni az igazsághoz. Őszintén szólva mindkét fickó egy kicsit félelmetes volt, ami fura volt. Reaper után nem gondolta volna, hogy bárkit is idegesítőnek találhat még.

– Milyen galibát okoztak? – kérdezte Deveau.

Ekkor Reaper jelent meg a pult fölé hajolva, rámutatott a sörre, és csettintett neki az ujjával. Bármilyen más alkalommal valószínűleg a fejéhez vágta volna az üveget, de most hálás volt neki. Sietve hozta a sört.

– Jackson Deveau. Már néhány hónapja nem láttalak. És Jonas. Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy a bárban jársz. Srácok, lesüllyedtetek? – kérdezte vontatottan Reaper, hogy magára vonja a rendőrök figyelmét.

– Ezt a hármat keressük – koppantott Jonas a fényképekre.

Reaper lepillantott rájuk.

– Mit tettek?

– Összevertek néhány embert Fort Braggben, és elvették a pénztárcáikat – mondta Jonas csendesen. – A szemtanúk szerint motorral voltak, úgyhogy gondoltam, talán feltűnnek itt.

– Voltak itt – válaszolt Reaper, undorodva eltolva a képeket a pult másik oldalára. – Próbáltak fölényeskedni, ocsmányan viselkedtek a pincérekkel és a pultosunkkal, úgyhogy szét lett rúgva a seggük. Mikor legutoljára láttam őket, épp a motorjaik felé igyekeztek, hogy elhúzzanak. Tudják, hogy jobb, ha itt nem mutatják a pofájukat.

Anya letette a sört Reaper elé, és elindult a pult másik felére Bannisterhez. Az öregúr valamiért megnyugvást hozott neki. Zsaruk. Bérgyilkosok. Motorosok. Azért hozta magát ilyen zűrzavarba, mert nem tudott ellenállni egyetlen férfinak. Ott ült a széken, handabandázott a zsaruknak, összekeverve az igazságot és a hazugságot, hogy ne csak hihető legyen, hanem valószínű is.

– Csak beszélj tovább hozzám, drágám – mondta halkan Bannister. – Ne is figyelj rájuk.

Ennyire nyilvánvaló volt? Nem volt túl jó motoros csajnak, az már biztos. Lana és Alena bármit el tudtak vinni, és úgy néztek ki közben, mintha millió dolcsijuk lenne, ő meg még a zsarukat se tudta kezelni a bárban.

– Életem nagy részében az utcán éltem – vallotta be. – Tudod, milyenek a törvények.

Megpaskolta a lány kezét. – Megcsinálta Alena a csirkeszárnyakat?

– Érezted az illatát, nem?

Bólintott. – Éreztem egész úton a pályán. Nem tudtam ellenállni.

Volt egy nagyüzemi konyhájuk és engedélyük, hogy eladhassanak néhány árut. A csirkeszárnyak a listán voltak és a legtöbb helyi tudta, hogy keddenként és csütörtökönként jönni kell. Alena csirkeszárnya észbontó volt. Anya gyorsan elindult, hogy hozzon Bannisternek néhányat, hálás volt, hogy nem kérte előbb. Végigment a folyosón az apró konyháig, hogy hozzon neki egy adagot, itt végre fellélegezhetett.

Player és Keys a rozsdamentes acél pult alatt üldögéltek, mindketten csirkeszárnyat ettek és sört ittak. Mindketten bűntudatosan vigyorogtak rá. – Jól elvagyunk itt – mondta Keys.

– Nektek nem a monitorokat kéne figyelni? – kérdezte Anya. – Alena meg fog ölni titeket, ha megeszitek az összes csirkét. Nektek van csirke comb a klubházban.

– Éhes lettem – mondta Player. – A monitorok figyelése éhessé tesz.

– Őrültek vagytok. Láttátok, hogy zsaruk jöttek be?

Keys lecsusszant a székről, felkapott egy szalvétát és tekintetét a lányra szegezte. – Csak zsaruk, szivi – nyugtatta meg. – Nincs okod aggodalomra. Reaper közbeavatkozott. Ő majd félreállítja őket. Okos voltál, hogy felismerted, hogy bejöttek.

– Könnyebb az igazsághoz ragaszkodni.

Mindketten bólintottak. – Ne foglalkozz a Burrows fivérekkel! Maradj Bannisterrel. Ő majd figyel rád. Gyanítom, beszél Czarral a problémájáról – tette hozzá Keys.

Anya nem szokott minden aprósággal Czarhoz futni, de tényleg nagyon kedvelte Blythe-ot, és úgy tűnt, hogy a lány azt hiszi, az a férfi a vízen is tud járni. Valamiért mindannyian azt hitték. Titkon attól félt, hogy majd nem lesz elég jó Reaper nőjeként. Határozottan nem volt elemében, bár nagyon örült, hogy nem kell foglalkoznia két bérgyilkossal, akik szeretik egyedül felvagdosni a nőket.

Dobott pár csirkét egy kosárba. – Azok a férfiak nem ugyanazok, mint akik felvagdalták a szobatársamat. Hogy lehet a Szellem klubnak több bérgyilkos csapata is?

– Ne aggódj emiatt, szivi. Megoldjuk. Biztonságban leszel.

Anya elment az ajtóig, majd visszafordult. – Lana tudja a választ arra a kérdésre?

Azok ketten riadtan néztek egymásra. – Ez beugratós kérdés? – kérdezte Keys.

Rájuk pillantott majd kitrappolt, azon tűnődve, hogy tényleg tudni akarja-e a választ. Letette a kosarat Bannister elé, tett mellé két szalvétát is, és kinyitott egy újabb üveggel a férfi kedvenc söréből.

– A férfiak mind disznók, Bannister. A jelenlévők kivételek.

A két zsaru elment, mire a gyomra kicsit lecsillapodott. Arra gondolt, hogy attól lett eléggé elbaszott, hogy jobban félt a törvénytől, mint a bárban ülő bérgyilkosoktól, akik nyugodtan várják, hogy véget érjen a műszakja, és hogy akkor felszeletelhessék őt apró darabokra.

– Egyetértek – szólt Bannister. – A férfiak mind disznók. Én nem, természetesen. Nem akarsz felpattanni a motorom hátuljára és elrobogni a naplementébe velem, ugye?

Reaper csatlakozott hozzájuk, de soha nem fordított hátat a Burrows fivéreknek. – Nem akarnálak megölni, Bannister, de ha elrobogsz a nőmmel, üldözni foglak a világ végére is. Nem lenne szép vége, ha elkapnálak vele.

Anya megborzongott, a félelem ujjai végigkúsztak a gerincén. Biztos csak viccelt az öreg motorossal. Reaper tudta, hogy igazából soha nem menne el sehova vele. Csak olyan ijesztően nézett egész idő alatt. Soha nem volt rajta egy csepp mosoly sem nyilvános helyen. Megfigyelte, hogy a klub minden tagja viccelődött a másikkal, de az igazi mosoly ritka volt, és nyilvánosan nem is létezett.

– Vettem, haver – mondta Bannister, a legkevésbé sem volt mérges. – Ugyanazt tenném magam is, ha az enyém lenne. – Beleharapott a csirkébe. – Ölni tudnék ezért a kajáért – tette hozzá, és lenyalta az ujjait elismeréséül.

– Hát, ez Alena – bizonygatta Anya. Az órára pillantott. – Preacher késik. Kellene egy kis szünet. – Magára hagyta a két férfit hogy elkészítse Heidi rendeléseit. Ezúttal, hála Bannisternek, aki csirkelavinát indított el, több rendelés is érkezett. Rohanással telt az ideje, hogy összekészítse a kosarakat, kikeverje az italokat és kinyissa a sörös üvegeket. Idővel Preacher is megérkezett, így Anya több mint készen állt a szünetére.

– Kimegyek néhány percre, hogy lehűljek – mondta Preachernek. – Meleg lett itt bent. Tényleg fel kellene szerelni néhány ventillátort.

– Egyetértek – szólt Preacher és felpillantott a mennyezetre. – Egyet pont a bárpult fölé, és egyet a tánctér fölé.

– Csináld meg minél előbb, mielőtt megsülök – mondta neki Anya. – És szükségünk lenne egy harmadik pultosra is. Te egyedül dolgozol a szabadnapomon, és én is egyedül a tiéden. És ezért már a lassú napjaink se olyan lassúak.

Preacher bólintott. – Szólok Czarnak, hogy tegyen ki egy hirdetést. Későn jöttem be, és aggódtam, hogy túl vagy terhelve. Jól jönne egy másik pincérnő is.

– Heide és Bettina belevaló pincérnők, de nekik is szükségük lenne segítségre – értett egyet Anya. – Ez mind jó az üzletnek, de nem jó nekünk.

Levette a kötényét, összehajtotta és a pult mögé tette. – Megyek is.

– Tizenöt perc, Anya – szólt utána Preacher, mikor már a hátsó ajtó felé vezető folyosón járt.

– Késtél, úgyhogy harminc perc jár.

– Legyen húsz – alkudozott Preacher.

Anya továbbsétált, majd eltűnt a sarkon. Ekkor hirtelen Lana behúzta egy kis terembe és lenyomta egy kényelmes fotelbe. – Tedd fel a lábad. Pontosan húsz perc múlva, bármi is történik, visszamész előre és elkezdesz dolgozni. Nem számít, hogy Reaper újra feltűnik, te csak dolgozz, rendben?

Anya lerúgta a cipőit, és felhúzta a lábait a székre. – Rendben.

– És ne kérdezősködj, főleg olyasmiről, amiről nem akarsz tudni.

Anya bólintott. – Értem.

Lana egy üveg vizet nyomott a kezébe.

– Idd ezt meg és olvass, vagy valami. – Megérintette a farmerjét, ahol a telefonja rezgett. Kihúzta a zsebéből és a kijelzőre nézett. – Savage azt mondja, hogy mozgásban vannak. Indulok. Maradj veszteg Anya, és kövesd a tervet, bármi is történik, különben Reaper soha többé nem fogja hagyni, hogy segíts.

Anya bólintott. Nem csinált túl sok mindent. Elindult a folyosón, és most már biztonságban van, összekuporodva egy fotelben, míg Lana átvette a helyét. Lana magasabb volt, mint Anya, de ugyanúgy voltak öltözve, és Lana biztosan az udvar legsötétebb részében fog leülni, úgyhogy a magasság nem számított. A két bérgyilkos arra számít, hogy Anyát látja, úgyhogy el fogják hinni, és odasétálnak hozzá, mielőtt rájönnének, hogy nem Anya üldögél ott.

Reaper várt, míg a Burrows testvérek kimentek a főbejárati ajtón, majd felállt, és lazán átvágott a termen. Ugyanebben a pillanatban felállt Savage is, de ő a főbejárathoz ment, árnyékként követve a fivéreket. Reaper felpattintotta a zsanérok falemezeit, miközben átment a báron a folyosóra. Ahelyett, hogy levágta volna a sarkot, mint Anya, végigment a folyosón a tárgyalóba. A másik felén volt egy ajtó, ami kifelé vezetett.

Kilépett, és kint volt az éjszakában. A sötétségben. Belélegezte a sós levegőt. Ködfoszlányok szivárogtak be az óceán felől a bár felé nyúlva, a fák körül kanyarogtak és elérték a parkolóban álló autókat is. Tökéletesen mozgott a sötétben. A többiek a közelben voltak. Nem kellett, hogy lássa őket. Érezte őket. Keys és Player bent voltak, vigyáztak Anyára arra az esetre, ha a testvérek visszafordulnak. Savage a két férfi nyomában volt. Képes lett volna megölni őket, ha hirtelen rájönnek, hogy tőrbe csalták őket, és megpróbálnak menekülni.

Ezt a bekerítést még az iskolában csinálták, mikor alig voltak tizenévesek. Tipikus Czar volt, nem veszíthettek. Czar nem hitt a fair küzdelemben, főleg, mikor élet vagy halál volt a tét. Ő győzelemre játszott. Az életük forgott kockán, és Czar gondoskodott róla, hogy mindegyikük tudja, meghalhatnak, ha eltérnek a tervtől. Igaza is volt. Néhányszor valaki eltért a tervtől, vagy ő vagy egy másik gyerek halt meg. Mindannyian megtanultak bízni Czar terveiben.

Lana egy kis kőpárkányon üldögélt, amit körbeölelt egy keskeny sáv, ami virágágyásnak felelt meg. Egyik lábát lógázta, fejét felemelve az eget bámulta. A köd sűrűsödött, épp kezdett fátylat borítani a csillagokra.

– Szia, Anya – köszönt Mike Burrows néhány méter távolságból, ahogy befordult a sarkon. – Nem baj, ha itt gyújtok rá?

Lana intett a kezével a szabad ég felé, és bólintott. Mike egyenesen odament hozzá, míg a bátyja kerülőúton jött, veszélyesen közel ahhoz a helyhez, ahol Reaper állt, mereven mint egy szobor, két nagy bokor között. Lana nem mozdult könnyed pózából, de a fejét Mike felé fordította.

Sérülékenynek, sőt, még törékenynek is tűnt a köd okozta homályos fényben. Reaper soha nem tartotta Lanát egyiknek sem, de őt figyelve rájött, hogy pont ezt a látszatot kelti. Nyilván Mike bevette. Reaper épp akkor lépett Steven Burrows mögé, mikor Mike előhúzta a pillangókését.

– Velünk fogsz jönni – sziszegte, megpörgetve a kést, túlságosan is örült, hogy megijesztheti a lányt.

– Ó, kérlek – szólalt meg Lana. – Nem túl színpadias ez?

Reaper elkapta Steven fejét az alkarjával, a vállához gördítette és erősen megrándította. A reccsenés hallatszott az éjszakai levegőben. Reaper hagyta lógni a vállán a férfit, míg megbizonyosodott róla, hogy minden harci szellem elszállt belőle, és meghalt. Mike feléjük pillantott, de nehéz volt kivenni bármit is a ködös sötétségben.

Megfogta a kést, pengével felfelé. – A saját dolgoddal kellett volna törődnöd, te ribanc! A kislányoknak nem kellene férfiak beszélgetését kihallgatni.

– Egész pontosan, csapos – hazudta Lana. – A munkaköri leírásom, hogy hallgassak. – Meg sem mozdult, hogy elmeneküljön. Csak ült ott, lógázta a lábát és figyelte, ahogy a férfi közelebb jön.

Mike közelebb lépett, majd hirtelen megdermedt. Nem számított, milyen erősen próbálta, nem tudta elérni, hogy Lana Anyának nézzen ki.

– Te ki a fasz vagy?

– Nem az a nő, akit darabokra akarsz vagdosni. – Lana a körmeit vizsgálta. – Épp most voltam manikűrön. Van egy kis munkám, amit később meg kell csinálnom, különben komolyan mondom, azt a hülye kést nyakkendőként viselnéd.

– Baszódj meg, te ribanc! – Mike gyorsan körbenézett a fivérét keresve.

– Ti férfiak, miért mondjátok mindig ezt? Most komolyan, semmi műveltség? Nem éritek el, amit akartok, úgyhogy sírtok, mint a kisbabák? Játszanod kell a nagy szájhőst, hogy felszívd magad? Mi ez? A világon az összes nő szeretné tudni erre a kérdésre a választ.

A férfi fölé tornyosult. – Ki fogom vágni a kibaszott szemgolyódat.

A lány hosszú lábai ki- és fellendültek. Erősen. Rendkívül erősen. Lana óriási erőt tudott kifejteni a rúgásaiban. Csizmájának nagyon hegyes csúcsát Mike ágyékának irányította, pont a golyóiba. Egy sima mozdulattal felállt, ahogy a férfi hátraesett, és belerúgott még egyet.

Savage a férfi mögött állt, és kénytelen volt mélyen lehajolni, hogy Mike fejét satuba foghassa, majd a nyakát előre és lefelé nyomta, és hirtelen megrántotta, míg hangosan nem reccsent az éjszakában. – Most komolyan, te nő? Felrúgtad a golyóit a gerincébe.

– Ennek nincs gerince – mondta Lana megvetően. – Szórakozásból vagdal fel nőket? Milyen egy gusztustalan lény. – Leporolta a kezét, mintha a férfi érzetét akarná eltávolítani magától.

A furgon beállt, Mechanic és Transporter mindkét testet bepakolták. Savage odaadta Mechanicnak a kést a kesztyűs kezével. – Ne felejtsétek el ezt bedobni az óceánba, valahol jó mélyre – figyelmeztette.

– Vedd úgy, hogy el van intézve! – értett egyet Mechanic. – Szép mutatvány volt, Lana!

– Köszi! Mindig jólesik az elismerés. – Küldött neki egy csókot.

– Savage lemegy a bázisra átnézni a fegyvereket – szólalt meg Reaper. – Czar ott találkozik vele. Lana, ha neked és Alenának kell valami különleges, akkor most szólj! Menj Savage-dzsel! Én Anyával és Preacherrel maradok, míg bezár a bár és felkészülünk holnapra. Anya lerajzolta a tervrajzokat, és Inknek adta. Ő mindenkinek csinál egy másolatot. Egy órán belül meg kell kapnunk.

Lana bólintott és az ujjaival mutogatott felé. – Menj, legyél a nőddel, Reaper! Gondoskodj róla, hogy tudja, vége van! Megállta a helyét, jobban, mint vártam, de ő nem olyan, mint mi. Lehet, hogy ez jó. Nem kell több olyan, mint mi. Olyanokból kéne több, mint ő. Jobb lesz, ha óvatosan bánsz vele.

Reaper nem tudta, hogy meg tudja-e tenni, amit Lana mondott, de azt tudta, hogy igaza volt, és ő az a fajta férfi akart lenni. Anya elkötelezte magát felé, de most meg is kell őt tartania. Meg kell találnia a módját, hogy biztosítsa a lányt, mindig biztonságban lesz mellette, nem számít, mit csináltak együtt. Meg kell találnia annak is a módját, hogy boldoggá tegye, még akkor is, ha durva volt, mint a szög és még annyit sem tudott, hogy kell beszélgetni a nőkkel, pláne azzal nem, akivel törődött. De elszánt volt. Nem veszítheti el őt hülyeség miatt.

– Úgy lesz – válaszolta, és elindult a kocsma hátsó ajtaja felé.

Anya a kis teremben üldögélt, tekintetét az ajtóra tapasztotta. Felcsillantak a szemei, mikor meglátta Reapert, felugrott és rávetette magát a férfira. – Lana? Ő is jól van?

Reaper felkapta őt a karjába, és erősen magához szorította. – Persze, hogy jól van. Miért ne lenne?

– Talán mert összetűzésbe került két pszichopata késdobálós őrülttel?

Reaper megvonta a vállát, a lány arcát az övéhez emelte és az orrát a lányéhoz dörzsölte. – Lana álmában is elbánt volna mindkettőjükkel. Aranyosnak tűnik, szivi, de van egy másik oldala is.

Reapernek tetszett, hogy a lány először Lanáért aggódott. Azt kellett jelentse, hogy már a családjuk részévé válik, ha beismeri, ha nem.

Elkapta a száját. Szentséges Szűz Mária, imádta a száját. Imádta, hogy amikor megcsókolta a lányt, egyből megnyílt neki, és engedte, hogy mindent elvegyen. A lány feltüzelte őt, míg már a lángok olyan forrók voltak, hogy nem tudta, túl fogja-e élni. Becsúsztatta a kezét a pólója alá, és felnyúlt a melltartójáig. Fürge ujjaival könnyedén kikapcsolta. – Mennyi ideig tart a szüneted?

– Négy percetekbe telt mindaz, amit csináltatok, úgyhogy maradt még tizenhat percem.

Anya megragadta a pólója alját és áthúzta a fején, a melltartót hagyta a földre esni.

Reapernek tetszett, hogy milyen ziháltnak tűnt. Hogy még csak nem is habozott. Mindkét mellét a kezébe vette, masszírozta, markolászta, összenyomta őket, hogy egyik bimbót a szájába szívhassa, utána pedig a másikat. Figyelmet szentelt a lágy halmoknak, megpöccintette a nyelvével, harapdálta és olyan erősen szívta, hogy a lány puha mellein mindenhol nyomokat hagyott. Kurvára szerette a melleit, csak úgy, mint a száját is. Csak egyszer szeretné megpróbálni a farkával kitölteni a lány száját, hogy érezze a forró üreg égető érzését, hogy lássa, ahogy a lány ajkai fonódnak köré, de tudta, hogy az nem lenne biztonságos.

– A farmerod – sikerült sziszegnie, miközben beleharapott a lány mellébe.

Anya halkan felsikkantott, de kezeivel a farmerja derekához nyúlt, hogy szétrántsa. Lerúgta a cipőit és megpróbálta letolni a nadrágot, de Reaper nem eresztette el, keményen dolgozott rajta a szájával. Meg sem próbált gyengéd lenni vele. Nem tudott. Már túl messze jutott. A lány az övé volt, és az őt fenyegető dolgoknak is vége volt. A puszta kezével kinyírta azt a férfit. Azokkal a kezekkel, amik a lány testét cirógatták, igényt tartva minden egyes centijére.

Reaper lerántotta a lány farmerját és kényszerítette, hogy lépjen ki belőle. Aztán átdobta a válla fölött és megragadta a lányt a vállánál fogva, megpördítette és átlökte szék támláján. A lány még alig érte a padlót, mikor terpeszbe rúgta a lábait és lenyomta a tarkójánál fogva. Tetszett neki, hogy a lány kicsit küszködött, hogy pozícióban maradjon, mikor egy kézzel kigombolta a farmerját.

Reaper készen állt. Mindig készen állt, mikor vele volt. Kezét a lány lába közé nyomta, hogy letesztelje a nedvességét, és lecsapott. Tűz öntötte el a farkát. A lány szűk bejárata alig engedett, szinte csak vonakodva, aztán megszorította őt, ahogy mélyebbre merült, ezernyi ujjaival körülvette, selyemökölként szorította őt olyan erősen, hogy az már a fájdalommal volt határos. A lány perzselően forró volt, egyszerre pokol és mennyország, az a hely, amit soha nem akart elhagyni.

Belemerült újra és újra, ujjával a csiklóját izgatta, hallgatta, ahogy úgy lüktetnek a zokogó hangjegyek a feje körül, ahogy a lány forró kis hüvelye is a farka körül. Anya már közel volt, nagyon közel. Reaper nem akart megállni, de ha a lány átlép a határon, őt is magával fogja vinni, efelől nem volt kétsége.

– A francba, Reaper! Szükségem van rá kint! – repült el a lány farmerje a feje felett. – Fejezd be, és add vissza a csaposomat! – csattant fel Preacher mögöttük.

Anya megmerevedett. Reaper azonban egyetlen ütemet sem vétett, és a lány csiklóján munkálkodott, hogy elvonja a figyelmét. Keményebben mozgott, majd hirtelen rájött, hogy megint nincs rajta óvszer. El sem tudta képzelni, hogy bárminemű korlát legyen köztük, ha benne volt, nem számított, milyen vékony is volt.

– Most bébi, add meg nekem most! – suttogta, és meghúzta a lány haját, hátrarántva a fejét, miközben újra belémerült. Úgy érezte, mintha villám csapott volna a derekába. A szikrák végigsisteregtek rajta a golyójáig, míg már egy kibaszott vulkán lett belőle, ami kitört, mintha évek óta szunnyadt volna. Fújt egy nagyot. Erősen.

A lány körülölelte őt azokkal a mágikusan szűk izmokkal, megszorították, lefejték, minden cseppjét megkeresték és szárazra csapolták. A lány teste ugyanolyan erősen remegett az övé körül, az utórezgések mindkettejüket megrázták. Reaper ráomlott a lányra, karjaival átölelte és csókolgatni kezdte a hátát.

– Nincs gyönyörűbb dolog, mint benned lenni, kicsim – mondta neki. A lány még küzdött a levegőért. Elfordította a fejét. – Gondolod, hogy ezt valaha is szemtől szembe fogjuk csinálni?

Reaper ledermedt. Kihúzódott és felhúzta a farmerja cipzárját. – Panaszkodsz?

– Persze, hogy nem – válaszolta Anya, és megfordult, nekidőlt a széknek és még mindig levegőért kapkodott. Ez a mozdulat a melleire vonta a figyelmét. Reaper nyomai mindenütt rajta voltak. – Csak néha arra gondolok, lehet, hogy megpróbálhatnánk bezárni az ajtót, és közben az arcodat nézném.

– Dolgozom rajta, Anya. – Reaper odadobta neki a melltartóját, és felvette a farmert és a bugyit, amit Preacher elhajított. A bugyit zsebrevágta, és odaadta a lánynak a nadrágot.

– Add ide azt is! Ismerem a játékaidat – szólt a lány, és csettintett az ujjaival.

– Meg kell fizetned az árát, bébi – válaszolta és kisétált.

De belül háborgott a gyomra. Meg kellett találnia a módját, hogy túltegye magát a problémáin, hogy biztonságban tartsa a lányt, és hogy egyszerűen csak megtartsa őt.